
:
:
Ahogy tavaly is, úgy idén is hozunk nektek egy-egy cikket mind a 13 bennmaradó csapatról, ahol amellett, hogy beszámolunk az adott gárda idényéről, a főszereplők is megszólalnak.
Korábbi cikkünk: Egis Körmend
A Budapesti Honvéd majd’ negyed évszázados kihagyás után a 13. helyen zárta a 2022-23-as szezont, mely teljesítése volt az alapcéloknak. Ezt követően izgalmas nyár elé nézett a fővárosi alakulat, Baksa Szabolcs vezetőedző Sopronba, Tanoh Dez András, az elsőszámú U23-as játékos pedig a Falcóhoz igazolt.
Zlatko Jovanovic kapta meg a karmester szerepét, aki profiskodott Boszniában, Szerbiában, Romániában, Franciaországban és a Közel-Keleten is, a bosnyák válogatottban pedig tíz alkalommal lépett pályára. 2021-ben lett edző, 2022/23-as idényben pedig a BC Komárnót irányította, amellyel nem kis meglepetésre a döntőig menetelt a szlovák élvonalban és az Alpok–Adria-kupa final fourjába is bejutott.

Budapest BHSE Budapesti Honvéd Zalakerámia ZTE Férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés Tipmix férfi NB1/A Ludovika Aréna, fotó: Tumbász Hédi
Bazsó Brúnó (Nyíregyháza) Filipovic Stefan (Szeged), Jelen Henry (Vevey – Svájc), Isiah Brown (Kaposvár), Lautaro López (Saski – Spanyolország) érkezett eredetileg az átigazolási időszakban, López helyét viszont végül a Temesvárról megszerzett Ilija Djokovics vette át. Simon Kristóf vállműtéten esett át, így az biztos volt, hogy egy ideig nem számíthat rá a csapat.
A sorsolás nem volt kegyes a Honvéddal, az első két fordulóban ugyanis a tavalyi ezüstérmes Arconic-Alba Fehérvár és a bajnok Falco-Vulcano Energia KC várt rájuk. Ahogy erre számítani lehetett nem sikerült bravúrt bemutatni, de a Szeged ellen megtört a jég, sőt egy oroszlányi vereség után a Kecskemét is kikapott a piros-fehérektől.
A bíztató – 2-3-as – kezdés után azonban egy hatalmas mélyrepülés következett, sorozatban hatszor kapott ki a rekordbajnok, a Szolnok, a Körmend, a Pécs, a Kaposvár, a Paks és a Sopron is túl nagy falatnak bizonyult, a 2-9-es mérleg pedig nyilvánvalóvá tette, hogy a Honvéd nélkül rendezik a Magyar Kupát.
A vezetőség változtatott, Andre Wesson érkezett és a DEAC ellen végre kiszakadt a zsák, 20 pontos sikerrel tért magához a csapat, majd Brown 42 pontos estéjével Zalaegerszegen is sikerült behúzni a győzelmet. Nem jött jól, hogy elkezdődött viszont az alapszakasz második fele, az Alba és a Falco ellen bár nagy csatát vívott Jovanovic legénysége – ráadásul a Szombathely ellen már visszatért Simon Kristóf -, de vereség lett a vége mindkétszer. A szegedi pofon után 4-12 volt a győzelem/vereség-mutató, valószínűleg a legtöbben már nem számoltak a rájátszással kapcsolatban a Honvéddal.

Szeged – 2024.01.13. SZTE-Szedeák–Budapesti Honvéd férfi kosárlabda mérkőzés a sportcsarnokban. Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)
Aztán viszont jött három győzelem – Oroszlány, Kecskemét, Szolnok – és bár a Körmend felül kerekedett, a Pécs, a Kaposvár és a Paks is kapitulált. Ezzel visszatért a legjobb nyolcért folytatott versenybe a fővárosi csapat, viszont a Sopron ellen Nichols kettese a vendégek sikerét hozta meg. A DEAC ellen igazi adok-kapok csata folyt a pályán egészen az utolsó másodpercekig, amikor két pontos hátrányban Simon vágott be egy dudaszós triplát, ezzel életben tartva a rájátszásbéli reményeket Budapesten. Minden a ZTE ellen dőlt el, itt is a végére maradt a döntés, Brown gyakorlatilag Playoffba dobta a Honvédot 26 év kihagyás után.

Budapest BHSE Budapesti Honvéd Zalakerámia ZTE Férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés Tipmix férfi NB1/A Ludovika Aréna fotó: Tumbász Hédi
A Rájátszás
A Playoffban nyolcadikként az alapszakasz-győztes Falco volt a Honvéd ellenfele és a papírforma simán érvényesült, átlagban 35 pontot vert ellenfelére a címvédő és söpört. A piros-fehérekre a DEAC várt, amely öt meccses párharcban maradt alul a Zalaegerszeg ellen. Meg is látszott a fáradtság Andjelko Mandics csapatán, a Honvéd 24 ponttal nyert Debrecenben, hússzal hazai pályán, így az ötödik helyért szállhatott harcba az NKA Universitas Pécs ellen. Ez a sorozat nem volt hasonló egy átlagos helyosztóhoz, mindkét csapat mindent megtett azért, hogy megkaparintsa az ötödik pozíciót. A Pécs került előnybe, hazai pályán 81-76 verte riválisát. Budapesten aztán karnyújtásnyira volt a párharc lezárásától az újonc, Filipovic Stefan tempója azonban megfordította a mérkőzést a legvégén (78-77). Az utolsó mérkőzésen már a pestiek akarata érvényesült és magabiztos sikert arattak.
Hajdu Péter: Néhányunknak ez volt az első alkalma a playoffban és úgy érzem tudtunk élni a lehetőséggel
Az alapszakaszról…
A szezon első fele nem sikerült túl jól, egy ponton még a 14. helyen voltunk, de Kristóf visszatérésével és Wesson érkezésével megerősödtünk, új lendületet kaptunk és ez a legjobbkor jött. Pár mérkőzés után teljesen összeállt a csapat és a hajrában már úgy éreztük, hogy playoffban a helyünk, minden nap ezzel a mentalitással edzettünk és végül sikerült elérni a célunkat. Nagy volt az egység és rendkívül fókuszáltak voltunk minden edzésen, minden meccsen és ki kell emelnem, hogy a csapat mellett dolgozók is sokat hozzátettek a sikerhez.
A rájátszásról és saját szerepéről…
Nem volt egyszerű első ellenfél egyből a most már bajnok Szombathely, sajnos nem sikerült megnehezítenünk a dolgukat, nem voltunk egy súlycsoportban. A DEAC ellen már úgy mentünk ki, hogy idén már kétszer megvertük őket és szerettük volna ezt megduplázni, ami sikerült is. Sokkal motiváltabbak voltunk ellenfelünknél és ez kulcsfontosságú volt. A Pécs ellen nem kezdtünk jól, de a hazai dudaszós győzelem után elértük idegenben úgy emlékszem még negyedet sem veszítettünk, így megszereztük az 5. helyet ami szerintem egy nagyon jó eredmény és méltó a klub történelméhez. Néhányunknak ez volt az első alkalma a playoffban és úgy érzem tudtunk élni a lehetőséggel.
Ha a saját teljesítményemet nézzük, voltak kiemelkedően jó meccseim, voltak gyengébb pillanataim is, de összességében úgy érzem stabilan tudtam a csapat teljesítményét segíteni, igyekeztem minden apró lépésekben fejlődni.
A szurkolóknak…
Szurkolóknak szeretném megköszönni az egész éves támogatásukat, rajtuk tényleg soha nem múlt semmi, velünk voltak végig akkor is, amikor már a playoffért harcoltunk, de akkor is, amikor a tabella végén szerénykedtünk. Örülök, hogy egy ilyen eredménnyel ezt meg tudtuk hálálni nekik.
Zlatko Jovanovic: Erről beszéltünk, erről álmodtunk, ezt akartuk!
A kezdéskor egy nagyon tapasztalatlan csapat voltunk, sok mindent átéltem játékosként és edzőként, de nekem is új volt ez a bajnokság. Csak három légióssal kezdtük meg a szezont, voltak problémáink, két héttel a kezdés előtt még változtatnunk kellett, akkor jött Djokovics. Minden kezdet nehéz, azt gondolom egész szezonban a kemény munka tartott minket össze. A Szeged és a Kecskemét ellen fontos meccseket nyertünk, de Simon Kristóf hiányában rossz periódusba kerültünk, ami egy fiatal csapatnak nem egyszerű, Brown is sérült volt. Viszont ez az időszak lehetőséget adott a tanulásra, olyan játékosok kaptak több lehetőséget, mint Hajdu, Reizinger, Bazsó, Kopácsi vagy Filipovic. Akkor nem volt egyszerű, mert a kemény munkánk az eredményeken nem látszódtak.
Simon és Brown felépülése után még kulcs volt Wesson érkezése, a negyedik légióssal már kompetitívvé váltunk. Minden összeállt hirtelen, persze korábban voltak nehéz szituációk, ilyen volt nekem a Paks elleni vereség, viszont sokat adott a fiataloknak, tudtak tanulni és azt hasznosítani a későbbiekben. Ezek a srácok nagyon keményen dolgoztak, hihetetlen energiákat mozgósítottak és 8-2-es szakaszt produkáltunk az alapszakasz végén, ami rájátszást ért. Olyan volt mint egy mozifilm, az utolsó másodperces dobásainkkal.
26 év után nagy dolog volt, hogy bejutottunk, még édesebbé tette a sikert, hogy nagyon nagy verseny volt egész évben az alapszakaszban, az első hármat leszámítva egyben volt a mezőny. Örültünk egyrészt, mert a playoff azt jelentette, hogy biztos a bennmaradásunk, másrészt, mert ez remek lehetőség volt a játékosainknak, hogy megmérettessék magukat. Erről beszéltünk, erről álmodtunk, ezt akartuk! Nyilván a Falco a legnehezebb feladat volt, amit kaphattunk, nem játszottunk jól, talán hatással volt ránk még az alapszakasz vége, de ez is remek tanulási lehetőség volt a srácoknak.
A csapatunk viszont ezután megmutatta karakterét, szerencsére volt miért küzdenünk, mondtam is a srácoknak a Falco elleni párharc után, hogy most itt a lehetőség, hogy megmutassuk, hogy itt a helyünk a legjobb nyolcban. Nagyon keményen dolgoztunk még a legvégén is, meg volt a motivációnk, remekül néztünk ki a sérülések ellenére is, nagyon büszke vagyok összességében.
Fodor Márton: Az a legjobb, hogy ez a realitás
Nem sokan hitték, hogy elérünk idáig, de azt gondolom, pont az volt a siker kulcsa, hogy mi – a stáb, a vezetőség és persze a játékosok – közéjük tartoztunk. Óriási dolog ez számunkra, még mindig emésztgetjük, hogy az ötödik helyen zártunk. Az a legjobb, hogy ez a realitás – értékelt a MOL csapatnak Fodor Márton, a BHSE szakmai vezetője.
Volt télen egy Szolnok elleni meccsünk, az előtt mondtam, hogy ha őket legyőzzük, meggyőződésem, hogy ott leszünk a felsőházi rájátszásban. Néhányan felvonták a szemöldöküket erre a kijelentésre, mert rendkívül kiegyenlített a bajnokság, rengeteg az egy-egy dobáson eldőlő meccs, szóval tényleg apróságok döntenek a helyezések tekintetében
A negyeddöntő, ahol nyilván nem igazán lehetett esélyünk a továbbjutásra, után ötből négy meccsünket megnyertük. Kettőt közülük nagyon simán, aztán volt két egylabdás meccsünk, az egyiket megnyertük, a másikat elveszítettük. Nem rossz mérleg.
Szeretném ezúton is megköszönni a szurkolók támogatását, nélkülük nem sikerült volna. Öröm volt látni, hogy sokszor megtöltöttük a Ludovikát, de a célunk az, hogy minden meccsen telt ház legyen.

Szólj hozzá!