
:
:
A ktekosar.hu közleményben jelezte, hogy elmarad a ma 17:00-ra tervezett Kecskemét-Jászberény összecsapás, mert a vendégek egyik játékosának pozitív lett a PCR tesztje.
A BB1.hu nem hivatalos információi szerint a csapat egyik új légiósa produkált pozitív mintát, aki szerdán bár nem léphetett pályára, bemelegített a társakkal a Kaposvár elleni mérkőzésre. Így nagy kérdés, hogy mi lesz a somogyiak “sorsa”.
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy rajta kívül másik két új légiós sem rendelkezett magyar PCR teszttel mielőtt pályára léptek.

Az MKOSZ még mindig hallgat az elhalasztott meccsel kapcsolatba. Meddig ? Esetleg elsikálják az egészet ?
Gyászberény ebben a szezonban nem nyert meccset. 0-12. Kapostól oda vissza kikaptak 40-40 ponttal. Az totál sportszerűtlen lenne, ha év végén, ha lesz egyáltalán, játszhatnának play out-ot. El kellene gondolkozni új play out szabályon. Pl a két utolsó közötti különbség függvényében.
Azt hiszem elfogynak a szavak! Nullák vagytok! Szégyenletesek! Lehetne sorolni, de mivel nem érdekli őket, és sajnos senki mást, ezért teljesen mindegy évek óta, hogy ez a tuti vezérkar mit művel itt, mások pénzén…Kontroll nélkül…Hogy van ehhez bátorságotok??!! Hogy tudtok tükörbe nézni évek óta??Remélem megérjük még, mielőtt eltűnik a föld színéről a JKSE, hogy ez a vezérkar, a minden pozícióra betett embereivel együtt eltűnik ez a bohóc társaság!! Vérlázító!!!
Nyugi. Ez is azért van, mert elzavarták a régi polármestert.
Na, kedves vezetőség, most kellene szurkolói ankétot tartani. De talán még indokoltabb lenne összehívni a közgyűlést.
Nagyon remélem, nem igaz az új elnök személye… Ha igen, a jászberényi sport megint kiállítja magáról a bizonyítványt…
Sajnos igaz! Ő neki is Gulyás úr üti a ritmust!!!!
Nem tudom lenne még bárki, aki egy szurkolói ankét keretében kiváncsi lenne ezeknek az embereknek bármilyen magyarázatára…..A közgyűlés tagjai pedig eddig is csak bólogattak… Nagyon úgy tűnik ők is elégedettek ezzel…..Sajnálatos mód! Borzalmas dilettantizmus!
Közben megtudtam, hogy a Falco és Kaposvár szurkolók megnyugodhatnak. A KKK megérkezett Szhelyre, mindenki tesztje negatív. Szerintem semmi akadálya innentől, hogy játszanak.
Ellenben a két “embered” nem nagyon ér oda Kmdre. ?
Na, odaért már? ? Vendégkönyvben is illene bocsánatot kérni, olvasom ám ?
Most a berényi vezetőség előtt volna egy út pénzszerzésre. Ezt a sztorit eladhatnák, mint egy szappanopera forgatókönyve. Változatos, egyedi, fordulatos….
Kitalálni sem lehetne jobbat. Sajnálom a szurkolókat.
Szándékos csalás, károkozás, veszélyeztetés.
Orvost eltiltani a hivatásától!
Szabi, neked van igazad a következmények nélküli országról.
Undorító. Sanyika most lehet okoskodni a negyedik nickeden is milyen gerinctelenek vagytok! Jól tette hogy a szponzor elhúzott tőletek jó messzire!
Az “orvos” ha lehet annak nevezni, most lett bejelentve mint új elnök. Nem tudom ezen már sírjak vagy nevessek?!
Egyébként itt nem csak a Berényt kéne szankcionálni az aljas húzásokért, ha nem az ellenőrt is,aki hagyta. Tényleg a center megjött,másnap már játszhatott. Ennyi idő alatt meglett a teszt,és ha meglett,azt végezték mint Colemanen? Mert itt akkor duplán veszélyeztettek másokat is,illetve pályára sem léphetett volna! Közben frissült a cikk,a választ megkaptam: “Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy rajta kívül másik két új légiós sem rendelkezett magyar PCR teszttel mielőtt pályára léptek.” Ellenőr mit csinált? Vagy le lett fizetve abból a pénz maradékából,ami zsebre lett nyúlva? Kíváncsi leszek az MKOSZ döntésére! Remélem Sanyiék elhúznak,mert igencsak bicskanyitogató olyan kivülállónak is én,mint amit… Olvass tovább »
Köszönjük szépen!
