
:
:
Nagyot küzdött, de nem tudta legyőzni a FIBA 3X3-as világbajnokságának döntőjében Kínát a magyar válogatott.
Elérkeztünk a hőn áhított világbajnoki fináléhoz. Nem volt könnyű az idáig vezető út a magyar lányok számára, de igazi csapatként játszva megoldották a feladatot, az esélyesebb Spanyolországot és Franciaországot búcsúztatva az egyenes kieséses szakaszban tudósít az MKOSZ honlapja a mérkőzésről.
Goree és Theodoreán is rontott közelről, kínai ponttal indult a derbi. Első hat dobásunkat elrontottuk, 4-0-ra léptek el ázsiaiak alig egy perc leforgása alatt. A hatalmas termetű Zhang háromból háromszor fordult be a jobb keze felé, és mindannyiszor be is fejezte az akciót. Szó mi szó, rosszul kezdtek a lányok (0-6). Csaknem három perc kellett, hogy feliratkozzunk a táblára, Goree volt eredményes, de Kína továbbra sem lassított, továbbra sem bírtunk Zhanggal (2-9). Papp tört be szépen, de ez egyelőre kozmetikázásra volt elég – négy perc elteltével 10-4-re vezetett ellenfelünk.
Medgyessy dobott ziccert, Papp pedig bravúros labdaszerzés, majd assziszt kombinációt mutatott be (6-11). Négy perc volt hátra, de érdemben nem csökkent a meccs elején beszedett hátrányunk (7-13). Goree szépített büntetőből, Medgyessy pedig közelről talált be, elérkeztünk a hajrához (9-14). Wu dobott duplát, Goree egyest, de Li újfent kintről válaszolt (11-18).
A korai hatpontos deficit soknak bizonyult, végig maga előtt cipelte azt a magyar csapat, és végül 19-13-as vereséget szenvedett Kínától. Nincs azonban miért szégyenkeznie a lányoknak, az ázsiaiak centere, Zhang az egész mezőnynek megoldhatatlan problémát jelentett. Előzetesen alighanem aláírtuk volna ezt az ezüstérmet. Következik a hazai rendezésű Európa-bajnokság Debrecenben, majd az olimpiai selejtezőkre szegeződnek a 3×3-as szemek.
#3x3WC Final Scores!
?: https://t.co/Tg786f6RUV pic.twitter.com/CyyjiqxOmi
— FIBA3x3 (@FIBA3x3) 2019. június 23.

Javaslom a 10-es számu Kinai játékos nemének megvizsgálását…
Adom! Az a lény legfeljebb nyomokban tartalmazhat női kromoszómákat.
Gratulálok a lányainknak! Csak így tovább!
Gratulálunk a csapatnak!
Ti nem csak ügyesen,szépek is vagytok!
Szép volt lányok ! Nehéz kínai férfiak ellen … Valahogy az NDK-s úszó- és atléta”nők” jutottak eszembe.
Nagy eredmény! Gratula! A kínai centerrel senki nem tudott mit kezdeni. Mi sem.
Szerintem a NŐI vb-t a Magyarok nyerték.
Szép volt csajok! 10-es kínai tuti férfi ??