Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ezúttal jobban összpontosított a Debrecen – DOBÓKKAL FRISSÍTVE

Nagyarányú győzelem a Losonc elleni második meccsen.



:

:

Másodszorra már jóval kevésbé döcögött a szekér, magabiztos, 92-70-es győzelmet aratott a DEAC férfi kosárlabdacsapata szombat délután a BKM Losonc elleni edzőmérkőzésen – írja a kosarlabda.deac.hu.

Milenko Topics vezetőedző egy helyen változtatott kezdőötösén a pénteki összecsapáshoz képest: Ivan Aska helyére Djordje Dzeletovics került a négyes posztra. Az első percekben a tegnap kevesebbet vállaló Xavier Thames kosaraival szerzett lendületet a DEAC, de az amerikai irányító mellett Tóth Ádám is remekül kezdett. A két együttes egészen a nyitónegyed végéig fej-fej mellett haladt, tíz perc játék után mindössze két egység volt a hajdúsági fór. (22-20)

A második felvonásra jelentősen megfiatalította csapatát a DEAC szerb trénere, Kerpel-Fronius Gáspár, Neuwirth Bence és Kovács Ákos egyszerre kaptak lehetőséget. Az ifjoncok különítménye Miha Lapornikkal és Ivan Askával egészült ki, előbbinek tripláival kétszámjegyűre alakította a különbséget a fehér-fekete gárda. A félidő végére még jobban kinyílt az olló, húszpontos hazai előnnyel fordultak a felek. (51-31)

A térfélcserét követően némileg lelankadt a debreceniek figyelme, a Losonc pedig ezt kihasználva egy 18-6-os futással újra meccsbe hozta magát: a záró etapra fordulva mindössze nyolc pontra olvadt a debreceni vezetés. (64-56)

A végjátékban aztán magasabb fokozatra kapcsolt a DEAC, a kemény védekezés pedig könnyű kosarakat eredményezett a támadó térfélen. Aska és Valerio Bodon-Vincent házi zsákolóversenyt rendezett, a találkozó utolsó perceiben pedig ismét a fiatalok bontogathatták szárnyaikat – Fábián Szabolcs meg is szerezte első dupláját a felnőttek színeiben.

Az edzőmeccsek sora jövő kedden folytatódik, Polyák Lászlóék a MAFC otthonába látogatnak.

DEAC – BKM Losonc (SVK) 92 – 70 (22-20, 29-11, 13-25, 28-14)

A Debrecen dobói: Thames 5/3, Polyák 9/9, Bodon-Vincent 4, Dzseletovics 8/3, Tóth 9. Cserék: Lapornik 15/9, Kerpel-Fronius 4, Aska 24, Neuwirth 6/6, Kovács Á. 6, Balázsi-, Fábián 2.

Fotó: kosarlabda.deac.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés