Évértékelő – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Ahogy tavaly is, úgy idén is hozunk nektek egy-egy cikket mind a 13 bennmaradó csapatról, ahol amellett, hogy beszámolunk az adott gárda idényéről, a főszereplők is megszólalnak.

Korábbi cikkünk: SZTE-Szedeák, Endo Plus Service-Honvéd, Alba Fehérvár, Sopron KC, NKA Universitas Pécs, Egis Körmend, Zalakerámia ZTE KK, DEAC, MVM-OSE Lions, Atomerőmű SE, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

A Falco ötszörös címvédőként vágott neki az idei szezonnak.

A nyáron érkezett Sövegjártó Ábel (Atomerőmű SE – kölcsönből vissza), Nikola Popovic (Lietkabelis – Litvánia), Bognár Kristóf (Szeged), Váradi Benedek (Trefl Sopot – Lengyelország), Marvin Clark (Sporting – Portugália), Trey Diggs (Twarde Pierniki Torun – Lengyelország). Keller Ákos, Matthew Tiby, Kovács Benedek, Perl Zoltán, Pongó Marcell, Hansen Dániel, Németh Bálint, Verasztó Péter, Milos Konakov – vezetőedző – maradt. A távozók sorát Stefan Pot, Benke Szilárd, Krivacevic Markó, Antonio Jordano, Boris Barac, Takács Zsolt, Tanoh Dez András alkották.

Az alapszakasz és a Bajnokok Ligája

A Falco hibátlan alapszakaszt produkált, tette mindezt úgy, hogy mindössze két ellenfél tudott 10 pontnál szorosabb csatát vívni a sárga-feketékkel, a Szeged a negyedik fordulóban és a Honvéd a 21-ben.

Értelemszerűen a Magyar Kupára is első kiemeltként kvalifikálta magát a csapat, ahol a negyeddöntőben a Szolnokot búcsúztatta Milos Konakov legénysége. A kaposvári hétvégre Matthew Tiby mellett Váradi Benedeket is elvesztette a Falco, de a gyengébb kezdés után, Perl Zoltán emlékezetes teljesítményének hathatós segítségével bedarálta ellenfelét. A döntőben vasi rangadót rendeztek és a Körmend szorosan tudta tartani az első félidőt, Pipiras elvesztését követően a második félidőt már uralta a Szombathely.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, a Falco az F csoportba került automatikus főtáblásként, a litván Rytas, az olasz Reggiana és a lengyel Slask Wroclaw mellé. Az első fordulóban Lengyelországban lépett pályára a magyar bajnok és nagyon fontos, 84-75-ös győzelmet aratott. Idegenbeli bravúrt követően otthon is bemutattak egyet Keller Ákosék, az olasz Reggiana ellen, s bár Vilniusban papírforma szerint alakultak a dolgok, 2-1-es mérleggel bizakodva várhatta a folytatást a gárda.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

A Rytas hosszabbításban nyerni tudott Szombathelyen is, a Slask pedig visszavágott az első fordulós vereségért, a rettenetes kezdés után viszont összejött a nagy fordítás Reggio Emilianában, így a Falco 3-3-as mérleggel jutott tovább másodikként a csoportból.

A 16 közé a play-inen és az izraeli Ramat-Gan testén vezetett az út, Magyarországon nyertek Perlék, Csehországban egyenlített az ellenfél, a harmadik meccset pedig aki látta, valószínűleg soha sem felejti el. Úgy tűnt, már a rendes játékidőben lezárja a párharcot a Falco, hiszen Váradi kosarával 106 másodperccel a vége előtt 78-72-re vezetett, ám a Maccabi egy 6-0-s futással egyenlített. A hosszabbításban fordult a kocka, három másodperccel a vége előtt McCullum büntetőivel 3 pontra léptek meg az izraeliek, de jött Pongó, aki félpályáról dudaszóra talált be. A második hosszabbításban aztán már nem csúszott ki a magyar együttes kezéből a továbbjutás.

A legjobb 16 között a cseh ERA Nymburk, a francia Nanterre 92 és a spanyol UCAM Murcia volt a három csoportellenfél, szoros meccsekre futotta a csapat erejéből, de győzelmet már nem szerzett a kiírásban.

Rájátszás

A rájátszásban a nyolcadik kiemelt Alba volt az első Falco ellenfele, a szombathelyi első mérkőzés a papírforma szerint alakult. A visszavágón aztán megtört a címvédő veretlenségi sorozata, kétszeri hosszabbítás után. Otthon aztán megint magabiztosan nyertek Konakovék, idegenben szorosan, de lezárták így a párharcot. A ZTE jött az elődöntőben, s bár rendre jól kezdte a találkozókat a zalai csapat, nem tudott meccset nyerni a szériában.

Ahogy tavaly, idén is a Szolnok volt a Falco ellenfele a döntőben. Az első mérkőzésen Szombathelyen azonnal jelezte az Olaj, hogy éhes a revansra, hiszen simán, 20 ponttal nyertek Somogyiék, a sárga-feketék 784 nap után kaptak ki magyar csapattól újra hazai pályán. Szolnokon sokáig úgy tűnt, hogy összejön az egyenlítés, az utolsó hat percben viszont új erőre kapott az Olaj, melyet Bojan Szubotics dudaszós triplája koronázott meg.

Innen – mint később kiderült – már nem volt visszaút a Falco számára, az Olaj az első adandó alkalommal befejezte a párharcot és megnyerte a bajnoki címet.

Kovács Benedek: Összességében nyilván keserű a szájíz a döntő után, de nem lehet ezt egy sikertelen szezonnak nevezni, hiszen a háromból két célunkat elértük

Az év elején ugyanazokat a célokat tűztűk ki, mint a korábbi években, szerettük volna a kupát visszahódítani, a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutni, a bajnokságban pedig címet védeni. Az alapozás óta ezek az eredmények lebegtek a szemünk előtt minden edzésen. Már az edzőmérkőzéseken és az alapszakasz elején is látszott, hogy egy nagyon jó kis társaság jött össze Szombathelyen, meg volt a keretben a kellő rutin, a fiatalok lendülete, minden. Az alapszakasz álomszerűen alakult számunkra, történelmet írtunk azzal, hogy veretlenül vívtuk meg a 26 fordulót! Természetesen voltak olyan meccsek, ahol szerencsék volt, nem lehet végig ennyire kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani hullámvölgyek nélkül.

A BL-sorsolás után láttuk, hogy reális esélyünk van arra, hogy továbbjussunk a csoportból, leginkább a Reggiana elleni idegenbeli mérkőzést tudnám kiemelni, mint felejthetetlen élményt, szerintem az egész csapat számára. Egészen a kupáig tökéletes periódust produkáltunk, a Ramat-Gan ellen sikerült kivívni elképesztő körülmények közepette a továbbjutást, a bajnokságban pedig sorra hoztuk a meccseket.

A Magyar Kupára nagyon motiváltan érkeztünk, még ha Matthew Tiby és Váradi Benedek nélkül is vágtunk neki a négyes döntőnek, a csapat ennek hatására összezárt, mindenki kivette a részét a sikerből. Viszont ekkor egy komoly menetbe kerültünk, volt, hogy 8 nap alatt 4 meccset játszottunk rengeteg utazással, az alapszakasz vége megkönnyebbülést hozott nekünk ebből a szempontból.

Az Alba Fehérvár volt az első ellenfelünk a rájátszásban, amelyik nyilván a korábbi évekhez és az elvárásokhoz képest gyengébben szerepelt, ellenünk azt gondolom megmutatták, hogy több volt bennük, elvették a bajnoki veretlenségünket kétszeri hosszabbítás után, s bár a hazai meccseket magabiztosan behúztuk, Székesfehérváron nagy csatában zártuk le a párharcot a negyedik összecsapáson, ez nagy fegyvertény volt, hiszen minden extra nap pihenésre szükségünk volt.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Ezt követően jött a Zalaegerszeg elleni elődöntő, persze utólag az eredményből kiindulva az emberek mondhatják, hogy mennyire sima volt a széria, azért ezt belülről nem éreztük így. Örültünk, hogy nem húzódott el a párharc, közben követtük a Szolnok-Paks meccseket is, döntőnek bizonyult, hogy az Olaj már az első meccsen nyerni tudott idegenben, ez mentálisan nagy lökést adhat egy csapatnak, ezt láthattuk ebben az esetben is.

A döntőben egy számunkra testközelből még nem ismert Szolnok következett, hiszen komoly szerkezetváltásokon esett át az Olaj kerete, amikor Somogyi Ádi hazatérésével felszabadult plusz egy légióshely, amit egy magasemberre használtak fel. Az alapszakasz első mérkőzésén még a Lewisszal felálló Szolnok várt ránk, az MK-negyeddöntőben Ádám nem játszott még, a 26. fordulóban pedig Aimaq hiányzott, a döntő első meccsén találkoztunk velük ilyen felállásban először, teljes kerettel.

Az első meccsen nagyszerű napot fogott ki a Szolnok, ez a kosárlabdában előfordul, élesebbek voltak, parádés dobóforma párosult emellé – mint például Lukács Norbert 5/5-ös triplázása -, korábban mi is nyertünk már bajnokságot pályahátrányból az Olaj ellen, de az, hogy az első meccsen elvették ellenünk a pályaelőnyt, nagy fegyvertény volt. Ennek ellenére a második mérkőzés sokkal inkább a mi elképzeléseink alapján alakult, nagy előnnyel érkeztünk meg az utolsó 5-6 percre, de tisztában voltunk azzal, hogy a mai modern kosárlabdában 15-20 pontos előnyök is nagyon gyorsan elolvadhatnak.

Sajnos nem tudtuk megállítani a szolnokiak gyorsindításait, elkaptak egy ritmust a pálya mindkét oldalán, mi pedig sok hibát követtünk el, olyanokat, amik nem férnek bele egy döntőben, pláne, ha összesítésben hátrányban vagy. Ennek ellenére Keller Áki közelije után még visszavettük a vezetést, jött azonban egy nagy dobás, ami mindent megváltoztatott. Hittünk benne, hogy 0-2-ről is fel tudunk állni, de azt is, hogy iszonyatosan nehéz feladat vár ránk, nem hibázhatunk.

A Szolnok is szerintem úgy utazott el Szombathelyre, hogy most akarják a lélektani előnnyel azonnal befejezni a döntőt, rosszul kezdtünk, s bár visszajöttünk a mérkőzésbe, vezettünk is, de a harmadik negyed végére kinyílt az olló, amire már nem tudtunk reagálni. A Szolnok megérdemelten lett bajnok, megdolgoztak érte, úgy érzem, rajtunk a legrosszabbkor jött ki a fáradtság és a legnagyobb hullámvölgy a szezon egészét tekintve. Nem így terveztük, motiváltak voltunk, de az Olajban talán volt egy plusz revans vágy a korábbi két ellenünk elbukott döntő miatt.

Összességében nyilván keserű a szájíz a döntő után, de nem lehet ezt egy sikertelen szezonnak nevezni, hiszen a háromból két célunkat elértük. Minden sorozat véget ér egyszer, ez az élet rendje, a vereségből még többet lehet tapasztalni, tanulni. Ha a személyes oldalamat nézem, most számomra lezárult egy komoly, hosszú időszak, hiszen öt évet töltöttem a Falconál. Szeretnék köszönetet mondani a városnak, a vezetőségnek, az edzőknek, a csapattársaknak, a szurkolóknak mindenért, befogadtak engem és nagyon szép sikereket értünk el együtt. Ezekre az időkre mindig szívesen fogok visszaemlékezni és mindenkinek a legjobbakat kívánom a jövőben is, hamarosan találkozunk, de már ellenfélként! Úgy éreztem itt az idő számomra a környezetváltásra, remélem még több játékidőt és nagyobb szerepet tudok magamnak kiharcolni!

Milos Konakov: Nyilván a finálé nem alakult úgy, ahogy azt szerettük volna, csalódottak vagyunk, de éhesek arra, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet.

Azt gondolom remek munkát végeztünk az előszezonban, nem csak a pályán, de azon kívül is, ennek volt köszönhető, hogy egységesen tudtunk küzdeni a kezdetektől. Nyilván ennek ellenére előfordulnak rosszabb periódusok mérkőzéseken belül, ezekre meg kell találni azonnal a megoldásokat, más utat keresni a győzelem eléréséhez. Az alapszakaszban ez tökéletesen működött, rengeteg jó meccsünk volt, remek teljesítményekkel, olyan győzelmek, amelyek sokáig megmaradnak a stáb, a játékosok és a szurkolók emlékezetébe.

Nem csak itthon voltak ilyenek, a Bajnokok Ligájában is, kiemelném a Reggiana elleni idegenbeli sikert, egy olyan csapatot vertünk meg, amely korábbi NBA-s vagy Euroligás játékosokkal állt fel. A Ramat-Gan elleni harmadik mérkőzés is örök emlék marad, ahogy kivívtuk a legjobb 16 közé jutást. Nagyon motiváltak voltunk, minden mérkőzésen éhesek, mindenki persze arról beszélt, hogy vajon meddig tudunk veretlenek maradni a magyar bajnokságban, de egész évben szerda-szombat ritmusban játszottunk, sejteni lehetett, hogy egy-két nehezebb időszak jönni fog. Nem volt sok időnk edzeni, nagyon fontos volt, hogy a kevés rendelkezésre álló időt maximálisan kihasználjuk az egyes mérkőzésekre való felkészülésben, miközben hagyunk elég időt a regenerációra is.

Ebben a szezonban voltak problémáink sérülésekkel, egyértelműen nagy érvágás volt Matthew Tiby kiesése, az egyik legfontosabb játékosunk volt nem csak a pályán, de az öltözőben vagy időkérések esetén is, ő egy vezér, mindig tudta, mit és hogyan kellett reagálni mérkőzéseken. Sajnos nem tudott visszatérni, bár korábban erre úgy tűnt lesz esély, mikor realizáltuk, hogy lépnünk kell nyilván nem volt nagy a választási lehetőség a piacon.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Aleksza nagyszerű munkát végzett, kiemelném főleg a Paks elleni MK-elődöntőt, lehet, hogy laikus szemmel nem látszott egészen, hogy milyen fontos szereplővé lépett elő, de így volt. Ne feledjük, hogy Chandler, Lockett és Szili mennyire ponterős volt egész szezonban, kemény melóval vette ki védekezésben a részét a sikerből. Az a hét talán a legnehezebb volt, a Falco elmúlt 4-5 évéből, 7 nap alatt 4 meccset játszottunk, köztük kétszer a Murciával, ahol az egyik összecsapás hosszabbításban dőlt el, ahol közel voltunk a győzelemhez.

Ezt mind figyelembe véve, illetve azt, hogy Váradi Beni is lebetegedett szerintem nagy dolog volt, ahogy a srácok reagáltak a körülményekre és, hogy megnyertük a kupát, már csak azért is, mert mi úgy készültünk fel a Paksból, hogy Beni játszani fog, pénteken derült ki, hogy nem, ezért az utolsó pillanatokban kellett jelentősen átalakítani a rotációt és a taktikát. Büszke vagyok arra, hogy hazahoztuk a trófeát. Sok időnk nem volt ünnepelni és pihenni, ennek ellenére azt gondolom 25 percig rendben voltunk Spanyolországban is, de fizikálisan felőrlődtünk.

Három célt fogalmaztunk meg az idény előtt, lépésről lépésre akartunk haladni, így a rájátszásra sikerült az első kettőt kipipálnunk, a Magyar Kupa megnyerésével és a legjobb 16 közé jutással a BL-ben. Nem akarok kifogásokat keresni, de nagyon erőltetett volt a számunkra a menet, novembertől áprilisig, összesen 54 mérkőzésen léptünk pályára. Az Alba ellen jól játszottunk, a második mérkőzésen sokat hibáztunk, meg volt a lehetőségünk már korábban lezárni a találkozót, nem tettük, a Fehérvár pedig ezt kihasználta, sajnos ilyen előfordul, viszont utána két mérkőzésen be is fejeztük a szériát, az Alba akkor egy teljesen másik csapat volt más energiákkal, mint az alapszakaszban, egyáltalán nem volt könnyű dolgunk.

A Zalaegerszeg egy agresszív csapat, amelyik célja minden esetben a saját filozófiája ráerőltetése volt, azt gondolom ehhez nagyszerűen tudtunk alkalmazkodni, uraltuk mindhárom mérkőzést és megérdemelten jutottunk tovább, boldog voltam, hogy lehetőségünk volt kicsit pihenni, a bajnokság során előszőr a döntő előtt.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

A döntő első meccsén gyengén kezdünk. Úgy gondolom, a lehető legrosszabbkor kerültünk hullámvölgybe, mióta itt vagyok, magyar csapat nem sokszor szerzett Szombathelyen 90+ pontot, most ez a Szolnok ellen megtörtént kétszer is, ez is bizonyítja, hogy nem voltunk önmagunk az utolsó 7-10 napban. Talán a kulcs a második meccs volt, Szolnokon remekül játszottunk, nagyot küzdöttünk, kezünkben tartottuk a találkozó sorsát, manapság viszont 10-15 pontos előny semmit nem számít, elég 2-3 rossz perc és véged.

Ez történt velünk is. Bojan Szubotics dobása döntött végül, ez sorsdöntő volt, mert bár természetesen nem adtuk fel egy pillanatra sem ez után, a 0-2-es hátrány és az, ahogy kikaptunk idegenben mentálisan és fizikálisan is hatással volt ránk. Az Olaj élesen kezdett és bár visszajöttünk, a Szolnok frissebb és élesebb volt és megérdemelten lett bajnok.

Nem gondolom, hogy ez egy sikertelen szezon lenne, megnyertük a Magyar Kupát, eljutottunk a BL-ben a legjobb 16-ba, a bajnokságban pedig döntőztünk. Nyilván a finálé nem alakult úgy, ahogy azt szerettük volna, csalódottak vagyunk, de éhesek arra, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet.

Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, nagyon sok emlékezetes mérkőzésen vagyunk túl együtt, sok trófeát nyertünk, mindig, minden helyzetben mellettünk álltak és állnak, ami a legnehezebb pillanatokban is kisegítenek minket.

Fotó: Bálizs Zsuzsa