Kitartunk, de nem nyugszunk! Már alig várom,hogy újra meccsre mehessünk, szerintem a vezetőség kevésbé…
Ezeket ismerve valahol jól megbújnának..
A Zagyva parti csipkebokorból is kiráncigáljuk őket !!! Új vezetőséget kérünk !!!
2019 áprilisa óta 47 meccsen 44 vereség, ellopott tízmilliók, b csoportos légiósok, elzavart mesteredzők, szőrén szálán eltűnt pécsi elnök, elüldözött 30-40 milliót adó nagyvállalkozók, és meg hosszasan sorolhatnám !!! Most pedig csalunk??? Miben bízhatunk még??? A jb-i kosárt eltemethetjük 3 ember miatt!!!
Ejha. Rögzítsük akkor a tényeket: Tehát a KKK ellen csalni akart a 4 évre JKSE elnöknek megválasztott Dr. Államtitkár helyettes úr, aki tevőlegesen még orvos is hivatása szerint, de egy covid tesztet már nem tudott levezényelni. Mindezt egy több száz ezer ember halálát okozó világjárvány közepén.
Coleman 12 napja itt van. Ez az idő kevés volt arra, hogy játékra alkalmas legyen papíron és gyakorlatban egyaránt?
Vezetőség! De most komolyan, mi kell még hogy felálljatok?
Egy ország röhög rajtatok.
Szégyen.
MKOSZ! Zárjátok ki a Berényt, hátha akkor eltakarodnak azok,akiknek elkell. Esküszöm ég a pofám a klub miatt, pedig nem az enyémnek kellene.
Nem volt pozitív teszt 2 hete és az MKOSZ hátradől?? Mi értelme egy ilyen sok oldalas szigorításnak ha nincs bevasalva az egész szezon során végig?! Érthetetlen mit csináltok fenn Pesten..
Coleman mi a ráknak melegítget teszt nélkül, egyáltalán már megint mi ez a cirkusz?
MKOSZ nem veszi észre, hogy mi folyik Berényben?
Én csak arra tudok gondolni, hogy a mérkőzés ellenőre nem engedte játszani, tekintve, hogy csak negatív gyorstesztje volt.
Srácok!
Valaki magyarázza el nekem, mi a fasz köze van a másik térfélen bemelegítő Kaposvárnak Coleman pozitív tesztjéhez?
Gondolom a bírók, ellenőr stb. is megy karanténba!!!?
Agyhalott az egész MKÁOSZ!
Elvileg azt írják, hogy még két játékosnak nem volt érvényes magyar PCR tesztje, akik játszottak.
Ez hogy lehet? Kinek a felelősége? Ellenőr, jv? Várom a szankciókat minden érintett felé!
Megérdemelt szankciók, kötelező lépések:
A JKSE hivatalos közleményben elnézést kér a Kaposvártól, ha a mai meccsük elmarad akkor a Falcotól is, s persze e két csapat szurkolóitól. Ezután az MKOSZ felülvizsgálja az ügyet,a mérkőzés ellenőrét hosszú időre eltiltja,a Berény eredményeit érvényteleníti, a csapatot kizárják, a JKSE vezetősége cakkumpakk ,azonnali hatállyal lemond.
És akkor most leveszem a pizsamám és visszatérek a magyar rögvalóságba, s szippantok egyet e következmények nélküli ország velejéig romlott levegőjéből, ahol kéz kezet mos alapon ennek az ügynek se lesz semmilyen folytatása.
Vajon az ellenőr vagy valamelyik jv nyomott mínuszt ?
Valaki aki közelebb van az okosakhoz magyarázza már el mi van?! Valószínű, hogy Colemanről van szó, mert ő volt az egyetlen egy légiós aki szerdán nem léphetett pályára. Ő 24.-én érkezett meg Berénybe, azóta a nagy okosok nem csináltattak rajta tesztet, csak most?
De igen. Az 50-60% biztosságú gyorstesztet, amit ugye el sem fogad a szövetség és ezért nem játszhatott a Kaposvár ellen. xdd Fogalmatlan vezetőség. Mondjuk Colemannek is sok esze van, az instastoryai alapján búcsú bulit csapott otthon Birminghamben mielőtt jött, és közönségtalálkozója is volt a ruha márkája támogatóival.
?? Atyavilág.
És akkor Primorac aki kedden este jött, hogy játszhatott szerdán?
Mindegy milyen tesztet csinàltatnak, egyik sem èr szart sem! A PCR tesztrôl pèldàul a potugàl legfelsôbb bíròsàg kimondta, hogy alkalmatlan a vírus kimutatàsàra, mivel 97%-ban hamis eredmènyt mutat!
Csak nem dr gődény oldalán olvastad? ??
Mkosz ez az igazi káosz!!
Mkáosz!
A tesztek meglétét eredményét nem ellenőrzi senki?
Komolyan az az érzésem, hogy menekül előlünk a Jászberény… Előre hozott meccs, nem! Rendes bajnoki, mikor sérültekkel volt tele, nem… Új csapat építés, összeszokatlanság, nem! Mindig jön vmi…
Remélem ezek után, ha végre egyszer tudunk játszani velük, akkor elkenjük a szájukat!
Teljesen az az érzésem, hogy azért halasztgatnak, mert teljes kerettel akarnak kiállni, hátha meg tudnak bennünket verni…
Amúgy meg nem hiszem, hogy járvány alatt egy érkező játékost nem szűrnek meg, mielőtt a csapattal edzeni engedik…
Nehogy azt hidd már, hogy félünk a nagy Kecskeméttől és azért van ez.
Szimplán csak az összes ember aki beletartozik a vezetőségbe egy idióta, akiknek úgy látszik eszük soha nem is volt és soha nem is lesz, max ahhoz hogy a pénzt, hogy nyúlják le. Az megy csak nekik.
Lehet, hogy idióták, de attól még sorozatosan nem tudunk játszani veletek…
Te mekkora egy gyökér vagy Miller……??? szerencsétlenek aludni se tudnak mert ugy félnek a kiváló Kecskeméttől ??
Gondolom te is boldog lennél, ha a csapatod egy csapattal sosem tud játszani…
Tulajdonképpen az egész szezont úgy építettük fel nyár óta, hogy kib@sszunk az egyébként bajnokesélyes Kecskeméttel.
Agyhalott.
Senki nem mondta, hogy bajnokesélyes…. Ne hazudj!
Viszont tény, hogy előrehozott meccset nem akartatok! Rendes időpontban sok sérült mellett meg teszteltek és jön a Covidos, mint most??? Ti írjátok, meg már a bb1, hogy most sem voltak meg a tesztek… Akkor most hogy van???
Ennyire agyhalottaz…
Tessék befejezni a bunkózást !!!
Igazából Coleman terhességi tesztje lett pozitív.
Most lehet szépen elnézést kérni, és gratulálni a kispapának! 🙂
azt ne mondd covid helyett véletlenül azt végeztek rajta,azért a csúszás.. 😀 😀
Kaposvár nem tehet semmiről.
De a Jászberény..Már értem Szabi miről írt tegnap.Sanyikám ti olyan balfaszok vagytok,hogy szó nincs rá,elkéne titeket zavarni a picsába/kizárni,más csapat játékosait is csak veszélyeztetitek.
Ki kell zárni őket, szabályokat nem tartják be. Mkosz ébresztő! Elég furcsa volt hogy előző este megérkezik a center és következő nap játszik.
Jászberényiként maximálisan egyetértek.
Ne kezdjük el megint könyörgöm….
Apa, kezdődik!
Ès akkor mi van? Ha pozitív maradjon otthon a többi meg jàtsszon! Jò lenne nem elkezdeni megint, hogy egy pozitív teszt miatt, amirôl ràadàsul egyre több orszàgban mondjàk ki, hogy teljesen megbízhatatlan ès alkalmatlan a vírus kimutatàsàra, meccsek maradnak el.
Nem éppen ezért csinálták meg a csapatoknál a vérvételt? Nem tudom, csak kérdezem…
Az idióta vezetőség a helyzet magaslatán de legalább nem kapunk ki 40-nel!!!
Viccccc!!!
Ha a Kaposvár játékosoknak negatív a tesztje akkor játszanak!!!
Vagy palánkos Roli sérült aztán megy a varia?!
Mondjuk ebből a Kaposvárt kihozni “variálósnak” elég erős…
Nem igazán látod át a helyzetet, itt most pont, hogy nem a Kaposvár a kérdéses, éppenhogy ők voltak azok, akik jelezték azt már a JKSE-KKK meccsen, hogy a Berény mennyire felelőtlenül járt el a dologgal. A Kaposvárnak szerinted az az érdeke, hogy ne játsszon? Nem tök mindegy nekik, hogy “palánkos” Roli játszik vagy sem, gyorsan tudják le az a lényeg, ők játszani akarnak. Itt a JKSE teljesen felelőtlen, mindent felrúgó hozzáállása a felháborító.
Sok eszed van,olvasd el még egyszer ezt a közleményt.
Gratulálok, Parádés logikád van…
Igazad van. Mi kezdeményeztük a mélytorkost.
Hát micsoda idióta felfogású ember vagy te falcoparádé…..????