Ahogy tavaly is, úgy idén is hozunk nektek egy-egy cikket mind a 13 bennmaradó csapatról, ahol amellett, hogy beszámolunk az adott gárda idényéről, a főszereplők is megszólalnak.
Korábban megjelent cikkeink: Kometa-KVGY Kaposvári KK, Sopron KC, NKA Universitas Pécs, DEAC, SZTE-Szedeák, Endo Plus Service-Honvéd, Egis Körmend, MVM-OSE Lions, NHSZ-Szolnoki Olajbányász.
A Falco a 2. helyen végzett a 2024/25-ös szezonban.
A nyáron érkezett Tanoh Dez András (Honvéd – kölcsönből vissza), Szymon Wojcik (Zastal Zielona Góra – Lengyelország), Strahinja Jovanovics (Szolnok), Herger Salamon (NKA Pécs), Jubrile Belo (La Rochelle – Franciaország), Patrick Whelan (Caledonia Gladitors – Skócia).
A csapatnál maradt: Váradi Benedek, Bognár Kristóf, Verasztó Péter, Perl Zoltán, Keller Ákos, Aleksza Novakovics, Milos Konakov – vezetőedző.
Kovács Benedek (Sopron), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Hansen Daniel (Egis Körmend), Matthew Tiby (Livorno – Olaszország), Trey Diggs (CS Municipal Targu Mures – Románia), Marvin Clark (Elan Béarnais Pau-Lacq-Orthez – Franciaország), Nikola Popovics (KK Igokea – Bosznia-Hercegovina), Sövegjártó Ábel (Oroszlány), Németh Bálint (Güssing Blackbirds – Ausztria) – pedig távozott az együttestől.
Alapszakasz + FIBA Europe Cup
A szombathelyiek számára korábban kezdődött a szezon a szokottnál, a BL-selejtezőben a Porto ellen nagy előnyt leadva kiesett a csapat, így a FIBA Europe Cupban folytatta szereplését. A Falco a Zaragoza, a Bakken Bears és az Anorthoszisz Famaguszta mellé került a csoportba, s bár a spanyol riválisa kétszer is legyőzte, végül a többi meccsét megnyerve 4-2-es mérleggel jutott tovább csoportmásodikként.
Mindeközben a bajnokságban jöttek az eredmények, bár október 18-án Sopronban kikaptak a sárga-feketék, a 8-1-es mérleg így sem tűnt rossz kezdésnek. Döntő változások a válogatott ablak utáni első mérkőzést követően álltak be, a Falco kiütéses vereséget szenvedett Körmenden, a vezetőség pedig megkezdte a keret átalakítását, míg Milos Konakov ultimátumot kapott. Wójcik és Belo volt az első két fecske, aki a szezon közben távozott, helyükre Marchelus Avery és Arnaldo Toro érkezett – utóbbi játszott BL-csoport meccset a szezonban az Olaj ellen.
A legjobb 16 között a FIBA Europe Cupban aztán az UCAM Murcia, a Rostock Seawolves és a Trefl Sopot következett. A Falco nem kezdett jól, hiszen Murciában – ez még épp abban a decemberi hónapban volt, amikor a keret átalakult -, majd otthon a Rostocktól is kikapott, aztán viszont a Trefl elleni győzelemmel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Murcia másodszor is nagy falatnak bizonyult, viszont Németországban, majd Szombathelyen a Sopot ellen is nyerni tudott Milos Konakov csapata – ekkor már Sztahinja Jovanovics sem volt a keret tagja – és bejutott a következő körbe.
A Falco eddigre már a bajnokságban is rendezte sorait, a Magyar Kupában pedig a Kaposvár ellen kvalifikált az elődöntőbe. A budapesti négyes döntőre Tyler Petersonnal a fedélzeten érkezett meg címvédőként a Szombathely, az első meccsen a Honvédot meg is verte a sárga-fekete együttes, a döntőben viszont kikapott a Szolnoktól, egylabdás összecsapáson. A bajnokságban már gyakorlatilag lefutott volt, hogy a Falco lesz a második, a FIBA Europe Cupban viszont még fontos feladatok vártak Perlékre.
A Bosna elleni első meccsen nem kezdett jól a Konakov-legénység, a második félidőben viszont hengerelt és 15 pontos előnyt épített ki a visszavágóra. A visszavágón pontszegény első negyedet láthattak a szurkolók, magyar szempontból viszont nem csak az idő fogyásának lehetett örülni, de a Falco ráadásul 4 pontos előnyben volt Váradi utolsó másodperces triplájának köszönhetően. Ezen a mérkőzésen 17-21 után érkezett a Falco rövidzárlata, a félidőben már 37-25-re a Bosna vezetett. A második félidőben sokszor táncolt pengeélen a két csapat közötti összesítésbeli differencia, de Váradi – aki a második mérkőzés hetén lett díjazva – és Perl – aki március hónap MVP-je lett – vezetésével megőrizte előnyét a Falco.
A nagy futásnak az elődöntőben a Bilbao vetett véget, kettős győzelemmel.
Rájátszás
A rájátszásban tehát a második kiemeltként rajtolt a Falco, a Honvéd ellen pedig összességében magabiztos teljesítménnyel 3-0-lal továbbjutott. Az elődöntőben az újonc – ötmeccses párharcból érkező – Kaposvár jött szembe, s bár a harmadik meccsen már 15 pontos hátrányban is voltak a harmadik negyedben Váradiék, végül ebben a sorozatban is söpörtek.
A döntőben ismét a Szolnok várt Perlékre, az első meccset pedig meg is nyerte a címvédő hazai pályán. A második meccsen fantasztikusan kezdett a Falco, 16 pontos hátrányból viszont fordított az Olaj, végül mégis a sárga-feketék húzták be a találkozót, ezzel megtörve az Olaj elleni hét meccses vereségszériát.
A párharc visszatért Szolnokra, a sárga-feketék pedig győztek, az Olaj nem csak a pályaelőnyét, de Somogyi Ádámot is elveszítette, ráadásul az irányítót az idényben már nem láthattuk.
A negyedik meccsre Szombathelyen került sor, az Olaj viszont nehéz helyzetből egyenlíteni tudott, a mindent eldöntő meccs viszont végig a Falco kezében volt, amivel a csapat megnyerte hetedik bajnoki címét.
Bognár Kristóf: Valóban voltak hullámvölgyeink, aztán a vége felé egyre kevésbé volt ez jellemző ránk, mondhatjuk, a legjobbkor álltunk össze
Talán a szezon vége felé éreztem azt – hogy a hullámzó szezonkezdetet követően újra sínen vagyunk -, amikor a Bosnán átverekedtük magunkat a legjobb négy közé, már azzal teljesítettük a célt, hogy a legjobb 16 közé kerültünk, ezt pedig végül nemhogy felülmúltuk, de olyan csapatok ellen játszottunk, melyek BL-szintűek voltak. Az már adott szerintem egy visszajelzést, hogy kezdünk összeállni. Nyilván mindig voltak pofonok, mikor egy-két nagy győzelem után vereségekbe szaladtunk bele – otthon a Honvéd ellen volt ilyen például, vagy hogy a Szolnokot az alapszakasz végén nem tudtuk megcsípni.
Ez persze adott némi bizonytalanságot is, viszont amíg az ember versenyben van, bízik magában és mindent megtesz a sikerért. Valahogy átállt az agyunk arra, hogy mérföldkövenként haladtunk, előbb a ZTE ellen bebiztosítottuk a második kiemelést az alapszakaszban, aztán már a legjobb négyre koncentráltunk. A Honvéd ellen egy nagyon kemény, fizikális párharcot vívtunk annak ellenére, hogy 3-0-lal jutottunk tovább. A Kaposvár elleni sorozat is szorosabb volt annál, amit az eredmény mutat, ezek a szériák mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy felkészítsenek minket a Szolnok elleni döntőre.
Valóban voltak hullámvölgyeink, aztán a vége felé egyre kevésbé volt ez jellemző ránk, mondhatjuk, a legjobbkor álltunk össze.
Természetesen az első meccsen is győzni szerettünk volna a döntőben, hiszen csak akkor lehettünk bajnokok, ha egyszer nyerünk a Tiszaligetben. Nyilván minél hamarabb el akarod venni a pályaelőnyt, de a világ nem dől össze, ha elsőre nem sikerül. Otthon viszont már nem hibázhatsz, 0-2-vel visszamenni Szolnokra rettenetesen nehéz helyzet. Volt rajtunk emiatt teher, illetve amiatt is, amit mondtál, mert tavaly a döntőben simán kikaptunk, idén pedig az első négy meccsen nem tudtuk megszakítani a rossz sorozatot.
Fontos volt, hogy tudtunk kapcsolni, amikor a Szolnok 16 pontos hátrányból átvette a vezetést, az, hogy innen nyerni tudtunk, erőt és önbizalmat adott ahhoz, hogy mentálisan felülkerekedjünk a korábbi vereségeken. Ha már le tudtuk őket győzni otthon, akkor miért ne sikerülhetne idegenben is? Tudtuk, hogy lendületből van esélyünk elvenni a pályaelőnyt és szerencsére ez sikerült is!
2-1-re vezettünk, a párharc pedig visszament Szombathelyre, Somogyi Ádi sajnálatos sérülését követően pedig már minden bizonnyal a legtöbben azt hitték, hogy otthon behúzzuk. Jött egy utolsó, nagyon nagy pofon, nem játszottunk elég jól, a Szolnok pedig ezt megbüntette. A csapat mentális és fizikális erejét az mutatta meg igazán, ami két nappal később, az ötödik mérkőzésen történt: összeszedtük magunkat.
Tudtuk, mi kell ahhoz, hogy nyerjünk idegenben, hiszen egyszer már sikerült. Személyesen is úgy éltem meg, hogy ha már ilyen közel kerültem az első bajnoki címemhez, nem csúszhat ki a kezünkből a trófea. Szerencsére az utolsó meccsen mindenki felszántotta a pályát és kapart a sikerért, a szezon egyik, ha nem a legjobb teljesítményét nyújtottuk, amikor a leginkább kellett.
Milos Konakov: Meggyőződésem, hogy ha egy közösség keményen dolgozik és együtt marad, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye.
Nem gyakran cseréljük le a keret több mint felét, és minden új kezdetnél a legfontosabb tényező az idő. Ahogy már említetted, nagyon gyorsan jött a Bajnokok Ligája-selejtezőből való kiesés. Nem számít, hogy első félidőben nagyon jól játszottunk, végül fájó vereséget szenvedtünk a Porto ellen.
Egy ilyen selejtezősorozatban három napon keresztül a maximumot kell nyújtanod. Ahhoz, hogy a legjobb önmagad legyél, taktikailag, fizikailag és mentálisan is a lehető legjobb állapotban kell lenned. Abban a pillanatban ez még túl korai volt számunkra. Őszintének kell lennünk ezzel kapcsolatban.
Ezután, ahogy mondtad, stabilan kezdtük a szezont, de láttuk, hogy változtatnunk kell a kereten. Először is mindannyian jó emberek voltak. Nem okoztak problémát sem a pályán, sem azon kívül. Egyszerűen nem találták meg a helyüket a csapatban.
Ilyen előfordulhat. Talán nem gyakran a Falcónál, de amikor olyan mértékű változás történik, mint nálunk, akkor ez benne van.
Gyakorlatilag négy-öt új játékossal kezdtük a szezont a kezdőcsapatban. Ez nem könnyű helyzet. Nem sikerült igazán összekapcsolódniuk, nem alakult ki a megfelelő összhang. Ezért nyilvánvalóvá vált, hogy változtatnunk kell.
Ez kizárólag kosárlabda-szakmai döntés volt. Meg kellett találnunk, mi a jobb a csapatnak. Először a négyes és ötös poszton változtattunk, majd végül irányítót is hoztunk.
Azt gondolom, hogy különböző típusú játékosokat hoztunk, de végül mindegyikük megtalálta a helyét a csapatban. Hatalmas pluszt adtak a csapatnak és nagy szerepük volt ebben a bajnoki címben.
Nagyon elégedettek voltunk, hogy sikerült továbbjutnunk ebből a FIBA Europe Cupban csoportból. Ez a sorozat nagyon fontos volt számunkra csapatként. Nemcsak pozitív élményeket adott, hanem megtanított minket arra is, hogyan játszhatunk jobban, és min kell javítanunk.A szezon végén biztos vagyok benne, hogy ezekből a mérkőzésekből tanultuk meg azt az irányt, amely végül visszahozta a bajnoki címet Szombathelyre.
A Bosna elleni negyeddöntőről és elődöntőről külön is beszélnék. Már az első pillanatban mondtam, hogy a Bosna nagyon komoly csapat. Tíz év után lettek ismét bosnyák bajnokok, ráadásul legyőzték az erős Igokeát.
Az első mérkőzésen nagyon jól játszottunk. Tudtuk, hogy fizikálisan nem tudunk negyven percig ugyanazon a szinten maradni idegenben, de 16 pontos előnyünk volt. Nem nyernünk kellett, csak megtartanunk ezt az előnyt. Harcoltunk. Akkor is összetartottunk, amikor bajba és 13-14 pontos hátrányba kerültünk. Követtük a tervet és hittünk egymásban. Így jutottunk be az elődöntőbe.
Ez kétségtelenül a Falco történetének legnagyobb európai sikere volt. Ahogy mondtad, tíz év után ismét sikerült hasonló szintet elérni egy magyar csapatnak.
Bilbao ellen szerintem nem kell sok szót vesztegetni. Kétszer egymás után megnyerték ezt a sorozatot. Fantasztikus és nagyon erős csapat. Az első meccsen nem játszottunk rosszul, de túl sok könnyű dobást engedtünk nekik. Emiatt alakult ki nagyobb különbség. A második mérkőzésen szerintem nagyon jól játszottunk. A végén azonban néhány szerencsés dobás az ő oldalukra esett, mi pedig kihagytunk pár helyzetet. Néhány ponttal kikaptunk, de ez az időszak rendkívül fontos volt számunkra.
A sorozat során megtanultuk, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Tudtuk, hogy ha vissza akarjuk hozni a bajnoki címet Szombathelyre, akkor a döntőben idegenben is nyernünk kell. A lengyelországi, németországi, spanyolországi és boszniai mérkőzések megtanították nekünk, hogyan lehet ezt megcsinálni. Ez lett az irányunk és ez volt a tervünk. A végén sikerült visszahoznunk a bajnoki címet. Ezért gondolom azt, hogy az európai szereplés nagyon fontos része volt ennek a szezonnak.
Mielőtt a döntőről beszélnék, szeretném megemlíteni a negyeddöntőt és az elődöntőt is. A negyeddöntőben a Honvéd ellen játszottunk, amely szerintem ebben a szezonban kiváló kosárlabdát játszott. Minden mérkőzés nagyon fizikális volt. Sokféle védekezési változatot alkalmaztak, folyamatosan próbálták megváltoztatni a játék ritmusát. Alkalmazkodnunk kellett hozzájuk, és választ kellett adnunk ezekre a helyzetekre. Nagyon büszke vagyok arra, hogy végül 3–0-val jutottunk tovább, mert ez időt adott a következő párharcra való felkészüléshez.
Kaposvár ellen sokan azt mondták, hogy könnyebb dolgunk lehet, mert ők egy öt meccses párharcból érkeztek, mi tisztában voltunk vele, hogy nem lesz. Nagyszerűen rakták össze a keretet, a játékosok megtalálták az összhangot. Jól kommunikáltak az edzővel, jól működött a rendszerük. Tudtam, hogy hiába játszottak több mérkőzést nálunk, nem feltétlenül leszünk frissebbek a pályán. Rendkívül keményen harcoltak, és támadásban nagyon veszélyes csapat voltak. Gyakorlatilag minden játékosuk képes volt előnyt teremteni, pontot szerezni. Ha nem koncentrálsz ellenük, könnyen bajba kerülhetsz. A harmadik mérkőzésen különösen büszke voltam a csapatomra. Együtt maradtunk a nehéz helyzetekben, és megmutattuk a Falco karakterét.
És ezután jött a döntő.
Szerintem a döntőben Magyarország két legjobb csapata találkozott. Mindkét csapat fizikális kosárlabdát játszott, és mindkettő két sorozatban szerepelt egész évben. A Szolnok is közel állt ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában a Top 16-ba jusson. Tudjuk, milyen nehéz ilyen szintű csapatok ellen játszani, megtapasztaltuk ezt tavaly mi is. Ezért szeretnék gratulálni nekik az egész szezonhoz.
Háromszor már játszottunk ellenük a szezonban, és minden alkalommal volt olyan periódus, amikor átfordíthattuk volna a mérkőzést a saját javunkra, de nem tettük meg.
Ezért folyamatosan azt mondtam a játékosoknak, hogy kövessük a tervünket, higgyünk benne, hogy sikerülhet és amikor eljön az esély, ragadjuk meg.
Az első mérkőzésen például a harmadik negyedben hat ponttal vezettünk. Kihagytunk egy ziccert, egy teljesen üres triplát, majd még egy könnyű helyzetet. Ha ezeket bedobjuk, akár 10–12 pontos előnyünk is lehetett volna. Ehelyett döntetlennel zártuk a negyedet. A negyedik negyed elején a Szolnok lendületbe került, kihasználta a saját momentumát és megnyerte a mérkőzést.
Ez már a negyedik egymás elleni vereségünk volt. Ha pedig visszaemlékszünk az előző szezon döntőjére – amelyet 3–0-ra elveszítettünk – már sorozatban hét vereségnél jártunk az Olajjal szemben, biztos vagyok benne, hogy ez ott volt mindenki fejében. Senki nem beszélt róla nyíltan, de minden játékos és stábtag gondolt rá valamilyen szinten.
Ezért volt rendkívül fontos a második mérkőzés.
Nem a taktika volt a legfontosabb kérdés. Inkább az, hogy megmutassuk magunknak: tudunk játszani ellenük, képesek vagyunk legyőzni őket. Nagyszerűen kezdtünk, nagy különbséget építettünk ki. Őszintén szólva edzőként nem szeretem, amikor túl nagy előnyt szerzünk korán, mert ilyenkor könnyen elveszítheti a csapat a fókuszt.
Pontosan ez történt.
A harmadik negyedben teljesen összeomlottunk. Elvesztettük a ritmust támadásban és védekezésben is. A Szolnok visszajött a mérkőzésbe. Ez részben annak is köszönhető volt, hogy ott voltak a fejünkben a korábbi vereségek. Kétszer az alapszakaszban, egyszer a kupadöntőben, egyszer pedig már ebben a rájátszásban is kikaptunk tőlük. Ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy valóban együtt vagyunk-e csapatként. Mert tudtuk, hogyan lehet legyőzni őket. Már megmutattuk ezt az első félidőben.
A második meccs volt a szezon egyik legfontosabb mérkőzése. Nem változtattunk sok mindenen. Egyszerűen összezártunk, karaktert mutattunk és megnyertük a találkozót. Ez volt az a momentum, amikor rájöttünk, hogy igenis meg tudjuk verni a Szolnokot. És ezzel egy hatalmas teher került le a vállunkról.
Azt gondolom a negyedik meccsen védekezésben nem teljesítettünk rosszul. A Szolnok ugyan Somogyi nélkül lépett pályára, de alapvetően ugyanazt a kosárlabdát játszotta, mint korábban. Természetesen bizonyos helyzetekben változtak a szerepek, és a hátvédeik több lehetőséget kaptak, de erre felkészültünk, számítottunk rá. Védekezésben tehát nem ez jelentette a problémát. Egy ilyen szintű ellenféllel szemben a 80-81 kapott pont még elfogadható teljesítménynek számít.
A gondot inkább a támadójátékunk jelentette. Az egész szezon során először éreztük úgy, hogy valamin nagyon gyorsan változtatnunk kell. A negyedik mérkőzésen mindössze három hárompontost értékesítettünk, nagyjából 13 százalékos pontossággal, miközben kétpontosból is csak 32-33 százalékkal dobtunk. Ez teljesen szokatlan volt számunkra, és természetesen egy ilyen erős csapat ellen nem lehet elegendő.
A mérkőzés után részletesen kielemeztük a történteket. Megbeszéltük, min kell változtatnunk, mi az, ami jól működött, és hogyan tudunk még jobban segíteni egymásnak. A játékosoknak azt mondtam, hogy biztos vagyok benne: ha fegyelmezetten végrehajtjuk a tervünket, akkor meg fogjuk nyerni az ötödik mérkőzést. Különösen hálás vagyok nekik azért, mert hittek ebben. Az első pillanattól az utolsóig bíztak abban, amit együtt felépítettünk és amiről beszéltünk.
Már a döntő ötödik mérkőzésének elején látszott, hogy működik az elképzelésünk. Követtük a tervet támadásban és védekezésben egyaránt, és amikor az ember bedob néhány könnyű kosarat, az önbizalmat ad. Az önbizalom pedig plusz energiát hoz a védekezésben is, még nagyobb intenzitást és még több hitet a játékba. Ezért gondolom, hogy ez volt a szezon legjobb mérkőzése. A végén pedig úgy érzem, ha egy csapat kétszer is képes győzni Szolnokon egy döntős párharcban, akkor megérdemli, hogy bajnok legyen és magasba emelje a trófeát.
Ha a szezon tanulságairól kell beszélnem, akkor azt mondom, hogy minden év más, de van néhány alapelv, amely mindig ugyanaz marad. A legfontosabb az, hogy egy csapat együtt maradjon. Mi a szezon során egyetlen pillanatra sem veszítettük el a kommunikációt egymással, és soha nem veszítettük el a hitünket a munkában sem. Meggyőződésem, hogy ha egy közösség keményen dolgozik és együtt marad, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye.
Hajrá Falco! Hajrá Szombathely! ⭐⭐⭐⭐⭐⭐⭐