Bajnokság
Európai szinten ismert légiósokkal terveznek Oroszlányban
Még két külföldi szerződtetését tervezik az újoncnál.

:
:
Jól halad az újonc OSE Lions játékoskeretének a kialakítása, már csak két légiós hely kiadó, miután Remy Abell hosszabbított a klubbal, a napokban pedig a brit Conner Washington szerződött Oroszlányba. Beck Ferenc ügyvezető honlapunk megkeresésére elárulta, indulásként négy légióssal terveznek, ami aztán a későbbiek során még változhat.
– Összesen négy légióssal tervezünk, aztán a bajnokság később úgy is eldönti, hogy szükségünk van-e még egy további játékosra – mondta Beck Ferenc, az OSE Lions elnöke a BB1.hu-nak. – Ez a kérdés nemcsak rajtunk múlik, hanem az ellenfeleken is. Egy klasszikus, ötös posztú centerre szükségünk van még, valamint a hármas posztra is keresünk valakit. Megvannak a kiszemeltjeink, nem sok hiányzik a további megállapodásokhoz. Annyit elárulhatok, hogy olyan játékosok vannak képben, akik még Magyarországon nem játszottak, de európai szinten ismertek. Nyilván nem top bajnokságokból tudunk szerződtetni bárkit is, de nem rookie, újonc légiósokat keresünk. Nem szeretnénk kockázatokba belemenni. A célkitűzésünk az, hogy egy stabil csapatot építsünk, ezek alapján rendezzük az igazolásainkat is.
Fotó: Oroszlányi Sport Egylet Facebook

??????????.Ugyebár
Egyem a mosolyodat, mi újság az Alba keretével? 😉
Köszönjük Zoltán alakulunk 😀
Összekeversz a lelkitesóddal, Trombitás Frédivel.
+1 🙂
-1
Lépkedj még be 8 profilról…
De megnyugtatlak ha nem tetszenek a kommentjeim nem kell sokáig birnod jövőre ugy is mehetsz az NB1-bs cikkek alá…
OSE-Alba vagy Alba-OSE meccsen találkozhatunk hármasban egy sörre ha gondolod, hogy az üldözési mániádat meg az összeesküvés elmélet gyártási hajlamodat csökkentsük pusztán azzal, hogy látod mi nem 10 regisztrációs nép vagyunk.:)
Viszont ne legyél rosszindulatú. Nem bántottunk senkit, maximum megvédjük magunkat. Persze provokálni ér, csak nem tudom mire jó.
Szerencsére többen drukkolnak a bentmaradásunk mellett mint ellene. Hajrá OSE!
Ti ugrotok mindenre.Egyébként nekem mindegy kiesik ki csak ne mi :D.Egyébként meg nálatok van szurkoloi mozgás is ugyhogy ilyen szempontból szimpatikusak vagytok 😀
…európai szinten ismertek…
Hát azért ez még elég tág kör.
Meg aztán mi minősül európai szintnek?Az angol bajnokság vagy mondjuk a litván?
A szintet szerintem ne minőséginek értelmezd, hanem egy halmaznak. Európában játszó olyan játékosok, akikről közvetlenül van információ a megfigyelő/kapcsolati rendszeren keresztül. Lényegében nem zsákbamacska vétele a cél.
😉
Remek hírek! A két légióson kívül még egy magyar kell, és megvan a 12-es keret. Az mindenképpen pozitívum, hogy augusztusra gyakorlatilag megleszünk.