Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

“Európa-bajnokok vagyunk, úgy is kell játszanunk”

Ezúttal Prepelic és Nikolic nyilatkozott.



:

:

Klemen Prepelic és Alexei Nikolic optimistán tért vissza a szlovén nemzeti csapathoz. Mindkettejüknek óriási szerepe volt abban, hogy Szlovénia elhódította a 2017-es Európa-bajnokság aranyérmét, amikor a finálé negyedik negyedében Luka Doncic teljesen elkészült az erejével, Goran Dragic pedig megsérült. A sikertelen vb-kvalifikáció során gyakran hiányoztak (Prepelic a 12 mérkőzésből hatszor, Nikolic kétszer tudta vállalni a játékot), így a szlovén válogatottnál mindenki örül, hogy ezúttal rendelkezésre állnak.

– Örülünk, hogy néhány napra összegyűltünk a srácokkal és egy kicsit kiszakadtunk a mindennapos környezetünkből. A legtöbben már régóta ismerjük egymást, de örülök, hogy láthatunk új arcokat is. Úgy érzem, hogy nagyon magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy legyőzzük Magyarországot és Ausztriát – mondta Nikolic a delo.si honlapjának, aki jelenleg az olasz élvonalbeli Treviso gárdáját erősíti.

Prepelic, a Joventut kosarasa is megszólalt, aki egyébként a spanyol bajnokságban a harmadik legtöbb VAL-t szerzi meccsenként, míg az ULEB EuroCup-ban a harmadik legjobb pontszerző.

– Személy szerint nagyon jó szezonom van, de az elmúlt időszakban nem játszottunk jól, mint csapat. Megvertük a Real Madridot, aztán a következő fordulóban kikaptunk a Fuenlabradától, amit egy olyan célokkal rendelkező klub mint mi, nem engedhet meg magának – tért ki az egyéni teljesítményére, majd elmondta, favoritként kell pályára lépniük a selejtezőkön.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy tavaly mekkora kudarcban volt részünk, hogy nem jutottunk ki a világbajnokságra. Ez mindenkit megfelelően kell, hogy motiváljon. Remek csapatunk van, tiszteletreméltó. Minden pozícióban van két minőségi játékosunk, de mindenekelőtt 14 srác, akik alig várják, hogy bizonyíthassanak és magukra öltsék a szlovén nemzeti mezt. Európa-bajnokok vagyunk, és nemcsak Magyarország és Ausztria, hanem Ukrajna ellen is úgy kell játszanunk, hogy mi vagyunk a favoritok. 

A 27 éves kosaras beszélt még a honosított Jordan Morgan-ről is.

– Azt hiszem, hogy a nemzeti csapat helyesen járt el. Jordan játéka emlékeztet minket Gasper Vidmarra. A rendelkezésre álló játékosok közül ő volt a legjobb választás, de egyben egy nagyon jó srác is, örülünk, hogy itt van velünk.

Fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés