Bajnokság
Először szerepelnek egy csapatban a Kerpel-Fronius testvérek
A Jászberényből érkező bedobónak a “tesó” mellett Andjelko Mandics személye is hívószó volt.
:
:
Eddig három új játékos érkezését jelentette be a Naturtex-SZTE-Szedeák. Két magyar fiút, Kerpel-Fronius Balázst és Olasz Ádámot igazolta le a klub, illetve a szerb irányítót, Milos Miliszavljevicset. A játékosok még a szabadságukat töltik, a felkészülést augusztus első hetében kezdi el a csapat. Érdekesség, hogy a 2019–2020-as szezonban egy testvérpár, Kerpel-Fronius Balázs és Gáspár is a szegedi együttest erősíti.
– Sokan nem is tudják – kezdte a Délmagyarral való beszélgetést Kerpel-Fronius Balázs, aki 26 éves, 2-es és 3-as poszton szerepel leginkább –, de öcsémmel, Gazsival még sohasem játszottam egy csapatban. Ez lesz a premier. Hat év van közöttünk, az élet eddig mindig más irányba vitt bennünket, így a Szedeák lesz az első olyan együttes, ahol akár egyszerre is pályán lehetünk. Eddig csak ellenfelek voltunk, most ez nagyot változik. Megmondom őszintén, éppen ezért is várom nagyon a kezdést.
Az elmúlt idényben a Jászberény csapatát erősítette, de szerepelt a Zalaegerszeg és a Paks együttesében is. Miért váltott? Ezt a kérdést is feltette a portál a Naturtex új szerzeményének.
– Tesóm véleményét is kikértem, de nem ez volt a döntő. Persze mindenről faggattam, így a városról, a csapatról, a szurkolókról, de a döntő a Szedeák hívószava volt, a vezetőedző, Andjelko Mandics személye. Biztos vagyok abban, hogy jó döntést hoztam, és szeretnék a csapat sikeréhez hozzátenni, jól és eredményesen játszani. Tudom, hogy az előző szezon nem sikerült jól az új klubomnak, de hiszek abban, hogy az új idényben jók leszünk.
A Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata augusztus 5-én kezdi el a felkészülést. Az első héten még nem lesz teljes a keret, amelynek a kialakítása jelenleg is zajlik, hiszen a szegedi együttes még két idegenlégiós szerződtetését tervezi. Keresi a megfelelő játékosokat, de a kiválasztással nem akarnak kapkodni, szeretnék megtalálni a megfelelő játékosokat.
– Ismerem a keretet – zárta a mondandóját Kerpel-Fronius Balázs –, több játékossal játszottam már együtt, így Ante Krapiccsal és Olasz Ádámmal is. Öcsémnek sem kell bemutatkoznom, de ez csak vicc. Wirth Ádám ellen sok meccsen voltunk ellenfelek, és fiatalokat is jól ismerem, mert ott voltam a szolnoki U20-as döntőn, amelyet megnyert a Szedeák. Nem kerülök idegen környezetbe, úgy tervezem, hogy párommal augusztus 1-jén már Szegedre költözünk, hogy megismerkedjünk a várossal.
Így haladunk, Jászberényben gáz lesz… Nagyon fel kell kötniük a gatyát, mert padjuk annyi se lesz, mind idén…
Megint pofára fogsz esni,mint a csapatod. Sokadjára.
Mondj valami zuhanyhiradót, Szabi!
Hol estem pofára? Tavaly elfogytatok… Kezdő 5 már kevés egy ilyen hosszú bajnokságban…
Meglehetősen nagy a csönd nálatok… Nagyobb, mint Szolnokon…
1 hónap és kezdődik az alapozás…