Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Erősebb lesz a bajnokság, de így is magasabbra teszik a lécet

Nagy tervei vannak az NKA Pécs csapatának.



:

:

Holnap rajtol az NKA Pécs számára a bajnoki szezon a férfi NB I. B Piros csoportjában.

Az előző szezonban újoncként, ráadásul a mezőny legfiatalabb csapatával nem csak letették névjegyüket az NB I. B Piros csoportjában, hanem beverekedték magunkat a legjobb nyolcba. Kemény menet volt rengeteg emlékezetes győzelemmel és néhány fájó vereséggel, de egyvalami biztos, játékosaik, az Akadémiánkon pallérozódó tehetségek nagyon sok tapasztalattal gazdagodtak a felnőttek között – olykor tíz évvel idősebb, élvonalbeli rutinnal rendelkező ellenfelekkel szemben.

– Idén sokkal erősebb lesz a bajnokság, nehezebb dolgunk lesz, de biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk elérni a céljainkat! – fogalmazott a bajnoki rajt előtt vezetőedzőnk, Ivica Mavrenski. – A playoffba ugyanúgy be akarunk kerülni, mint az előző idényben, sőt, szeretnénk még feljebb lépni. Mellettünk szól, hogy azok a játékosok, akik az előző csapatból maradtak, egy évvel idősebbek lettek, és tavaly sok tapasztalatot szereztek ebben a bajnokságban, melléjük pedig érkezett néhány új kosaras, valamint az Akadémia junior együtteséből több nagyon tehetséges fiatal.

Az előző szezonba alaposan belecsúfított a koronavírus-járvány, átírta a menetrendet: volt, amikor kényszerszünetet kellett tartani, máskor pedig feszített tempóban játszották a mérkőzéseket. A vezetőedző bízik benne, hogy ebből a szempontból nyugodtabb idénye lesz az egész mezőnynek: „Mindenkinek azt kívánom, hogy maradjon egészséges”.

A játékosoktól pedig azt várja a szakmai stáb, hogy fejlődjenek tovább, lépjenek egy szinttel ismét feljebb. A felkészülés során voltak jobb és kevésbé sikeres mérkőzéseik, egyvalami azonban már akkor is látszott: képesek jó, modern kosárlabdát játszani!

– Két dolgot szeretnék látni a csapattól az előttünk álló szezonban – fogalmazott sportigazgatónk, férfiszakág-vezetőnk, Csák Magdolna. – Az egyik az eredményhez köthető fejlődés: az előző idényben a nyolcadik helyen végeztünk, szeretném, ha most is bekerülnénk a playoffba, amelynek a végén előrébb zárnánk a szezont. Úgy gondolom, erősödtünk, feljebb tudunk lépni. A csapatunk nagyrészt együtt maradt, s azok a játékosok, akik tavaly is nálunk voltak, most az idei gárda magját, gerincét alkotják, a rutinjuk pedig nagyon sokat érhet számunkra. A másik dolog, amit várok, éppen az, hogy ezek a fiúk, akik egyébként nyilván még a felnőtt pályafutásuk elején járnak, mutassák meg, hogy nem fiatalokként kell rájuk tekinteni, hanem igenis ők az Akadémia felnőtt játékosai! Az elvégzett munka alapján biztosak vagyunk benne, hogy megállják a helyüket a Piros csoportban! A Rátgéber Kosárlabda Akadémián nagyon magas a szakmai munka színvonala, minden feltétel adott a fejlődéshez, professzionalizmus jellemzi a mindennapjainkat, a menedzsment is azért dolgozik, hogy a játékosaink a lehető legjobb körülmények között dolgozhassanak. Ennek pedig meg kell mutatkoznia a pályán!

A Stefan Pajic erőnléti edző irányításával két éve megkezdett közös munka eredményének is látszania kell, tette hozzá Csák Magdolna. Bízunk benne, hogy ennek köszönhetően kevesebb sérüléssel kell majd megküzdenünk a szezon során.

– A célunk az, hogy erőnlétileg és szakmaiság terén is fel tudjuk venni a versenyt az ellenfelekkel ebben a megerősödött, sok tehetséges játékost felvonultató mezőnyben!

A csapat jórészt együtt maradt az előző szezon óta. Távozott Fülöp Zsombor, Fekete Dávid, Uros Rosic, Sedin Karavdic, Kocsis Kristóf és Gáspár Mátyás, a helyükre viszont érkezett Bíró Levente, Rátvay Balázs, Nemanja Djordjevic, Kármán Domonkos, valamint a bajnoki aranyérmes junior együttesből Schmera Gergely, Meszlényi Róbert, Kazy Balázs és Pifkó Bálint.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés