Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Évértékelő – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

13. helyen végzett a csapat.



:

:

Ahogy tavaly is, úgy idén is hozunk nektek egy-egy cikket mind a 13 bennmaradó csapatról, ahol amellett, hogy beszámolunk az adott gárda idényéről, a főszereplők is megszólalnak.

Korábbi cikkeink: Egis KörmendBudapesti Honvéd SESopron KC, SZTE-Szedeák, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, Zalakerámia ZTE KK

A Kecskemét két sikeres szezon után vágott neki az idei évnek, hiszen előbb a negyedik, majd a hetedik helyen zárta a bajnokságot, így hat év alatt ötször jutott rájátszásba.

Ami a nyarat illeti, érkezett Marko Sinik (KK Metalac Valjevo – Szerbia), Shannon Bogues (SAM Massagno – Svájc), Kimani Lawrence (Lugano Tigers – Svájc). A maradók Kiss Dávid, Wittmann Krisztián, Kucsera Dániel, Ivkovic Milán, Tóth Barna, Karahodzsics Kemal, Rastko Dramicsanin, Forray Gábor – vezetőedző – voltak.

Alapszakasz

A Sopron ellen kezdte az idényt a KTE, ráadásul győzelemmel, ezt követően azonban a DEAC, a ZTE, az Alba, a Honvéd és a Szeged is jobbnak bizonyult és bár az OSE ellen nyert a csapat, de a Falco, a Szolnok és a Körmend elleni vereség után Sztojan Ivkovics ült le a kispadra, 2-8-as mérlegnél.

Az alapszakasz első felét ezt követően három győzelemmel zárta a Kecskemét, a Pécs – Kimani Lawrence utolsó mérkőzésén -, a Kaposvár és a Paks ellen, de az 5-8-as mérleg nem volt elég a Magyar Kupába való kvalifikációhoz. A Sopron – Marko Lukovics debütálásán – és a DEAC elleni vereség után a Zalaegerszeg ellen győzött a lila-fehér gárda, majd az Alba és a Honvéd is felülkerekedett.

Az OSE, a Falco és a Szolnok elleni vereség után már biztossá vált, hogy a Playout vár a csapatra az alapszakasz után, az utolsó négy meccsen aratott két győzelem arra elég volt, hogy a Kaposvárt megelőzze a KTE, így +2 ponttal kezdhette meg az alsóházi rájátszást.

Playout

A Playoutot két fontos győzelemmel kezdte meg a Kecskemét, nyert Körmenden és hazai pályán az Oroszlány ellen, a Szeged és a Kaposvár viszont legyőzte a gárdát. A sorminta folytatódott, két siker – a Paks és a Körmend ellen -, aztán két vereség – Oroszlány és Szeged -, így a kilencedik fordulóban ki-ki meccsen fogadta a Kaposvárt hazai pályán a KTE. Ezen a mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott Sztojan Ivkovics csapata, ezzel bebiztosította első osztályú tagságát a következő szezonra. Végül a Paks ellen egy győzelemmel zárta az idényt már tét nélküli meccsen a Kecskemét.

Wittmann Krisztián: Nehéz év volt ez, de nem tudtam elképzelni egy pillanatra sem, hogy kiesünk

Az alapszakaszról…

Nagyon hullámzó volt a legtöbb csapat teljesítménye, ezáltal kiegyensúlyozott és szoros volt az idei bajnokság. Mérkőzéseken belül is hullámzó volt a teljesítményünk, ha úgy játszottunk, ahogy azt az évek óta fennálló rendszerünkben tudunk, akkor jó eredményeket értünk el, viszont amikor kiestünk a ritmusból, úgy néztünk ki, mint akik soha nem játszottak együtt, ez nagy hátrányt jelentett sok összecsapáson.

2-3 évvel ezelőtt szinte minden szoros, egylabdás mérkőzésünket megnyertük, idén talán egyet vagy kettőt, ez nagy különbséget jelentett, ebben látom a szezonunk rossz oldalát. Mindenki tudja ebben a saját felelősségét, hiszen így volt ez akkor is, amikor szebb idényt hoztunk össze. Óriási dolog, hogy bent tudtunk maradni és jó szájízzel zárni a playoutot.

Az alsóházi rájátszásról…

A Playoutot nem kezdtük rosszul, de a Paks és a Kaposvár sem, ezzel összerázódott a mezőny, így szinte minden fordulóban ki-ki meccsek voltak. Persze a Kaposvár elleni lett a döntő, ahol kijöttek az erényeink, egy összeszokott társaság vagyunk, rutnios játékosaink vannak, ismerjük egymást, voltunk már nehéz helyzetekben, tudtuk, hogy ki, hogyan reagál ezekre a szituációkra. A KKKK ellen kézben tartottuk a meccset, megérdemelten nyertünk. Örülünk, hogy sikerült nyerni és folytathatjuk azt az utat az első osztályban, amit évek óta járunk.

A folytatásról…

Ami engem illet, biztos, hogy folytatom, nagyon jól érzem magam, nem fáj semmim, élvezem a játékot és tudtok segíteni a csapatnak. Úgy tudom, hogy a vezetőség is számol velem, amig ez így van, addig megyek tovább, akár nem csak jövőre, de utána is. Nagyon várom már a következő évet, természetesen az a célunk, hogy jobb eredményt érjünk el. A gyerekek karban tartanak, nincs gond a kondíciómmal.

Nehéz év volt ez, de nem tudtam elképzelni egy pillanatra sem, hogy kiesünk. Ezt a körülöttem lévőknek is mondtam, hogy nyugodjanak meg, bentmaradunk. Ismerem ezt a rendszert, ha jól csináljuk, akkor bárkit meg tudunk verni, bíztam benne, hogy ez idén is összeér, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ebből nem lesz bennmaradás.

Nagyon köszönjük a város és a szurkolók segítségét, akik a bajban is kitartottak mellettünk!

Sztojan Ivkovics: Mindenki bele tette a maga kicsi részét a közösbe, ennek köszönhetően maradtunk benn

Decemberben vettem át a csapatot, amit nem terveztem, nyáron mondtam le a szövetségi kapitányi posztról, pihenni akartam hosszú évtizedek után. Ez a négy hónap csodálatos volt, stresszes, de sok pozitívum volt, főleg a város részéről, de akkor is mondtam, hogy nincs rossz játékos, csak rossz edző, nem akartam változtatni a kereten, éreztem, hogy a légiósaink nem sietnek haza, mindent megtesznek, nem kérdés, hogy jól döntöttünk, a srácok a maximumot nyújtották. Büszke vagyok rájuk, köszönöm a vezetőknek, a városnak, a szurkolóknak ezt az évet.

12 év után folytatnunk kell az utunkat, nem vettünk magyar játékosokat eddig, maximum olyat, aki már játszott Kecskeméten. Mindenkinek tudnia kell hol van a helye, nem volt ez könnyű szezon, de tapossuk tovább az utunkat.

Nehéz volt minden, körülöttünk minden csapat igazolt, kérdés volt, hogy jól döntöttem-e. Ez a sportban egyszerű, ha nyersz akkor igen, ha veszítesz, akkor nem. Mindenki bele tette a maga kicsi részét a közösbe, ennek köszönhetően maradtunk benn. A playoutban a legjobb mérleggel zártunk és a legkevesebb pontot kaptuk.

Az új szabályok szerintem nem tesznek jót a bajnokságnak, a pénzről fog szólni minden, a munka helyett, nagy szakadék lesz a csapatok között. Szerintem jó úton haladunk, mindig lesznek problémák, akadályok, de ezeket meg fogjuk oldani.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Nemmindegy?ErkaDoncickormealattapiszokheraklithredmiller Recent comment authors
Nemmindegy?
Olvasó

Lehet megvan a következő év kiesőlye

heraklith
Olvasó

Egy 4. majd egy 7. helyezés után a mesterrel – ha nehezen is, de – meglett a 13. hely.
Érthető, hogy elégedett.

redmiller
Olvasó

Minden tiszteletem Krisznek! Tudom, hogy ő még alkalmas első osztályú meccsekre, de ettől a gyerekek tartanak karbantól rosszul vagyok….
46 vagyok, tizenéves gyerekekkel bírkózom, 98 kilósan elkapom őket! Eszem teremben is, de ettől nem tartanak karban! Közöm nem lenne sem a köröm, sem az erőnlétem miatt a profi sporthoz… Valószínűleg így is több erőt fektettem ki egyes m ccseken,mint más a pályán….
Szóval engem kifejezetten idegesít egy ilyen nyilatkozat….

redmiller
Olvasó

Lehet,hogy vicces megjegyzésnek szánta, de írottan….

peszama
Olvasó

Egy kapitánynak humorérzéke is kell hogy legyen pláne ha el kell viselnie ezeket a hisztiket amiket te is műveltél egész szezonban. Ha tisztelnél bárkit is ahogy írtad, akkor nem azon járna az agyad hol szólj be, lásd legutóbbi facebook postok egyike… stop!

Doncickormealattapiszok
Olvasó

Nálad azért komoly gondok lehetnek a toronyban ????

Erka
Olvasó

Van egy pont, amit nem kellene túllépni, ugye tudod? Hogy is tudnád…mást sem teszel. Sajnálom.

Born2Ball
Olvasó

Wow!
Mennyi elpazarolt szó arra, amit egy egyszerű “szar volt” kifejezéssel le lehetett volna tudni…

peszama
Olvasó

Hajrá Kecskemét! <3

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés