Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Ez történt az Eb-selejtezők első négy fordulójában

Az utolsó ablakban Izland hazai pályán, Olaszország pedig idegenben lesz a magyar csapat ellenfele



:

:

Február 20-án és 23-án, az ötödik, illetve a hatodik fordulóval folytatódik és egyben ér véget a 2025-ös Európa-bajnokság selejtező-sorozata a magyar válogatott számára.

Az első két fordulót még a 2024. februári FIBA ablakban játszották le a csapatok, Izlandon a nyitókörben 70-65-ös vereséget szenvedett a magyar csapat a Gasper Okorn-éra első mérkőzésén, majd három nappal később Szombathelyen nyert Olaszország 83-62-re. Novemberben aztán mindkétszer Törökország volt az ellenfél, Isztambulban simán, 92-66-ra, itthon pedig nagy csatában 81-76-ra kaptunk ki.

FIBA Men’s EuroBasket 2025 Qualifiers – 1. forduló

Izland – Magyarország 70-65 (16-19, 17-18, 16-14, 21-14)

Biztatóan indult a rövid felkészülés ellenére a mieinknek az első mérkőzés Izlandon, sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, de egy jó sorozattal 3 pontos előnyre tettünk szert 10 perc után. A második félidőben nem változott a játék képe, 33-33 után megint tudtunk váltani, így 20 perc után is mi jártunk előrébb. Golomán és Váradi vezetésével a második félidő elején 9 ponttal is álltunk jobban, de nem tudtuk kétszámjegyűre duzzasztani a vezetésünket, Izland pedig folyamatos zárkózással a negyed végére 2 pontra jött fel. Bár Váradi pontja kezdte meg a negyedik negyedet, egy 12-0-s futással magához ragadta a kezdeményezést Izland, onnan pedig már nem engedte ki a mérkőzést a kezéből.

Videós összefoglaló:


Részletes beszámolónk ITT olvasható.

A magyar válogatott statisztikai lapja

FIBA Men’s EuroBasket 2025 Qualifiers – 2. forduló

Magyarország – Olaszország 62-83 (15-17, 22-19, 9-28, 16-19)

A második fordulóban a csoportgyőzelemre talán legesélyesebb olasz gárda érkezett Szombathelyre, az első 10 percben fej-fej mellett haladt a két csapat, nagy különbség egy pillanatra sem alakult ki, egy negyed után a vendégek vezettek 2 ponttal. A második negyed eleje viszont az olaszoké volt, hamar 7 pontra lépett el ellenfelünk. Benke, Hanga és Perl kosaraival átvettük a vezetést, amit meg is tudtunk őrizni a nagyszünetre. Ezt követően 8 perc alatt 24-8-as futást produkált Olaszország, innen pedig már nem volt visszaút a magyar csapat számára, végül 21 pontos vereség lett a vége.

Videós összefoglaló:


Részletes beszámolónk ITT olvasható.

A magyar válogatott statisztikai lapja

FIBA Men’s EuroBasket 2025 Qualifiers – 3. forduló

Törökország – Magyarország 92-66 (27-20, 16-17, 19-12, 30-17)

Természetesen az esélyek nem a magyar válogatott mellett szóltak Isztambulban, Golomán viszont remekül kezdett, a mieink első 8 pontjából 6-ot ő jegyzett és az első negyed derekán 11-8-ra vezettek a hazaiak, de Perl tempója után nem sokkal később is még csak 4 pont volt a hátrányunk. Filipovity kosara után az utolsó négy pont a törököké volt, így 27-20 állt 20 perc után az eredményjelzőn. A második negyed elején sokáig megmaradt a hét pont körüli differencia, ezután a magyar válogatott tudott váltani, Perl villanásával három pontra zárkóztunk 34-31-nél. A törökök ennél közelebb nem engedték a magyarokat, a második 10 percet megnyertük, de 6 ponttal így is Törökország állt jobban. Nem indult rosszul még a második félidő sem Benkének és Golománnak köszönhetően, a törökök viszont 56-49 után elkaptak egy jó sorozatot az etap végén, ezzel 13 pontra növelve a hátrányunkat. Ez sajnos már csak növekedett a záró szakaszban, a lefújásig megduplázta a különbséget a házigazda és simán nyert.

Videós összefoglaló:

Részletes beszámolónk ITT olvasható.

A magyar válogatott statisztikai lapja

FIBA Men’s EuroBasket 2025 Qualifiers – 4. forduló

Magyarország – Törökország 76-81 (14-21, 17-19, 23-14, 22-27)

A második ablakban mindkétszer a törökök voltak az ellenfelünk, november 25-én jöhetett tehát a visszavágó Szombathelyen. Osman-show nyitotta meg ezt a találkozót, a Panathinaikosz kiválósága egymaga egy 0-9-es futással adta meg az alaphangot, és bár valamennyire magunkhoz tértünk a sokk után, 7 pontos előnyét szinte végig vitte ezután a török válogatott. A második negyed már sokkal jobban indult a számunkra, Lukács, Filipovity és Vojvoda remeklésével azonnal egy 7-0-s rohanással kiegyenlítettünk. Hanga passza után Keller duplájával átvettük a vezetést, Törökország pedig időt kért, ez megtette a kívánt hatást vendég oldalon, nem sokkal később már 23-28 állt az eredményjelzőn. Váradi hozott vissza minket három pontra 28-31-nél, azonban a félidő végét elrontottuk, 9 ponttal léptek meg a törökök a 20 perc végére. Nem tűnt úgy, hogy ebből meccset tudunk csinálni, hamar 13 pontra hízott a vendégek előnye, ekkor már a negyed közepén jártunk. Golomán, Lukács, Hanga és Vojvoda viszont nagyon elkapta a fonalat, a Badalona klasszisa pedig egy zseniális triplával kiegyenlített 54-54-nél. Extázisba került a publikum és a csapatunk is, a negyedik negyedben ez meg is látszott, Ergin Ataman 66-60-nál kért időt. A törökök ezt követően egy 0-7-es szakasszal vették kezükbe az irányítást, amit onnantól sajnos nem is engedtek ki a kezükből, a végén öt ponttal nyertek Osmanék.

Videós összefoglaló:

Részletes beszámolónk ITT olvasható.

A magyar válogatott statisztikai lapja


A jelenlegi helyzet:

A mieinknek legkevésbé sem hiányzott, hogy november 25-én a mi meccsünk után kezdődő Olaszország – Izland találkozón a vendégek nyertek. Ezzel jelentősen romlottak az esélyeink az Eb-re való kijutásra. A magyar válogatottnak legalább 6 ponttal nyernie kell Szombathelyen Izland ellen ahhoz, hogy életben tartsa reményeit, az utolsó körben pedig nyernünk kell Olaszországban, míg a törököknek – számukra már tét nélküli összecsapáson – győzniük kell Izlandon.

A csoport jelenlegi állása:

A 3. ablak programja:

5. forduló – 2025. 02. 20.:

18:00 Magyarország – Izland (Szombathely)
18:30 Törökország – Olaszország

6. forduló – 2025. 02. 23.

20:30 Olaszország – Magyarország
20:30 Izland – Törökország

 

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés