
Alba Fehérvár - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 91-93 (24-27, 24-21, 26-26, 17-19)
Bajnokság, 6. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Földházi T., Farkas G., Pozsonyi L. (Gorga Sz.)
Alba: Startk 11/6, Takács Mi. 3/3, Vojvoda 27/3, Szabó 8/6, Steele 16. Cserék: Pongó 22/12, Takács Ma. -, Mulalics 2, Lukács 2, Omenaka -.
KTE: Pollard 20/6, Jaramaz 7/3, Milutinovics 7/3, Kucsera 5/3, Karahodzsics 19/6. Cserék: Wittmann 14/9, Körmendi -, Dramicsanin 19/15, Tóth -.
Laksa nem, Omenaka viszont ott volt a társaival a 6. forduló nyitómérkőzésén, amikor az Alba látta vendégül a KTE csapatát.
A találkozó első percei Szabó és Karahodzsics párbajáról szóltak, végül Dramicsanin is beleszólt a pontpárbajba egy tirplával (7-11). Összességében sokkal kidolgozottabbak voltak a vendégek támadásai, ám Szabó nem tudott hibázni, neki köszönhetően tapadt ellenfelére az Alba (10-13). Felváltva jöttek a kosarak, ha kicsivel is, de végig a kecskemétiek jártak előrébb (16-17). Dramicsanin süllyesztett el egy hármast, majd Karahodzsics tett vissza egy támadólepattanót, kezdett elszakadni a KTE (16-22). A negyed végi perceket megnyomta a Fehérvár, amely ki is egyenlített, de az utolsó másodpercben még beakadt Pollard távolija. 24-17.
Egy percig nem esett kosár a második játékrészben, végül Wittmann célzott pontosan a sarokból, Pongó öt gyors pontjával zárkózott az Alba, Váradi Kornél kért időt (29-30). A kis szünet után Vojvoda kosarával a fordítás is meg lett a hazaiaknak, amely új lendületet adott a fehérváriaknak (36-32). Bár az előny sokáig kitartott, a kecskemétiek nem törtek össze és még a félidő előtt fordítottak, de ezúttal is maradt csattanó, Steele egyenlített a legvégén. 48-48.
Pongó Marcell rettentő nyugodtan vágott be egy hármast a fordulás után, Kucsera középtávolról válaszolt (51-50). Jól bekezdtek a csapatok, potyogtak a szebbnél szebb kosarak, igaz, ehhez hozzájárult a kicsit szellős védekezés is. Mindenesetre továbbra is teljesen fej-fej mellett haladtak a felek, amikor Stark távolijával meglépett öttel az Alba (59-54). Célzóvizet ihattak a fehérváriak, egymás után három trojka is beakadt, időt kért a Kecskemét (65-58). Pongó továbbra is órásit játszott, meglépett tízzel az Alba (72-62). Két gyors triplával jelezte a KTE, hogy még koránt sincs vége, sőt, Kucsera is betalált (72-71). Elképesztő meccset játszottak a felek, 74-74-ről jöhetett a záró negyed.
Pongó ziccerére öt kecskeméti pont érkezett, ráadásul Omenaka kísérletét is szerelték a vendégek, Karahodzsics pedig hármassal büntetett (76-82). Kicsit megtorpant a két csapat támadójátéka, a játékrész derekán néggyel ment a KTE (80-84). Egy jobb periódussal kezdett meglépni a Kecskemét, már kilenc is volt közte, de Vojvoda vezetésével még életben maradtak a hazai remények (85-89). Dramicsanin szinte a félpálya közepéről küldött a helyére egy távolit, Steele küzdött nagyot a palánk alatt a túloldalon, két perc volt hátra (87-92). Wittmann védekezett nagyot Starkon egy perccel a vége előtt, ötpontos előnnyel támadhatott a Kecskemét. Karahodzsics állt a vonal mögé, de mindkettőt kihagyta, majd Starknak ütöttek oda. Az irányító a bedobásból eladta a labdát, ezzel gyakorlatilag megpecsételte a csapata sorsát. Egy élvezetes találkozón, óriási küzdelem után nyert Fehérváron a Kecskemét. 91-93.
Fotó: Simon Erika/Alba Fehérvár

A második Alba meccs volt, amit végig néztem. Ha ez a játék augusztus elején van, akkor értem. Október közepén nem. A három pontos hajigálás labdafelhozatalból az nem játék, akkor sem, ha épp jó széria van és behullanak. Ha ez az edzői stáb marad, ezzel a védekezéssel és támadással, akkor nyolc sem biztos. Elképesztő mellényúlas lett idén ez a stáb. Vojvoda mérkőzés utáni egy perce beszédesebb volt mindennél. Lassan annyi vereséget összeszednek, amennyivel kiszorulnak a komolyabb helyezésekért folyó küzdelemből. Meddig várnak még?
Erre nehéz mit mondani, ez már egy szolnokinak is “fáj”. Egyrészt Voja miatt, másrészt az Alba önmagát rombolja..
De ott van a másik oldal: Wittmann, Karahodzsics, Dramicsanin trió 52 pont, a 2021-2022-es szezonban. Idegenben ütik az Albát.
Respect!
egész jól tartotta magát az Alba…
gratulálok Kecsó!
MELEG VAGY SIMON!!!!
Simon: Vissza a Fofót!
Sárga kakakeverők megint viszik a prímet, ahol még rúgni lehet egyet az amúgy is földön fekvőn!
Hogy ezek mindenhol mindenhez értenek 🙂
Tisztelet a kivételnek, így akinek nem inge ….!
Zsebe “zsákolóbajnok” Feri bácsi az újoncba rúgott akkorát, amekkorát csak lehetett a liberós beszólásával.
Úgyhogy te ne kérjél itt körmendiként számon senkit.
De magadra vetted 🙂 Mondjuk nem is csoda!
Egyébként nem kértem én számon semmit csak megállapítottam egy tényt, az itt olvasott hsz.-ek alapján!
ja és arról a Falcoról beszélsz mint újonc, amelyik tele volt körmendi játékosokkal akik a haverjai voltak egytől egyig?!! 🙂 🙂 🙂
Ők még ismerték és értették mi az a zrika!!
De te ezt honnan is tudnád, jó esetben még csak egy zacsiban himbálóztál 🙂
Ezt Laci telibe trafálta…
Nagy számok törvénye ??
Vojci teljesen jó egy olyan csapatban ahol van mellette legalább 5-6 olyan játékos aki tud és akar is védekezni.
Szolnokon ez adott volt.
Fehérváron nem.
Itt az eredmény.
Most hogy így olvasom magamat, Vojci teljesen jól illene a Falcoba. 🙂
Jövőre szerintem kivásároljuk a feneketlen pénzből.
Gyere Vojci a gonosz Falcoba! 🙂 🙂 🙂
Inkább nézd meg a Junoszty tv-n Hangát Perry ellen ( Real-Pana 19-10 az elsö negyedben), annak több értelme lenne, mint az IQ-mentes hozzászolásaidnak.
Ne igyál ma már többet.
Bocs, nem Neked ment…
Nem baj, holnap állítólag szép idő lesz. Simon elmehet kettesben biciklizni a szakállas erőnléti edzővel.Aztán posztolgathat a csávó bőszen mosolyogva! Mihevc meg haza tolhatná a bringáját. Ami itt folyik, az több mint hűtlen kezelés! Szégyen ,gyalázat!
3 éve vergődik az alba, minden idők legmagasabb költségvetésével. Vajon ki az állandó ebben az egyenletben? ??
A szezon eddigi legnagyobb égése az ALBA!
Ha a tavalyi szezont is nézzük, akkor nem is olyan nagy égés.
Mondhatni várható volt.
Ha mindent szezont 5 új légióssal kezdesz akkor nagyon bele nyúlni, hogy abból a végén valami jó kisüljön.
“kell”
Hajrá Kecskemét!
Gratula srácok, feladat – remélem – teljesítve. Simon pedig a legnagyobb fogalmatlan senkiházi.
Az Alba, úgy látszik fittyet hány a kapott ultimátumra – már, ha valóban kaptak! Sok és nagy baj van, mert az edző duó kép és fogalom nélkül ül a kispadon, nincs csapatjáték, nincsen védekezés, nincs semmi, csak egyénieskedés!! Igaz, kemény, szakértő sport igazgató sincs a klubnál.. Ez így, egy túlfizetett, őssze csapot senkik gyülekezete. ÉS EZ A BAJ!!! Így a helyszínen látva érthető hogyan tudták Pécsen + 25 – ről kikapni…. Balázs, gondolkid@s nélmül mondják le, zavard el az edző párost, Klark-ot, Mulacsicsot! Voját meg hagyd elmenni, nem érzi itt jól magát! EZ AZ, AMIKOR MINDEN ÉVBEN NULLÁRÓL AKÁR EGY… Olvass tovább »
T e meg jobb lesz ha csendben maradsz! Azt gondolod hogy oda kerülsz valami pozícióba? Tavaly is elélveztél minden alkalommal ,mikor a csapat kikapott! Te csak magad akarod ismét valami poziba tenni!
Te biztosan nem vagy SZÉKESFEHÉRVÁR – i, mert ahoz túl hülye vagy!!!
bocsánat, Starkot kell elzavarni! amit ma is művelt a 2. félidőben..!!!
Pedig annyira vártátok, hogy felépüljön.
Lehet ha ellenünk játszott volna Stark is, akkor 50-nel nyerünk…
Polgármester Úr, Mészáros Úr, mi ez a nagy büdös lóf@sz? meddig tűrjük még ezt? Ezt a senki nulla szlovén szar edzőt azonnal el kell takarítani Mulalicsal együtt! Simon egy hivatásos kávézgató ember aki hóóót hülye mindenhez egy senkiházi élősködő! Takarodjon még a városból is!Balássy ez nem kínos neked? A Pécs után azt gondoltam nincs lejjebb, hát bmeg van!
szegény Voja…. szép éveket kaptál Fehérváron.
Havonta egyszer tuti boldog mikor jön az SMS ??
Na jó ,de az akkorát “csipppan” mint a Queen teljes hangszerelése anno Budapesten 🙂
??????
A mai nappal szerintem Simon már a Pista alatti szintet is elérte! Sajnálom a normálisabb fehérváriakat! Ha csak tized annyira értene a klubvezetéshez a Simon, mint a kávékhoz..? Tehát akkor az Olaj ellen új edző lesz! Vagy valaki ideiglenes.. Kíváncsian várom ki lesz a befutó!
Bár ez edzőváltás tudja mindenki, hogy nem végleges megoldás jelen esetben.
Ne viccelj a falu bolondja,Bebes István simonhoz képest Winston Churchill!
Simi, kávézás megvolt? ?
Ott nyert ma is! Naphosszat ott lopja a napot!Abban bajnok. A haj zselé, meg a női óra a karon. Az megy!
Köszönöm szíves, részletes tájékoztatásod, lényeg, hogy a napi rutinból nem zökkenti ki semmi…, a csapat vergődése, meg kit érdekel!?
Ezen az albán már csak tényleg Boban tudna segíteni,mármint az igazi Marjanovics 🙂
Na jo, ez a nap kommentje!??
✌️?
Lehet, hogy egyszerűen jókor voltunk jó helyen, de ez nekünk akkor is egy óriási győzelem . Legutóbb komoly kritikát fogalmaztam meg, akkor most illik egy hasonlóan nagy gratulációt küldeni a csapatnak es a stábnak ! Idegenben 15 tripla 🙂 nem semmi! Hajra Kecskemet!
Nyáron a Cibona Zagreb edzője már a magyar bajnokot látta ebben az Albában.
Gratulálok a Kecskemétnek és főleg Kornélnak!
Most, hogy elsőre bukta az ultimátumot az Alba, mi fog történni?
Jön vissza Fofó?
Sok hibával játszottunk, de csúsztunk – másztunk és szerintem megérdemelt győzelmet arattunk!
Szörnyű, hogy itthon kellett nézni ezt s szép győzelmet! Viszont legalább láttam…
Te milyen divat vagy.
Covidos divat…
Meg lesz a világrekord? Egy szezonon belül 3 fizetett edzővel? ??♂️
Már a Pécs elleni vereségnél is írtam, hogy amíg az Alba nem fog védekezni, addig benne van a pakliban, hogy nem sikerül az ellenfelet túldobni, még hazai pályán sem. A Kecsónak és Kornélnak viszont nagy gratula, jól játszottak a triplát 50% felett dobták!
Nem a szívem csücske a csapat,de nem ilyen kosárlabdát érdemel Fehérvár…gyertek vissza az első 4-be.
Aki kicsit is tisztában volt a körülményekkel és azzal a bizonyos ultimátummal, az ma komoly összeggel pakolta a vendég győzelmet. Nyilván grat a Kecskemétnek, de ez egy előre lejátszott meccs volt, országos edzőbuktatás. Más kérdés, hogy az edzőnél 1000-szer fogalmatlanabb az a Simon, aki ezt a kóklert kinevezte.
A korábban általam és Donnarumma kolléga által is felvetett hűtlen kezelés gyanúja mostmár tényleg erős árnyékot vet Simire. A legfogalmatlanabb sportvezető akit valaha láttam. Totális vakvágány. ?
Kiváncsivá tettél azzal a bizonyos ultimátummal….
Hát, ha Simon Körmenden, Sopronban, Zegen, Szhelyen, Szolnokon lenne hasonló pozícióban, ennyi rossz döntés után rágyújtották volna a házat…
Akkor már csak 1 meccs van hátra az ultimátumból 😀 Fehérváron is annak szurkolnak kapjon ki a csapat 😀 Nyomorult kókler Simonék..
Eddig bejött a Tippmix! 3.25-ös szorzó ? Gratulálok a Kecskemétnek!