
:
:
Arról, hogy milyen komoly tervei vannak a Kaposvárnak, itt írtunk hosszabban. Most azonban rossz hírt kaptak a csapat szurkolói.
– Hock Gergő térdsérülése miatt hiányzik az edzésekről. Elszakadt a térdében a keresztszalag, kedden délelőtt Siófokon meg is műtötték. Már beszéltem vele, a körülményekhez képest jól van. Hosszú lesz a rehabilitációja, felépülése előre láthatóan hat hónapot vesz igénybe. A lényeg, hogy száz százalékos állapotba kerüljön és térjen vissza. Biztosítottam arról, hogy ehhez minden lehetséges segítséget megadunk neki. Várjuk vissza. Gergő sérülése ugyanakkor kényszerhelyzetbe is hozott minket, hiszen Kellett egy újabb játékos. Így került az ötödik légiós is hozzánk Alekszandar Ponjavics személyében – mondta Puska Zoltán ügyvezető a klub honlapjának.

Gyógyulj meg Geri!
Majd bizonyítasz később.