Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Elvette a Veszprém hazai veretlenségét a MAFC

Otthon is legyőzte a PVSK-t a BKG.



:

:

A Vasas kétszeri hosszabbítás után visszavágott a Jászberénynek, a másik hat párosításban egyaránt az a csapat nyert, amelyik a szeptemberi évnyitón is diadalmaskodott.

Az első félidőben szerzett 62 ponttal eldöntötték a lényegi kérdéseket a Kaszásokat a TF elleni derbin, a nagyszünet után már egyenrangú partnerek voltak, valamelyest zárkózni is tudtak, de továbbra is nyeretlenek a Tehetséges Fiatalok. Nagyon magabiztosan darálta be a Salgótarjánt, ezzel zsinórban hat győzelemnél jár és már 5. a tabellán a MEAFC, 15 labdát szereztek és 28 gólpasszt osztottak szét egymás között a Farkasok. Illés Máté nélkül, de több fontos visszatérővel, köztük Boljos Matejával soraiban győzte le a Tiszaújvárost a Nyíregyháza, a Kék Cápák az első percektől kezdve irányították a találkozót, a harmadik negyedben egy védekezésváltással visszajött a meccsbe a Phoenix, ám a hajrát a hazaiak bírták jobban, Bazsó Brúnó, Rytis Pipiras és Komma László is dupla-duplát ért el, akárcsak a túloldalon Schmera Gergely. Bogdán Benedek megállíthatatlan volt, 29 pontja mellé leszedett 21 lepattanót és kiharcolt 11 szabálytalanságot, mégis elszenvedte első hazai vereségét a Veszprém: döntő volt, hogy a sokoldalú MAFC 16 hárompost hintett idegenben, ebből kilencet a két fiatal, Molnár Tamás és Dávid Benjámin vállalt. A várakozásoknak megfelelően óriási csatát vívott egymással a Vasas és a Jászberény, a 40. percben Krasovec Ádám kulcsfontosságú triplát értékesített, aztán Takács Dániel dobhatott hármat és nem remegett meg a keze, az utolsó berényi akció nem járt sikerrel, így jöhetett a hosszabbítás. A negyvenig jutó James Kinney öt pontjával indult a túlóra, de Farkas kosaraival újra egyenlíteni tudtak a fővárosiak, a légiósnak két dobása is volt a győzelemért, ám ezek kimaradtak. A második ráadásban aztán újra Farkas és Krasovec vált nyerőemberré, míg a túloldalon egy Pucz-hármas mellett csak az amerikai irányító talált be, roppant fontos győzelmet aratott Stephen Arigbabu együttese. A tripla-duplázó Flasár Botond vezérletével alaposan megszorongatta a listavezetőt hazai pályán a DEAC U23, a 34. percben hattal is vezettek a cívisvárosiak, de Dancsecsék fordítani tudtak a rangadó hajrájában. Hiába nyerte meg 20-8-ra a második negyedet, ezt leszámítva nem találta a ritmust Szigetszentmiklóson, egy 61 szabálytalanságot hozó mérkőzésen elszenvedte ötödik vereségét a PVSK – oda-vissza legyőzte a tavaly még az élvonalban szereplő pécsieket a BKG, ezzel tovább élesedett a verseny az élmezőnyben.

A forduló csapata: James Kinney (JKSE, 40 VAL, 4. alkalommal került be) – Nagy Botond Ágoston (BKG, 49 VAL, 3.) – Kékesi Kolos (MEAFC, 43 VAL, 7.) – Bogdán Benedek (Veszprém, 50 VAL, 3.) – Nemanja Djordjevics (PVSK, 41 VAL, 4.). Hatodik ember: Farkas Attila (Vasas, 31 VAL, 1.). Legjobb fiatal: Kékesi Kolos (7.).

Az aktuális tabella itt böngészhető.

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 14. forduló

Óbudai Kaszások – TF-BP 106-87 (25-18, 37-20, 25-26, 19-23)

Kaszások: Boros 22/6, Hajdu G. 1, Balázsi S. 5, Swanson 20, Homoki 22/9. Cs.: Lakosa 9/3, Gazdag 8, Varsányi 7/3, Szántó 6, Horváth B. 5/3, Nshimba 1, Szabó D. -.

TF: Molnár Ma. 19/3, Heimann 14/3, Bogdán D. 12/6, Polster 23/9, Hegedüs 7/3. Cs.: Kiss D. 4, Kalmár 4, Szentgyörgyi 4, Hansági -, Vértes -.

Takács Máté: Először is boldog új évet szeretnék kívánni mindenkinek! Gratulálok a csapatomnak, hiszen remek első félidős teljesítménnyel sikerült megnyerni a mérkőzést. Az első félidőben nagyon jó dolgokat láttunk a pályán, védekezésben és támadásban is. Úgy gondolom, hogy sikerült megújulnunk az előző félévhez képest, viszont a második félidőben rengeteg hibát vétettünk; most ezeken kell dolgozni, illetve nem szabad, hogy egy mérkőzésen az ilyen jó flow megtörjön külső és belső hatás végett, ezzel kell foglalkoznunk. Kemény január áll előttünk, sok meccset fogunk játszani, a kupában is érdekeltek vagyunk. Megpróbálunk frissíteni és mentálisan erősek maradni, illetve elérni a célunkat. A TF-nek sok sikert kívánok a folytatásban.

Beák Gábor: Először is boldog új évet kívánok mindenkinek! Sajnos egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol meg tudtuk nyerni a második fél időt, de sajnos a második negyedben olyan hátrányra tettünk szert a sok pontatlanságból a kifolyólag, ami nem tudom, minek köszönhető. Olyan gyermeteg hibákat vétettünk el, amiket nagyon nehéz feldolgozni. Ezt egy kicsit a második félidőben helyre tudtuk rakni és azt gondolom, hogy a motiváltság is megvolt a csapatnál. Ha csak a második félidőt nézzük, akkor egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, de hát így is 20 pont van közötte, mert ekkora hátrányt szedtünk össze az elsőben. Gratulálok a Kaszásoknak, folytatjuk tovább a munkát!

HÜBNER Nyíregyháza BS – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 80-61 (24-11, 24-20, 7-18, 25-12)

Nyíregyháza: Boljos 13/9, Nagy S. 24/15, Bazsó 11/6 (+10 lepattanó), Pipiras 20/6 (+14 lepattanó), Komma 12 (+19 lepattanó). Cs.: Végső -, Orosi -, Magyari -.

Tiszaújváros: Kozák M. 7, Locure 14/9, Mészáros 12/3, Mayer 4, Gerőcs 7/3. Cs.: Schmera 13, Lakatos 4, Kozák B. -, Lucey -, Mester -.

Merim Mehmedovics: Több mint két hétig nem játszottunk, ráadásul azt megelőzően sem volt komplett a csapatunk, ami miatt az edzésmunka sem volt olyan minőségi, mint amit szeretnénk. Ebben a helyzetben nem váratlan, ha van egy kis hullámvölgy meccsen belül. Illés Máté nem játszott, Boljos Mateja viszont visszatért három hónap után és szépen megoldotta a feladatát. Úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük, kihasználtuk a magassági fölényünket. Furcsa meccs volt, mert hiába vezettünk végig, négypontos előnynél át kellett gondolni, hogyan folytassuk. Időkérésnél megbeszéltük ezt és újra átvettük a meccs irányítását. Lesznek még ilyen hullámzások, időbe telik, mire újra összeáll a csapat és úgy tud játszani, mint a bajnokság elején.

Lekli József: Rosszul kezdtük a mérkőzést, puhán játszottunk, aztán a második negyedtől felvettük a ritmust, dinamikusabban támadtunk és keményebben védekeztünk. A harmadik negyedben a zónavédekezés megfogta a Nyíregyházát, csak hét pontot kaptunk, feljöttünk négy pontra, majd történtek érdekes fújások. A Nyíregyháza megkapta a büntetőket, míg mi nyolc percig faultot sem kaptunk, ami a támadójátékunkat visszavetette. Van ilyen, a játékosoknak meg kell tanulni ezt is kezelni. Jobban és keményebben kell kosárlabdázunk ilyen agresszív védekezés ellen is.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Peka Bau-MEAFC Wolves – EBH-Salgótarján 102-68 (23-14, 30-20, 23-15, 26-19)

MEAFC: Velkey 21/9, Dunai 11/9, Kékesi 26/15, Kelemen 12/3, Czermann P. 8. Cs.: Rozmán 8, Ragályi 6, Bankó 6, Gadus 4, Árva-File – (+11 lepattanó), Mokánszki Mi. -, Molnár L. -.

Salgótarján: Tóth B. 4, Cserényi Martin 6, Hargitai 15/9, Glatz 19/3, Ormai 5. Cs.: Kalassai 8/3, Cserényi Marcell 6, Balázs 4, Meleg K. 1.

Szollár György Gergő: Örülök, hogy a pihenő alatt is meg tudtuk tartani azt a ritmust, amelyben az első kör végén voltunk. Jó látni, hogy ahogy a Csapat egyre jobban megismeri a rendszert, egyre önállóbban működteti, és ezáltal egyre hatékonyabban tudjuk végrehajtani a feladatokat. A Salgótarjánnak sok sikert kívánok a bajnokság hátralévő részére, szurkolóinknak pedig köszönöm a folyamatos támogatást. Mindenkinek egészségben és sikerekben gazdag új évet kívánok!

Dániel Péter: Összességében a meccstervnek megfelelően kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Sajnos az első negyedben több büntetőt és üres ziccert is kihagytunk, illetve nagyon könnyű labdákat adtunk el az ellenfélnek, amiből könnyű kosarakat kaptunk, ott sajnálatos módon szétnyílt az olló a meccs elején. A második félidő elején volt egy fellángolásunk, de reális esély nem volt arra hogy megfordítsuk a meccset, sajnálom, hogy így alakult, ha az elején picit jobban odafigyelünk ezekre a fontos részletekre, akkor tovább meccsben maradhattunk volna.

A mérkőzés visszanézhető itt.

Insedo Veszprém Kosárlabda Klub – Újbuda MAFC 76-87 (15-26, 21-18, 19-23, 21-20)

Veszprém: Kass 20/15, Gera 8, Bonifert 11/3, Kocsis 3, Bogdán 29/6 (+21 lepattanó, 11 kiharcolt fault). Cs.: Tóth D. 2, Krkljes 2, Frank 1.

MAFC: Geiger 8/6, Polgárdy 12/6, Molnár T. 17/15, Bordács 10 (+16 lepattanó), Pápai 8. Cs.: Kazy 14/6, Dávid 12/12, Pintér 4/3, Biber 2.

Alexander Geddes: A MAFC egy jó csapat, mindig a tabella felső felében szerepelnek. Ebben a ligában folyamatosan magas színvonalon teljesítenek. Erős magyar magjuk van, ráadásul fiatalok. Ma különösen a fiatal játékosaik léptek elő: Molnár 17, Dávid 12 pontot szerzett, komoly hatást gyakoroltak a mérkőzésre. A mi oldalunkon viszont túl sok játékos nem nőtt fel a feladathoz. Hazai pályán, sok szurkoló előtt kellett volna bizonyítanunk, de sem támadásban, sem védekezésben nem voltunk elég élesek. Sokszor szétesett, kontroll nélküli csapat benyomását keltettük. Sajnos egy-kettő játékosunk egyáltalán nem tette hozzá a magáét, ők csak „utasok” voltak a pályán. Egy ilyen minőségű ellenfél ellen ez egyszerűen nem elég a győzelemhez. Most van némi időnk felkészülni a következő mérkőzésekre. 

Garai Péter: Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak a győzelemhez, hiszen egy komoly hazai veretlenségi sorozatot sikerült megszakítanunk. Nagyon büszke vagyok a csapategységünkre: a fiatal játékosok remekül beilleszkedtek, bátran vállaltak szerepet, és maximálisan hozzátették a magukét a sikerhez. Teljesen egyenrangú partnerei voltak a rutinosabb társaiknak. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk, mert végig a saját játékunkat tudtuk játszani, amelynek alapja a ponterős támadójáték – ez többé-kevésbé maradéktalanul meg is valósult. Alexander Geddes nagyszerű munkát végez, és meggyőződésem, hogy Veszprémben minden ellenfélnek nagyon nehéz dolga lesz. Boldog új évet kívánok mindenkinek, és még egyszer gratulálok a fiúknak!

A mérkőzés visszanézhető itt.

Vasas Akadémia – Jászberényi KSE 94-89 (15-19, 23-16, 16-19, 17-17, 8-8, 15-10) – kétszeri hosszabbítás után

Vasas: Takács D. 7/3, Pleesz G. 4, Fekete V. 14/3, Pleesz Á. 6, Olasz 7. Cs.: Farkas 21/9, Krasovec 17/9, Bérces 8/3, Andrássy 6, Zöldi 4/3, Halasy -.

JKSE: Kinney 40/12, Kámán 12, Szálkai -, Cvijin 10/6, Zsók 6/3. Cs.: Pucz 11/6, Csaba 10, Geröly -, Hőgye A. -.

Stephen Arigbabu: Először is a csapatomnak szeretnék gratulálni a győzelemhez, valamint a játékosaim által ma mutatott harcossághoz és lelkesedéshez. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egyetlen pillanatig sem adtuk fel, olyan helyzetekben sem, amelyekben más csapatok esetleg összeomlottak volna. Végig összetartottunk és megmutattuk igazi karakterünket. A jászberényieknek is gratulálok az erőfeszítésükhöz, ők mindig kemény ellenfélnek számítanak. Sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részében.

Szarvas Gábor: Először is gratulálok a Vasasnak a győzelemhez! Mindkét csapat számára rendkívül fontos volt ez a kétszeri hosszabbításba torkolló derbi, amely végig kiélezett küzdelmet hozott. A mérkőzésre készülve az volt a tervünk, hogy kontroll alatt tartsuk az ellenfél centereit, és ebben Zsók Áron és Civijin Patrik kiváló munkát végeztek a trapézvédekezésben. Ugyanakkor a Vasas támadásban több lábon állt, sok periméterkosarat engedtünk nekik, ami végül döntő tényezőnek bizonyult. A hajrában Krasovec Ádám is előrelépett, és két fontos triplájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hazaiak megnyerjék a találkozót. Kétszer is a kezünkben volt a győzelem – egyszer a rendes játékidő végén, majd az első hosszabbítás során is –, azonban nem tudtunk élni ezekkel a lehetőségekkel. A Vasas viszont kihasználta a saját esélyét, és összességében megérdemelten nyerte meg ezt a rangadót.

Az első félidő itt, a második és a két hosszabbítás pedig itt nézhető vissza.

DEAC U23 – Phoenix-MT Fót 85-89 (18-25, 28-25, 19-18, 20-21)

DEAC: Varga F. 15, Gál 21/9, Várszegi Á. 10/3, Orbán -, Flasár 14/6 (+16 lepattanó, 10 gólpassz). Cs.: Szász-Veres 16/6, Varga S. 5/3, Vadai 2, Balázsi Á. 2.

Fót: Karda 12, Dancsecs 27/12, Antóni 16/9, Boka-Magó 2, Garamvölgyi 3. Cs.: Mitchell 16/9, Juhos 11/3, Richter 2, Tóth P. -.

Kovács Márk: Gratulálok a Fótnak a győzelemhez. Sajnos védekezésben nem kezdtünk elég koncentráltan. Tudtuk, hogy a fótiak veszélyesek kintről, mégsem voltunk elég agresszívak velük szemben, így jó helyzetekből dobhattak és sok könnyű kosarat szereztek. Azért viszont dícséret illeti a játékosaimat, amiért a meccsen belül reagálni tudtak a történtekre és változtattak a hozzáállásukon. Amint jobban kontrollunk alá tudtuk vonni a rivális támadójátékát, közelebb is kerültünk hozzájuk. Sajnos a sikert nem tudtuk megszerezni, de összességében elégedett vagyok a fiúk által elvégzett munkával.

Surmann Gábor: Először is gratulálok csapatomnak, azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Számítottam rá, hogy nehéz mérkőzés lesz, ami végül be is jött. Sajnos több problémával is küzdöttünk ma, ami külön emeli győzelmünk értékét. Egészségügyi gondok sokasága hátráltatta együttesemet. Volt, aki betegen, volt, aki edzés nélkül vállalta a játékot. Így is 35 percig vezetni tudtunk. Aztán az egyik legrosszabb pillanatban jött egy leolvadásunk ott 3-4 perccel a vége előtt, amikor is elkészülni látszódtunk az erőnkkel. Ám mentálisan hihetetlen erősek tudtunk maradni -6-nál is. Dancsecs a legjobbkor lépett előre támadásban, illetve ehhez a társaktól párosult megannyi “clutch” védekezés is a végjátékban, amivel meg tudtuk nyerni ezt a roppant fontos mérkőzést. Gratulálok még egyszer csapatomnak, és jár a dicséret a debreceni fiataloknak is. Nagyon megnehezítették a dolgunkat. Ráadásul olyanok is elő tudtak tőlük lépni, akiktől alapból erre nem számítottunk. A jövő héttől kicsit rá kell kapcsolnunk az edzéseken. Biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzésünkre már sokkal jobb állapotban leszünk. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy végig buzdítottak bennünket. A legnehezebb pillanatokban ez nagyon sokat jelentett csapatomnak. Boldog és egészségben gazdag Újévet kívánok mindenkinek.

A mérkőzés visszanézhető itt.

BKG PRIMA Akadémia – PVSK-Veolia 88-83 (28-24, 8-20, 28-16, 24-23)

BKG: Nagy Be. 15/9, Nagy Bo. 27/3 (+16 kiharcolt fault), Arnóczi 7, Armaghani 16, Reiber 16 (+11 lepattanó). Cs.: Bohuniczky 7, Büki -, Gyimes -, Kovács Leo. -, Fábián -.

PVSK: Balogh 10, Molnár Má. 14/3, Bunos 2, Plézer 4, Djordjevics 31/6 (+12 lepattanó). Cs.: Werner 8, Merkl 6, Kertész 4, Czermann M. 2, Gadácsi 2.

Dr. Nagy Ágoston: Az első meccs után gondoltuk, hogy alapjaiban változtatja meg a Pécs a védekezést. Így nekünk is sokat kellett alkalmazkodni. A játék képe kevésbé volt szép és csak 19 gólpasszig jutottunk. De az IBM szerint is jobban sikerült a meccs a második félidőben. Mi is fejlődünk és a játékvezetés is az eseményeknek megfelelően szigorúbb lett. Ez igazságosabbá tette a teljesítményüket. De így is nagyon nehéz meccs volt mindenkinek. Győzelemmel fejeztük be az évet és ugyanúgy kezdtük. Ezt kívántuk magunknak. Néha összejön az ilyesmi.

Sértő Ádám: Először is gratulálok a BKG-nak a győzelemhez! Úgy gondolom mi is ugyanúgy megérdemeltük volna a győzelmet, ez most nem sikerült. A Nagy-testvéreket, úgy gondolom, jól védtük. Bobi dobott 27 pontot, abból 22-t büntetőből, ilyet nem is láttam még, megmondom őszintén. Ugyanakkor nekünk volt egy 31 pontos játékosunk, aki 6 büntetőt tudott rádobni. Szóval szeretnék egy ilyen játékost, aki ha ránézünk, akkor büntetőt dob! Sajnos ilyenünk nincs, dolgozunk tovább. Megint lefele kell néznünk a tabellán, nem pedig fölfele. Sok sikert kívánok a BKG-nak a folytatásban!

A mérkőzés visszanézhető itt.

Fotó: hunbasket.hu/Szász Péter

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
lavjamanKrakusPeterJim Recent comment authors
Jim
Olvasó

Vállalná a Fót az NB 1 A-t? A csarnokelőírásoknak megfelelnek?

KrakusPeter
Olvasó

Két oldalon van lelátójuk, azok se nagyok. Esetleg ha feljutnak és vállalják, talán pesten tudnának találni csarnokot, jó messze Fóttól

lavjaman
Olvasó

nem felel meg a csarnok és egyelőre azt mondták, hogy nem vállalnák. ami ugye a kiírás szerint vicces mert akkor nem a másodikat kérik fel hanem nincs kieső…

Jim
Olvasó

Köszi a válaszokat!

Legfrissebb

Hírek

Facebook