Connect with us
Hirdetés

Euroliga

Sopronban nem ismernek lehetetlent

Molnár Balázs elárulta, hogy nem akarták kijátszani a kártyáikat a Final Four kandidálás kellős közepén.



:

:

Nagy sportdiplomáciai bravúrt elérve a tavalyi év után újra Sopron fog helyt adni a női Euroliga Final Fourjának. Korábban Molnár Balázs úgy nyilatkozott, hogy nem sok esélye van egy újabb rendezésnek. A vg.hu-nak adott interjút a Sopron Basket menedzsere.

– A múlt héten még azt nyilatkozta, nem Sopron a négyes döntő rendezésének fő esélyese. Mi változott egy hét alatt?

– A múlt héten mondottakat, hogy vannak nálunk esélyesebbek a rendezésre, a mai napig fenntartom. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) az Euroliga története során még soha nem adta kétszer egymás után ugyanannak a klubnak a rendezést. Azt viszont soha nem mondtuk, hogy ölbe tett kézzel ülünk otthon, és várjuk, hogy ki rendezi az idei final fourt. Azt hiszem, az is teljesen világos, hogy egy kandidálási folyamat kellős közepén senki sem a nyilvá­nossággal és a versenytársaival oszt­ja meg a gondolatait, a stratégiáját. Ez is egy verseny volt a maga nemében, amelyet meg kellett nyerni.

– Sopron volt az egyetlen vállalkozó szellemű, vagy a másik három klub is jelentkezett?

– Erről hivatalos információ egyelőre még nem került napvilágra, de úgy tudom, hogy több csapat, sőt még semleges jelentkező is komolyan gondolta a rendezést.

– Mennyibe kerül a final four megrendezése, és hogyan sikerül ezt az összeget előteremteni?

– Valamennyi közvetett és közvetlen költséget figyelembe véve több százmillió forintos költségvetésű eseményről van szó. Nem is beszélgethetnénk erről a rendezvényről a magyar kormány, Sopron város önkormányzata és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kiemelkedő támogatása nélkül. Nem lehetünk elég hálásak ezért a széles körű összefogásért, melynek két kiemelkedő főszereplője és gyakorlatilag megteremtője Molnár Ágnes képviselő asszony és Szalay Ferenc MKOSZ-elnök volt.

– Tavaly a FIBA engedett a licencdíjból. Az idén is így történt?

– Korrekt megállapodást kötöttünk, de tetemes összeget fizetünk a rendezésért.

– Amennyiben többen is pályáztak, mi szólt ismét a soproni rendezés mellett?

– A megtiszteltetés elsősorban a klubunknak szólhat, ugyanis ezt a lehetőséget korábban még a kőgazdag orosz és török együttesek sem kapták meg. Számomra ez egyértelmű üzenet a FIBA részéről, hogy az eurómilliók mellett az értékek is fontosak számukra. A jövőre nézve ennek kifejezetten nagy jelentőséget tulajdonítok. A múltunk és tradícióink mellett pedig nagyban hozzájárult az is, hogy sokak szerint tavaly minden idők legjobb és legemlékezetesebb négyes döntőjét sikerült megrendeznünk.

– Már csak két és fél hét van az eseményig. Nem kevés ez az idő a rendezésre? Vagy mondhatjuk, hogy már rutinból megoldják?

– Ha pusztán rutinból szeretnénk megoldani, könnyen megüthetnénk a bokánkat. Szinte ugyanazzal a stábbal, éjt nappallá téve dolgozunk egy, a tavalyihoz hasonló, sikeres rendezvény lebonyolításáért.

– Elbírja Sopron az érkező tömeget? Hiszen ez egy turisztikai boom.

– Több ezer vendégéjszakáról van szó. A turisztikai szolgáltatók kimutatása szerint a tavalyi évben, a final four idején a VOLT Fesztiváléhoz hasonló átlagárak voltak a soproni és a környékbeli szállodákban. Ez az idén sem lesz másként. Ráadásul a tavalyi török résztvevő helyett ezúttal Prága együttese érkezik. Az előbbinek a közeli hozzátartozókon kívül nem volt szurkolótábora, Csehországból pedig több százan várhatók, valamint több mint ötszáz orosz szurkolóra is számíthatunk. Sopron ezen a hétvégén egy pezsgő-nyüzsgő kisváros képét mutathatja majd a folyamatosan szépülő belvárosával.

– Reálisan nézve benne volt a pakliban, hogy sikerül megismételni a tavalyi bravúrt?

– Frázispufogtatás nélkül mondhatom, hogy ennek a klubnak egyetlen tagja sem ismer lehetetlent. Ha ez nem lenne valóban így, akkor most nem beszélhetnénk arról, hogy egy magyar kisváros stabilan Európa elitjéhez tartozik.

– Mi kell ahhoz, hogy ezen a szinten meg is tudjon maradni a csapat?

– Tavaly azt mondtuk, ez a Mount Everest, ennél nincs feljebb. Feljebb valóban nincs, de most azt látom, hogy oxigénpalack nélkül vagyunk a K2-n. És hogy mi kell ahhoz, hogy ezen a szinten tudjunk maradni? Először is épségben és egészségben vissza kell érni az alaptáborba, ez a legfontosabb. Ott majd újra lehet gondolkozni egy következő csúcstámadás lehetőségén. Lennének még dolgaink a világ nyolcezresein…

Fotó: fiba.basketball

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
csocsaTorpedó Recent comment authors
Torpedó
Olvasó

Ez a város messze megérdemli, hogy elsőként kétszer egymás után ilyen rendezvénynek legyen a házigazdája. Ez kemény 30 év munka és következetesség és jó vezetőség eredménye. Ez a Sopron Basket ??

csocsa
Olvasó

Látod,ezzel nem lehet vitatkozni.
Sok sikert!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés