Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Érdekes szerződést kapott Sulovics Pécsen

Két hónapra kötelezte el magát a baranyaiakhoz. “Aztán pedig majd meglátjuk, hogyan tovább” – mondta az ügyvezető.



:

:

A BB1.hu-n már tegnap olvashattak róla, most pedig a Pécsi VSK-Veolia is bejelentette hivatalos honlapján, hogy két hónapra leigazolta a korábban a Szeged csapatában több szezont is eltöltő szerb centert, Nenad Sulovicsot.

A 34 éves Sulovics az előző szezonban kimondottan jó számokat produkált a Szedeákban, hiszen 30 pályán töltött perc alatt átlagosan 12,8 pontot, 5,6 lepattanót és 3,1 gólpasszt hozott meccsenként.

– C. J. Aiken térdműtétje után a legoptimálisabb forgatókönyv úgy nézett ki, hogy január elején már ismét számíthat rá a szakmai stábunk – árulta a pvsk-panthers.hu oldalnak az ügyvezető, Bán Gábor. – Sajnos azonban amerikai játékosunk felépülése nem a remélt ütemben halad, így mindenképpen lépnünk kellett. Ennek eredményeként sikerült megállapodnunk Nenad Suloviccsal, akivel első körben két hónapos szerződést kötöttünk. Ezt azt is jelenti, hogy C. J.-re is számítunk a jövőben, reméljük, hogy mihamarabb rendbejön a térdsérülése. Azt pedig majd két hónap múlva meglátjuk, hogyan tovább.

Bán Gábor azt is elmondta, hogy jelen állás szerint úgy néz ki, Sulovics a szerdai, Kecsemét elleni idegenbeli bajnokinkon már be is mutatkozhat új csapatában.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Laposvármakelovenotwar69Pvsk Fanaticmilanka487 Recent comment authors
Laposvár
Olvasó

Mi ebben az érdekes? Szerintem ez a létező legjobb megoldás a jelenlegi helyzetben.

Pvsk Fanatic
Olvasó

Örömteli, hogy nem egy ismeretlen centert igazoltunk, hanem olyat, akitől tudjuk mit várhatunk. Még örömtelibb, hogy nem az edző eltávolítása lett a megoldás a problémákra. Ciróval biztos megértik egymást, ha beválik a szerződtetése Diggs helyett maradhatna is, Veljko biztos szívesebben játszana 3ast mint 4est.
Mindent bele holnap!!!

Hajrá Vasút!

makelovenotwar69
Olvasó

Jó húzás, ügyes (pénztárca-barát) megoldás. Grat a managementnek!

milanka487
Olvasó

Szombaton a két új center csatája!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés