Női bajnokság
Erősítésről számolt be a Vasas
Vukov Szonja a következő szezonban is a fővárosiakat erősíti.

:
:
A Vasas Akadémia felnőtt csapatának tagja, Vukov Szonja meghosszabbította szerződését NBI/A-s csapatunkkal – adta hírül a vasasbasket.hu. A tavalyi szezonban a DVTK-tól érkező játékos huszonöt éves kora ellenére a rutinosabb játékosok közé sorolható, aki méltó példát mutat a fiatalok számára.
– Úgy érzem jó döntésnek bizonyult a Vasasba igazolni, hiszen egy nagyon jó közösségre találtam itt, szeretek a lányokkal és a stábbal dolgozni. Nem érzem azt, hogy lett volna értelme a váltásnak, hiszen jól érzem magam, a csapatban pedig számítanak rám. Jövőre szeretnék a lányokkal jobb eredményt elérni, és bebizonyítani, hogy többre vagyunk képesek. Személyes célom, hogy még többet fejlődjek minden téren – mondta Vukov Szonja.
A Vasas Akadémia szakosztályvezetője is kifejezte örömét a hosszabbítással kapcsolatban.
– Szonja Diósgyőrből érkezett hozzánk a szezon elején, ám előtte már Pasaréten is edzett velünk, ezért tudtuk milyen képességekkel rendelkezik. Egy nagyon stabil csapatember, rutinosabb játékosnak számít a csapatunkban, ráadásul egy igazi „jolly joker”, aki több poszton is bevethető. Elégedettek vagyunk teljesítményével és magabiztosságával, amit hoz a pályán és azon kívül, nagyon örülünk, hogy továbbra is számíthatunk rá – mondta a Vasas Akadémia szakosztályvezetője, Krivacsevics Dragoljub.
Fotó: vasasbasket.hu

Szólj hozzá!