Ahogy tavaly is, úgy idén is hozunk nektek egy-egy cikket mind a 13 bennmaradó csapatról, ahol amellett, hogy beszámolunk az adott gárda idényéről, a főszereplők is megszólalnak.
Korábban megjelent cikkünk: Kometa-KVGY Kaposvári KK, Sopron KC, NKA Universitas Pécs, DEAC
A Szeged az 12. helyen végzett a 2024/25-ös szezonban.
A nyáron érkezett Kerpel-Fronius Gáspár (NKA Pécs), Djordje Drenovac (DEAC), Josh Fortune (BC Kutaisi – Georgia), Keegan Records (Starwings Basel – Svájc). A mag emelett nagyrészt egyben maradt: Cseh Botond, Anda Dávid, Zsíros Péter, Polányi Kristóf, Papp Botond, Körtvélyessy András, Mészáros Tamás, Kis Viktor, Vilmányi Márton, Vuk Vulikics és Simándi Árpád is folytatta a közös munkát.
Tyree Wilson Eady, Milos Glisics, Balogh Szilárd, Cohill Eric, Mayer Ákos, Laluska Bence , Alan Michael Herndon pedig távozott.
Alapszakasz
Remekül indult az alapszakasz a Szeged számára, hiszen a Paks és a Kaposvár ellen is szoros meccset nyert meg a csapat, a két ellenfél szezonját elnézve – akik a bronzért küzdöttek meg az idény végén – joggal tehetjük a bravúrkategóriába ezeket a sikereket.
A következő négy meccsén aztán minden alkalommal legalább 11 pontos vereségbe szaladt bele a csapat, Josh Fortune sérülése nem javult, november elején őt Jarvis Moss váltotta, de a Szedeák mérlege meg sem állt 2-7-ig.
A Kecskemét ellen tört meg a jég, ezt viszont újabb három sima vereség követte, az ASE viszont megint nem tudott mit kezdeni a csapattal, értelemszerűen a Magyar Kupára nem volt esélye idén a korábbi kétszeres ezüstérmesnek.
A SZTE alapszakaszában komoly mélypontok következtek, a Honvéd ellen nem csak kikapott a gárda, de Anda jogosulatlan szereplése miatt pontlevonással is büntetve lett az MKOSZ által – Andjelko Mandics debütálásán a kispadon -, az Alba 53, a Szolnok pedig 36 pontot vert a szegediekre.
A 26. fordulóig még két győzelmet zsebelt be az alakulat – a Kecskemét és az NKA ellen -, a hét győzelem hiába volt több, mint amit az Oroszlány gyűjtött, a pontlevonás miatt a Szeged az utolsó helyről és 1 pontról várhatta a folytatást.
Playout
A Szedeák helyzetét nehezítette, hogy még a playout előtt elvesztette Vuk Vulikicset az idény hátralévő részére, ennek ellenére Körmenden nagyon közel volt a sikerhez a Mandics-csapat, Moss rálépett a vonalra, duplája így egy egy pontos vereséghez volt elég.
Kecskeméten még kikapott a csapat, következő négy meccsét viszont megnyerte, ráadásul lépéselőnybe került az Oroszlánnyal szemben, egy 16 pontos sikernek köszönhetően. A KTE a visszavágón is nagy falatnak bizonyult, s bár az NKA ellen nyertek Drenovacék, az OSE 18 pontos győzelmével a maga javára fordította az egymás elleni párharcot.
Az utolsó körben még három csapat volt veszélyben a kiesés szempontjából, a Szeged épp a ZTE-t fogadta, az OSE pedig a Kecskemétet.
A Lions hozta a maga meccsét, a Szeged pedig végig vezetve verte a Zalaegerszeget, ennek köszönhetően a Szedeák akár csak 2025-ben, most is 12. lett.
Cseh Botond: A playout egy nagyon megterhelő időszak volt minden szempontból
Nehézség volt bőven az egész idény során. Jól indítottunk, az első két meccsünket megnyertük, ott megvolt az energiánk, aztán viszont sérülések hátráltattak minket, szűk rotációval dolgoztunk egész szezonban, kiküszöbölhetetlen volt, hogy ezt így nem bírjuk végig, megmutatkoztak a fáradtság jelei, jöttek a sérülések, Vuk Vulikicset, a kezdő irányítónkat pedig a legrosszabbkor vesztettük el egész évre, hiszen már nem lehetett változtatni a kereten. A playoutban tudtunk mégis egy kis plusz erőt meríteni, összezártunk, és csapatként – egy nagyon hosszú szezon végén – sikerült kivívni a bennmaradást.
A playout egy nagyon megterhelő időszak volt minden szempontból, nekem személyesen is és a csapatnak is, hiszen az ember átérzi azt, hogy itt egy teljes klub első osztályú tagsága van ott a vállunkon, ami nagyot nyom. A csapathoz került ebben az időszakban egy sportpszichológus szakember, akivel sokat dolgoztunk a playout során. A Zalaegerszeg elleni meccsen nagyon látszott, hogy mindenki mennyire fókuszált, mindenki mindent beletett, hatalmas feszültség szakadt ki belőlünk. Hatalmas öröm volt ezt megélni.
Köszönjük a szurkolóknak az egész éves támogatást!
Andjelko Mandics: Szűk rotációval, szerda-szombat ritmus mellett, igazi csapatként vívtuk ki a bennmaradást
Tisztában voltam vele, hogy nem egyszerű a helyzet, amiben átveszem a csapatot, nyilván reálisan már akkor tudtuk, hogy playout vár ránk. Én tudtam, hogy a keret többre képes, mint amit az addigi eredmények mutattak.
A jó kezdés után rossz spirálba került a csapat a sérülések és az eredmények szempontjából egyaránt.
Én hittem a bennmaradásban, nyilván ez volt a legfőbb cél. Kellett egy picit amíg megszoktam a játékosokat, ők meg engem, az alapszakaszban is mutattunk jeleket, hogy jó irányba haladunk, a győzelmek mellett voltak szoros vereségeink például a Honvéd vagy a ZTE ellen. Végül a pontlevonás pecsételte meg a sorsunkat.
Nem tartom jónak a playout rendszerét, a ZTE úgy esett ki, hogy az utolsó fordulóig nem állt utolsó helyen, mi meg nyertünk öt meccset az utolsó fordulóig és nem voltunk vele sehol.
Az alapszakasz végétől három légiósra számíthattunk Vuk Vulikics kiesése miatt, ez komoly érvágás volt számunkra. Moss és Kerpel-Fronius Gáspár viszont igazi vezérré vált, de mindegyik meccsen volt, aki elő tudott lépni. Szűk rotációval, szerda-szombat ritmus mellett, igazi csapatként vívtuk ki a bennmaradást.
Volt egy jó csapatkohézió, az alapszakasz után pszichológussal dolgoztunk, ez is hatással volt a sikerre.
Könnyű szurkolónak lenni amikor jól mennek a dolgok, a mieink a legnehezebb helyzetekben is töretlenül mellettünk álltak, amiért nagyon hálásak vagyunk!







nehéz szezon volt, de bent maradtunk, ami Vuk nélkül nagy szó, jövőre több kell azért, a 10. hely és play-in reális elvárás lehet jó légiós kiválasztással, jó irányító és center kell, mivel Djordje marad. Hajrá Szeged!