Bajnokság
Eltört Pantelics orra
Arcvédő maszkot kap, egyelőre még nem tudni, hogy pályára léphet-e a szezonrajton.
:
:
Arról már korábban írtunk, hogy a Jászberényi KSE kedd esti, MAFC elleni – 78-66-ra megnyert – zárt kapus gyakorlómérkőzésén megsérült a kék-fehérek szerb légiósa, Djordje Pantelics.
A harmadik negyed végén egy vendégtámadásnál, a palánk alatt ütköztek a játékosok, és a hazaiak centere a parketten maradt. Azonnal látható volt, hogy komoly a baj, mert a légiós orrából dőlt a vér. A helyszínre érkező mentők gyors ellátásban részesítették, majd a Szent Erzsébet Kórházba vitték. Ott kiderült, hogy Pantelics orra eltört, ám szerencse a szerencsétlenségben, hogy a törött csont nem mozdult el – adta hírül a jkse.hu.
A klub honlapja azt is hozzáteszi, a centernek készül egy arcvédő maszk, így a tervek szerint a jövő hét elején ismét edzésbe állhat. Akkor van remény arra is, hogy a Sopron elleni bajnoki rajton ott lesz a többiek között.
Fotó: Zsu
Óvatosan azzal az arcvédővel, nehogy a szájára lógjon és megzavarja a szövegelésben!
Jobbulást neked is ?