Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Első helyen, sikerre éhesen várja az U18-as döntőt a Soproni Sportiskola

Nem lett volna baj, ha többször is kikapunk – mondják a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U18-as csapatánál.



:

:

Sopron rendezi meg a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság „A” döntőjét, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U18-as csapata pedig egyetlen vesztes meccsel az első helyen várja a megmérettetést. A tavalyi bajnokság aranyérmes edzőpárosával, Carlos Vallejo vezető edzővel és Csátaljay Gábor másodedzővel beszélgettünk. 

– A bajnokságot megnyerve milyen egy újabb szezonkezdet? Meg kell ismételni a sikert?

Carlos  Vallejo: – Nem, egyáltalán nem ez volt ősszel a cél! Ez egy másik társaság, a tavalyi bajnokságot nyert csapat meghatározó játékosai kiöregedtek ebből a korosztályból. Ősszel ráadásul úgy látszott, hogy idén kevesebb kiemelkedő tehetséggel kell dolgoznunk, bár van egy erős fegyverünk, domináns palánk alatti játékosunk Flasár Botond személyében.  De időközben sok minden alakult… 

– Mi változott a szezon kezdete óta?  Már azon kívül, hogy nyilván fejlődtek a fiúk…

Csátaljay Gábor: – Öt játékos maradt csupán a tavalyi győztesek közül. A kiindulásnál úgy láttuk, a mezőnysorunk a tavalyi csapathoz viszonyítva nem lesz kiemelkedő. De néhány hónap alatt a játékosok hatalmasat léptek előre. Az elég gyorsan kitűnt, hogy nagyon akarnak tanulni és jól terhelhetők. 

Carlos  Vallejo: – Amikor megkezdődött a győzelmi sorozat, és egymás után vertük meg a meghatározó, kemény ellenfeleket is, a játékosok meglepődtek. Én nem annyira.

– Hogy-hogy? Edzői szemmel ez előre látható volt? 

Carlos  Vallejo: – Azt láttam, hogy nagyon tudnak dolgozni a fiúk. Minden edzésen a maximumot adják, a tavalyi csapatnál is nagyobb energiaszinten mozgósíthatók.  Jó csapatot lehetett építeni belőlük, s bár az elején néhányuknál a motivációt erősíteni kellett, a szezonban erre már nem volt szükség. 

Csátaljay Gábor: – Megjött az étvány. A csapat önbizalma minden megnyert mérkőzés után nőtt, egyre magabiztosabbá váltak, és edzéseken is egyre többet dolgoztak.

– Mekkora is a keret?

Csátaljay Gábor: – Tizenhárman vannak, akik stabil csapattagok, minden nap együtt edzenek. És hárman az U16-os sportiskolás csapatból hetente kétszer vannak velünk. Mindhárman tehetségesek, korosztályos válogatottak. Bevetjük őket a döntőben is. 

– A fejlődés ívét az is mutatja, hogy egész szezonban csupán egyetlen vesztett meccse volt a csapatnak…

Carlos  Vallejo: – Nem lett volna baj, ha többször is kikapunk. Debrecenben jókor jött a pofon, mert kezdték elhinni a fiúk, hogy mindenkit meg tudnak verni. S ez persze nincs így, ráadásul a vereségből sokat lehet tanulni, rávilágít arra, miben kell még jobbak lennünk. 

– Ezért kellett elmenni Görögországba is? 

Csátaljay Gábor: – A görög út célja a döntőre való felkészülés volt, igen. És nagyon jól szolgálta ezt a célt. A görög bajnokság három legerősebb csapatával játszottunk, úgy, ahogy itthon is fogunk a döntőben: három nap alatt három mérkőzést. 

Carlos  Vallejo: – Kikaptunk ugyan, de az Olympiacostól, a Peristeritől és a Panathinaikostól, és nem is durván. Utóbbi csapat ezekben a napokban U18-as Euroliga döntőt játszik és mindössze egy ponttal kapott ki a Barcelonától. Az utazás napján volt az első mérkőzésünk, fáradtak voltak a fiúk, nem koncentráltak, de aztán kifejezetten jól küzdöttek. Nagyszerű csapatjátékot mutattak be, hatalmas intenzitással. A görögök nagyobbak, magasabbak, erősebbek is, mint mi, de méltó ellenfelek voltunk, és ez a három mérkőzés nagyon jól szolgálta a döntőre való felkészülésünket. 

– Akkor most készen áll a csapat? Miről szól a döntő előtti hét? 

 Csátaljay Gábor: – Felkészültünk, jó fizikai és mentális állapotban vannak a fiúk. A jó eredményre fókuszálunk, de látni kell, hogy a döntőbe jutott nyolc csapat szinte azonos játékerőt mutat. Az fog győzni, aki aznap, akkor a legjobb lesz. Az új kieséses szabályrendszer miatt ráadásul nem lesz lehetőség korrigálni, az nyeri az aranyérmet, aki nem veszít meccset. 

Carlos  Vallejo: – Tavaly is megcsináltuk! De tény, hogy ebben a rendszerben bármi megtörténhet. Mi mindenesetre készülünk, és nagyon várjuk a mérkőzéseket!

– Mi a csapat legfőbb erőssége? 

Carlos  Vallejo: – A csapategység. Nagyon összetartó társaság. Az már inkább a szerencse számlájára írható, hogy a szerepek, feladatok nagyon jól, szinte természetesen alakultak ki, csak rá kellett erősítenünk. Négy játékosunk a korosztályos válogatott edzőtáborait is megjárta; Flasár Botond és Keller Bendegúz többször is, de bemutatkozott Bősze Gergő és Tóth Dániel is. Ott is tanultak, fejlődtek. 

– Sopron lesz a döntő házigazdája, ez előny vagy inkább teher?

 Csátaljay Gábor: – Nem hazai pályán játszunk, hiszen nem a Krasznai-csarnokban, hanem a Novomatic Arénában lesznek a mérkőzések. A döntő előtti két hétben ezért itt tartjuk az edzéseket is. Ez nagy segítség, mert hozzá kell szoknunk a pályához, a körülményekhez. Az mindenesetre motiváló, hogy remélhetőleg sok soproni drukker ül majd a lelátókon. Ők sokat lendíthetnek az eredményeinken. Megjegyzem a Krasznaiban az elmúlt két szezonban egyetlen meccset sem vesztettünk…

Carlos  Vallejo: – A hazai rendezés hátránya viszont, hogy nem tudjuk úgy kontroll alatt tartani a játékosokat, mintha idegenben lennénk, szállodában. A mérkőzések után a fiúk majd hazamennek, nem látjuk, mit csinálnak, mikor fekszenek le, mit esznek. Pedig nagyon fontos, hogy kipihenjék magukat és minden szempontból rendben legyenek! Tehát most abból is vizsgáznak, mennyire tudnak fegyelmeztett, profi kosarasokként bánni az idejükkel, a testükkel, a mentális állapotukkal. Ez is kihívás lesz számukra. 

– Május 26-tól három napon át a nyolc legjobb csapat mérkőzik egymással a soproni arénában. Megkezdődött a visszaszámlálás. Mit mondanak ilyenkor az edzők? 

Carlos  Vallejo: – Amit tavaly is: mindig csak a következő labdabirtoklásra, az előttünk álló meccsre koncentrálunk. De arra nagyon! 

Csátaljay Gábor: – Mit mondhatnék? Hajrá Sportiskola! 

 Május utolsó hétvégéjén a soproni Novomatic Arénában dől el, ki nyeri a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság „A” döntőjét. A legjobb nyolc közé jutott sorrendben a Soproni Sportiskola, a Debrecen, a Honvéd, a Vasas, a Rátgéber Akadémia, a Kecskemét, a Paks és a Kaposvár csapata. A soproniak május 26-án, pénteken 12.30 órakor lépnek először pályára a Kaposvár ellen. 

Szerző: Nagy Márta

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
scarb73 Recent comment authors
scarb73
Olvasó

Carlos Valleyo edzővel nagyot lépett előre a Sportiskola! Ha itt tudnák tartani, jővőre még erősebb kerettel dolgozhatna (az U16-os korosztálya is első helyen jutott be az Országos Döntőbe)! Sok ilyen utánpótlás edzőre lenne szüksége a magyar kosárlabdának!
Hajrá Sopron!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés