Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Eltört Váradi Benedek ujja, neki is befejeződött az Eb

“Bár már nincs esélyünk a továbbjutásra, holnap is győzni szeretnénk.”



:

:

Mint ismert, ma este 87-64-es vereséget szenvedtünk Litvániától. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Golomán György és Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány válaszoltak a kérdésekre.

Golomán György: “Azért jöttünk ide, hogy meccseket nyerjünk, úgyhogy akármikor pályára lépünk, mindig ez a célunk, ma este sem volt ez másképp. Természetesen egy nagyon jó csapattal játszottunk, gratulálok Litvániának, jó teljesítményt nyújtottak, de ha félve lépünk pályára, akkor jobb, ha nem is tesszük.”

Sztojan Ivkovics: “15 percig bírtuk, amíg az első számú irányítónk meg nem sérült, ekkor egy ponttal vezettünk. Utána kiesett Váradi is, a mi játékunk pedig nagyon függ az irányítótól, így utána csak a túlélésre játszottunk. Reméljük, hogy holnap egy gálameccsen búcsúzunk.”

Egy újságíró ezt követően azt fejtegette, hogy milyen nagy élmény ez a torna a mieinknek, és a hosszú évek óta elkezdett munka bevált, működik. Ezt követően feltette a kérdést, hogy mennyit tanulhattunk ebben a rendkívül nehéz csoportban.

Golomán György: “Igen, nagyon nehéz csoportba kerültünk, de ahogy már mondtam, azért jöttünk ide, hogy meccseket nyerjünk, és ez a jövőben is így lesz. Ahogy Ön is mondta, ez a csapat hosszú ideje együtt van, és valószínűleg még jó sokáig együtt is marad. Az a célunk, hogy egyre egységesebbek legyünk, és bár már nincs esélyünk a továbbjutásra, holnap is győzni szeretnénk, és fejlődni akarunk csapatként az ezt követő mérkőzésekre.”

Még egy kérdés érkezett: tervezzük-e, hogy holnap meglepjük az eddig veretlen, ma este Szlovéniával játszó németeket?

Golomán György: “Ha meglepetés alatt azt értjük, hogy legyőzzük őket, akkor igen, ez a célunk.”

Szövetségi kapitányunk az M4 mérkőzést követő interjújában azt is elárulta, hogy Váradi Benedek ujja eltört, ezért nem játszott a második negyed közepe után, és természetesen így holnap sem tudja majd vállalni a játékot – Hanga Ádám után sajnos számára is idő előtt befejeződött a kontinenstorna, innen is jobbulást kívánunk!

Forrás: Hunbasket
Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés