Connect with us
Hirdetés

Bajnokok Ligája

“Ez egy nagyszerű eredmény az egész magyar kosárlabdának”

Okorn büszke fiaira, azt mondta, most elégedettnek kell lennie neki is, a játékosoknak is, a nézőknek is, illetve a teljes Falcónak.



:

:

A Bajnokok Ligája csoportkörében is megszerezte első győzelmét a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, miután a D-csoport második fordulójában, hazai pályán 76-66-ra legyőzte a görög PAOK-ot. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokan eljöttek az első hazai BL-meccsükre. Azt hiszem, elégedettnek kell lennem nekem is, a játékosoknak is, a nézőknek is, illetve a teljes klubnak. Megmutattuk, hogy hazai pályán mekkorát tudunk harcolni minden labdáért. Nagyon büszke vagyok a fiúkra. Bíztam bennük, tudtam, hogy meg tudjuk csinálni. Védekezéssel akartuk megverni a PAOK-ot, és úgy érzem, hogy ez közel tökéletesen sikerült is. Lewis-re és Smith-re fókuszáltunk, nagyszerűen védekeztünk, kivettük őket a játékból. Az elején Best és Egekeze okozott ugyan némi problémát, de csak az első pár percben. Voltak eladott labdáink, de kevesebb, mint Dijonban. Nem engedtük ellenfelünket könnyű kosarakhoz. Egyébként nem néztünk ki olyan rosszul Franciaországban sem, mint ahogy azt az eredmény mutatta. Megijedtünk, idegesek voltunk és talán túlzottan tiszteltük az ellenfelet. Nem adtuk fel, mondtam, hogy nem csak turistának jöttünk, nem is fogunk változtatni ezen a filozófián. Ez egy nagyszerű eredmény az egész magyar kosárlabdának, a válogatott játékosainknak, a sportág szerelmeseinek. Persze tudjuk, ez csak az első győzelem volt. Lépésről lépésre haladunk, és pontosan tudjuk azt is, hogy van még miben javulni.

Kosztasz Flevarakisz, a PAOK vezetőedzője: Több játékosunknak sem volt jó napja, a kulcsembereink sajnos csak közepes teljesítményt nyújtottak. Három negyeden át vezettünk, de a végjátékot elrontottuk, mert túl sokat hibáztunk. Ez nem először fordult elő velünk. Ilyen kevés dobott ponttal nehéz nyerni. Sok büntetőt elrontottunk, rossz százalékkal céloztunk, ez is döntött. A magasembereinknek faultproblémái voltak, a zóna ellen pedig nem találtuk a ritmust, nem becsültük meg eléggé a labdát. A Falco negyven percen keresztül nagyszerűen küzdött, remek volt a mérkőzés hangulata, gratulálok a hazaiaknak. Harcoltunk becsülettel, de vannak problémáink, meg kell találnunk a módját annak, hogy az utolsó percekben is pontosak és frissek maradjunk. Hosszú út előtt állunk, kevés időnk volt összeállni a felkészülés során, még keressük a formánkat, a csapatépítés kezdetén járunk.

fotó: fiba.basketball

HIRDETÉS

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
JagermanHajráKörmendHajráVaspbaskStockalonemajerle09 Recent comment authors
Jagerman
Olvasó

Óriási gratuláció a Falconak! Ez egy nagyon dolgos, iparos győzelem volt. Perl Zoli extrát nyújtott, nem lehet eléggé dicsérni a játékát. Ő hihetetlen intelligens játékos, aki mindig a lehetőség szerinti legjobb megoldást igyekszik választani. Hanga és Vojvoda után a következő évek egyértelműen legmarkánsabb játékos egyénisége, aki a vezér marsallbotját továbbviszi. Tegnap döntő érdemei voltak a győzelemben. Váradi Beni játékán szerintem érződött még a betegség és ezt éreztem Filipovity esetében is. Ennek ellenére hasznosan játszottak és fontos hármasokat is dobtak. Filipovity úgy tűnik Szhelyen érett klasszis játékossá.Nem véletlen, hogy ő és Reddic tudtál leginkább atletikusságban fevenni a versenyt a Dijonnal. Nálam… Olvass tovább »

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Ez valóban egy szép eredmény, nagy dolog egy ilyen sorozatban. Szívmelengető, hogy magyarok érték el leginkább a sikert. Akarta a Falco, hogy ez meglegyen. Jó lenne továbbjutni, az nagyon jót tenne ennek a bajnokságnak. Bár a BL-be jutás is óriási dolog, minden győzelmet meg kell becsülnünk. De gondolkodni kell azon is, hogy évek múlva minél többször jusson be ide a magyar bajnok, ne csak 5 évente egyszer. Szombathelyre ha igazolnának Washington helyett sokkal jobb légióst is, ebben akár több is lehet! Én nagyon örülök magyarként és vasiként, hogy ez a siker tegnap Szombathelynek összejött.
HAJRÁ KÖRMEND, HAJRÁ VAS, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

majerle09
Olvasó

Segítsen valaki pls.
Pár éve hány meccset fogott a Szolnok a BL-ben?

pbask
Vendég
pbask

2-12

Besiktas Sompo Japan
AEK Athén
Partizan
MHP Riesen Ludwigsburg
Sassari
Proximus Spirou
Stelmet Zielona Gora

atibácsi
Olvasó

Szerethető csapat az, amelyikben magyar srácok a meghatározó tényezők. Igaz, nem mindig megy nekik egyformán a játék, de tegnap szépen dolgoztak. Gratulálok a Falconak, lesz néhány szuper kosárlabda mérkőzés náluk, akárcsak nálunk az utóbbi években a Tisza partján.

Stockalone
Olvasó

Miért nem tud minden szurkoló (hovatartozástól függetlenül) ilyen korrekt lenni, mint Te?
Köszönjük a csapat nevében is, sok sikert nektek is.
Hajrá magyar kosárlabda!

Downtown
Vendég
Downtown

Szombathelyi meccseket kell behúzni.
Mindegy, kinek milyen kerete van,meg ez a Paok nem az a szint, a gyozelmet nem kell megmagyarazni.

Az elso sikerult. Igy tovabb.
Hajra Magyarok!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés