Bajnokság
Elküldte légiósát a Falco, Jovanovics nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
Nem voltak elégedettek vele.
:
:
Hivatalos közleményben tudatta a Falco, hogy megválik Strahinja Jovanovicstól, mert a légiós nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit vártak tőle.
A Falco-Vulcano Energia KC közleménye:
Strahinja Jovanovic távozik csapatunktól!
A nyáron érkezett szerb irányító nem tudta azt a játékot nyújtani, amit elvárt tőle a klub, ezért kezdeményeztük szerződése felbontását.
A játékos pótlásán dolgozik csapatunk.
Strahinjának köszönjük az itt töltött időszakot, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!
HIRDETÉS


Végre.
“Azt mondják a szomszédból még a macska is rossz.” Pedig Averyt a szomszédból vittétek.
” Szolnokról eleve a büdös életbe nem hoznék senkit. ” Pedig néhányszor sikerült.
Azt úgy mondják:Körmendről még malacot se.
Sokáig vártak vele! Azt mondják a szomszédból még a macska is rossz. Szolnokról eleve a büdös életbe nem hoznék senkit. Ennek alapszabálynak kéne lenni. Erre idehozták talán a legellenszenvesebb figurát. Érdemi játék, hozzáadott érték nem volt, csak cincogás. Olyan volt, mint a behúzott fék a biciklin. Hát most vége…Végre lehet szurkolni szívből a csapatnak!
Ja, hogy akkor Jova miatt nem szurkoltál eddig? Vagyis szurkoltál csak nem szívből.Értem.
Mondjuk nem volt túl szerethető az idei csapat sok balfax miatt, akiket idehoztak. Tudod az elmúlt években volt egy nívó, egy kiemelkedő szint, ami nagyon leesett. Ez sokunknak nem tetszik. Te mennyire örülnél, ha a leggyűlöltebb riválistól odahoznák a csapatodhoz az egyik legellenszenvesebb figurát? Akit előtte utáltál, mint a szart, aztán végig terített betli lenne a figura és látnád, hogy a csapatod szenved miatta és nem áll össze a kirakós? Gondolom örülnél neki. Egyébként simán kinézem, hogy a Szolnok ügynöke volt. Tavaly még tudott játszani a pali, idén meg már nem? Hirtelen elfelejtett játszani? Vicc volt, amit előadott Szhelyen. Örülök,… Olvass tovább »
Igen a Szolnok ügynöke volt. Valahogy elintézük, hogy leigazoljátok. A hivatalos neve Jovanovics Trójai Faló.
Nem felejtett el játszani csak Vidin tudta mit hogyan kell vele, de a ti balfasz edzőtök semmit sem tudott kihozni belőle.
Jaja, persze Bödön mesternél tudta mit kell csinálni. Utána meg elvarázsolták.
Hagyjuk már ezt a baromságot! Biztos az edző miatt dobált homályokat, hagyta ki sorban a büntetőket, meg adta el a labdákat tömkelegével…
Tudsz hülyeségeket írni.
Végre!
“Jaj, de Öröm ezt látni,kis köcsög egysejtű senki.
De nagy az a mocskos retek pofád…
Itt legalább kiélheted magad, igaz gyökér?”
A Jóisten adja meg, hogy a beszédedért megszívd az életben valahogy. Anyád nem tanított egy kis modorra? Milyen betegnek, és indulatosnak kell lenned, hogy ilyeneket írj?
Nagyon remélem a karma visszaüt.
Nagyon keményen, nagyon mélyen. Az lenne a legszebb, ha életedben annak kellene könyörögnöd, hogy segítsen, akinek ilyeneket írsz…
Szégyen!
Az eddigi kommentek alapján én bízom benne azért, hogy gyerekekről van szó, nem 18 év feletti felnőttekről. Az azért erős lenne.
Ez így nicknév nélkül (hogy kivel van gondod), elég nevetséges. Mondjuk véletlenül lentebb pont láttam, és meg kell jegyeznem a fenenagy felháborodásodban, hogy megint ti kezdtétek a kötekedést, ami még csak nem is elegáns odaszúrás, vagy élcelődés volt, hanem szimpla beszólás. Egy olyan helyen és témában, amiben érintettek sem vagytok.
Azért ilyeneket kívánni másnak ahhoz is gratulálok. Jó hogy nem betegséget kívánsz neki. Istenem nagy az isten állatkertje. Először a saját körmendi haverjaidnak szólj akik minősíthetetlenül állandóan idejönnek és csak a beszólás fröcsög belőlük
A hibát később is jobb felismerni mint soha, jöhet Novakovic. Pontosabban mehet. 🙂 (jelenleg csak a keretről beszélünk)
Remélem elviszitek Mooret is bohócok.
Vergődj paraszt vergődj
Mindenki vergődik? Ezt a szót tanította anyád 0-24? Igazi bohóc vagy 😀 NEM VERGŐDÖK MIELŐTT ÍROD idióta!!!!!
De bizony vergődik, te meg már vonyítva rángatozol is.
Jaj, de Öröm ezt látni,kis köcsög egysejtű senki.
De nagy az a mocskos retek pofád…
Itt legalább kiélheted magad, igaz gyökér?
Hogy sír a halott buzi gyerek, MÁR MEGVETTED PESTRE A JEGYET MERT NEM FOGY TE RÁKOS KUTYA 😀 Aha kiélem veled együtt mert személyesen sírnál buzikám!
Komoly a színvonal amit megütsz pelenkás. Óvodában nagyobb a színvonal mint amit itt produkálsz minden cikk alatt
NEEE VERGŐDJ NE VERGŐDJ FATTYÚ 😀
Ez szombathely.
Szombathely így kell írni , de egy debilnek hiába magyarázom. Fogyatékos albc , vulkángeci
Ne okoskodj az éjszakás gyári műszak után 😀
Uram atyám a benned lévő frusztráció az tényleg kegyetlen a saját életed nyomorúságait itt teregeted ki mintha más lenne az.
Akarnál ilyen nyomorba élni kutya!! 😀 És nem
dolgozok gyárba veled ellentétbe!! 😀
NyomorbaN élni? GyárbaN dolgozni? Veled ellentétbeN?
Hoppá a fotykos magyar tanár megjelent a gyerekeidet tanítsd ne engem nyomorékom (persze ha van de remélem nincs sárga kurvák ne szaporodjanak) 😀
Van baj nálatok,bőven.
Az miért lenne jó nektek?
Marillon:
Kicsivel lentebb leírtad, hogy az MTE megkapta Avery árát. Kifejtenéd?
Nyolcmegnyolc! Semmit se kapott. Szabadon igazolható volt.
Értem, csak furcsa, hogy ezt 1x tegnap és 1x ma is leírta.
Nincs mit kifejteni! Ha ingyen jöhetett el akkor nektek ez rossz “üzlet” volt! Többet meg kár feszegetni…
Nekem mindegy!
Ha fizettetek, ahogy te írtad többször is, akkor egy sima mutyi.
Ha nem fizettetek, akkor ne írj ilyeneket, ne járasd le saját csapatod.
Bohóc vagy Peti,de nagyon.
Akkor mivel gondolom úgy sincs komoly lové minőségi légiós cserére…meg szezon közben amúgy sincs minőségi játékos csapaton kívül…/a Novakovics is ezért jó a falconak/…igy talán a Pot lenne a legjobb megoldás visszahozni…A Jovánál meccsenként is stabilan több pontot dobott…persze ha másba nem kötünk bele a két játékos “méltatását” illetően?! ui. Meg konakov őt is ismeri jó!? Nem zsákbamacska…
Én még ebbe is belemennék, ha ez az ára annak hogy Novakovic is megy.
Pot már majdnem 1 éve nem játszik. Botrányos statja volt a tavalyi szezonban Belgiumban. Azóta nincs csapata. Vagy visszavonult, vagy sehova nem kellett.
Pontosan, Pot nem a legjobb megoldás közel sem
Köszönöm az infót!
“Botrányos statja volt a tavalyi szezonban Belgiumban”
Természetesen jobb lenne, ha nem Pot érkezne, de még mindig inkább nézném a játékát, mint Novakovic eszetlenkedését és gondolkodás nélkül mellédobott tripláit. Pottal legalább bajnokok lettünk…
Jelenleg talán az lenne a legjobb, ha másik irányító nem jönne, csak Novakovic helyére egy jobb dobó 2-3 posztra.
Nekünk (alba) szerintem nem irányítóra van szükségünk, inkább egy jó légiós center kéne. Jovanovic ráadásul véleményem szerint nem is nagyon illene a csapatba. Remélem nem igaz a pletyka és inkább magasember után nézünk, ha egyáltalán jön még valaki. Nem hiszem..
A híres falco modell:
a sikeredző marad, a csapatot cserélik.
Mert a Falconál az elmúlt 7-8 évben sok légiós csere volt
Mit ért ez az ostoba kikent szájú hozzá? A szokásos hülye okoskodik. Valami nem változik.
Mennyire fogalmatlan, és reklámozza.
Vicces a rúzs, te pedig csak egy pöcegödör vagy.
Vulkángeci újra a porondon , van baj min az 5. accountja a palinak
Hiszen ez a jó nektek nem?! Akkor meg?…
Szerintem mindenki csak a saját háza táján sepregessen, saját magát és szurkolóként a klubját illetően is, hátha elegendő így is a söpörnivaló…
Jovanovics a szolnoki átok.
Pár hete volt egy ilyen elmélet,hogy Jovanovics megindul Szombathelyről az Albába Jóska helyére,Jóska költözik Paksra és Hicks megy a Falcoba.
Nos azóta Hicks Cipruson héderezik,Jova most repült…Joseph viszont jó meccseket hozott legutóbb,de ha nem jön ki Vidinnel,akkor lehet,hogy a honfitársa mellett fogja letenni a voksot.
Akkor viszont Joseph fog körön kívül kerülni,mert kikosarazott minket(állítólag) pár hete…
Viszont Sopron vagy Körmend szóba jöhet gyorssegélykênt….
Úgy látszik csak szolnoki maradt, elintézte nekünk az alapszakasz 1. helyét!
Köszi mindent Jova!
ilyen egy igazi sportember… nem is értem miért nem viszitek “haza”?
“elintézte nekünk az alapszakasz 1. helyét!”
Kétlem hogy ez lett volna a célja. Amúgy meg tavaly is láthattuk önmagában az 1. hely mennyit ér.
Kb.
Ha van az Albának egy kis esze, akkor leigazolja. Szerintem Váradit kellett volna cserélni, miatta akadozik a játék…
Huu sajnállak, mert ahogy látszik messziről ugatod a kosárlabdát. Nézz még egy kicsit aztán talán majd látni fogod, hogy ki milyen
ójajjjjj, van nálad baj rendesen…. kár volt ezzel égetni magad.
váradi kell a szombathelynek. Neki mindegy hogy bírónő vagy bíró férfi, megold mindent.
Végre sikerült elküldeni a pacsikirály, tapsmestert…
Minden megmozdulása már irritált, ezen felül amikor hozzákerült a labda csakis arra tudtam gondolni, hogy mikor fogja eladni.
Bárkit igazolunk erősödni fog a csapat!
Jovanovics nem annyira rossz játékos, mint amit az idei számai mutatnak, egyszerűen nem kompatibilis Váradival és ezt Konakov sem tudta megoldani…, ilyen szempontból jogos a cseréje, de szerintem marad Magyarországon és sokkal jobb teljesítményt fog nyújtani.
Ezt jól látod, ennyire nem rossz mert ha igen akkor már lehet nem a kosárból élne . Viszont ha egy jobb edzőnk lenne vagyis egy edző nem a Konakov ő lehet látta volna hogy nem illenek össze és/vagy meg tudta volna oldani a problémát.
Őszintén, én nem tudom…Joseph kezd magára találni mostanság.
Kezd magára találni, hogy valahogy el tudja majd magát adni. Vidin nem tart rá igényt, nem is felhőtlen a kapcsolatuk. Ha lehet hinni zuhanyhíradónak, akkor Jova Fehérvár még a héten.
Ezt az egészet, amit írtál nem értem. A részek és a valóság üti egymást
Mire gondolsz pontosan? kb az utolsó 3 meccse volt értékelhető a szezonban eddig, úgy, hogy Kapos ellen csomoszor inkább 2esben volt Joseph. Arra gondolsz, hogy nincs fasza kapcsolat Vidin és közte? Esetleg a Zuhanyhíradóra gondolsz? Ez utóbbit nyilván marék sóval kell kezelni , mint minden ilyet.
Marcin kívül , nincs irányítója ennek a gárdának, főleg nem olyan , aki Vidin elképzeléseivel egyezik. Joseph tipikus combo guard , aki egy run n shoot fèle old-school Albában megtalálta volna a helyét, de új idők járnak ott is.
Egyedül Jova van megnevezve, ezért azt hittem, hogy rá vonatkozik az írás. Kezd magára találni, nincs jóban Vidinnel…
Bocs, félreértettelek, így már értem.
Vojával biztos jobban kijönnek majd????
“egyszerűen nem kompatibilis Váradival”
Akárkivel kompatibilis lehetett volna Váradi mellett/helyett, Tanoh, Perl, stb.
Vagy nem jött ki neki a lépés, vagy Konakov “játékával” nem volt kompatibilis.
A Falconál hosszú ideje fennálló status quo, hogy Váradinál és Perlnél senki nem lehet nagyobb, a hierarchiában mindenki csak utánuk jöhet…, vannak akik ezt elfogadják és vannak olyanok, akik meg nem tudják és ahogy a két helyi ikon öregszik, annál kevesebben lesznek, akik ezt benyelik…, Perl még valóban lehet(ne) vezér a játéka alapján, de nem olyan típus, Váradi meg hiába olyan, ha a játéktudása alapján egy a sok közül…, ezt Okorn is látja, már a válogatottnál is hanyagolja.
Erre csak azt tudom mondani, hogy ha azért jött ide, hogy nagyobb legyen Perlnél, vagy Váradinál, akkor kár volt. És nem is csak azért mert hiába nyert tavaly bajnokságot, Perléknek még egy kicsivel több van belőle, hanem ha nem azért jött ide, hogy a játékával segítse a csapatot úgy ahogy arra szükségük van és alkalmazkodjon, akkor nem kellett volna jönnie.
Jon! Szó se volt ilyenről. Milivoj megint csak játssza a jólértesültet… Jovanovic szimplán szar volt, borzalmas volt a formája. Homályok, üres dobások kihagyása, büntetők kihagyása, eladott labdák tömkelege… Én már nyáron is írtam, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja.
“szimplán szar volt, borzalmas volt a formája. Homályok, üres dobások kihagyása, büntetők kihagyása, eladott labdák tömkelege”
Igen, ezt mindannyian láttuk. De könyörgöm, FÉL ÉVIG folyamatosan?
Van, hogy egy játékos rossz formában van egy meccsen, vagy néhány meccsen, meg olyan is hogy nem jön be neki a csapat játékstílusa, vagy játékrendszere, de azért ez…teljesen érthetetlen.
Sztár(nak tartott)játékosnak ekkora bukását én még nem nagyon láttam, pedig nem 10 éve látok játékosokat kosárlabdázni.
Egy-egy tűrhető meccse volt, de annyira ritka volt, mint a fehér holló.
Perlnél ne is akarjon jobb lenni , mit gondolt magáról, jó hogy nem hirtelen azt hiszi hogy jobb mint Jordan. Az arca na az nagy Jovanovicsnak
Perladi! Nem volt semmi ilyen probléma. Csak szimplán elképesztően szar volt, rossz formában van. Ennyi, semmi több.
Így van aztán egyik meccsen dob mezőnyből 4/9et nem hiszem hogy ez olyan kimagasló lenne és egy bedobott hármas után kimutat a B-kozep felé
Egymás cseréi voltak, elvétve voltak együtt a pályán. Jovanovic rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott, amit egy profi játékos nem engedhet meg magának. Kifejezetten drága légiós volt, botrányos teljesítménnyel. Játékos van a csapatért, nem csapat a játékosért. Akinek a teljesítménye attól függ, hogy egy másik játékos szereti vagy sem, az primadonna, nem profi játékos. Nem fog hiányozni.
Szerintem sem annyira használhatatlan,mint ahogy írják itt egyesek.Egyébként ahogy tudom,ő maradt volna Szolnokon,de Bosnicnak mások voltak az elképzelései.A tények őt igazolják eddig.
Nálunk a pont teljesítménye a bajnokságban : 5+13+2+6+9+4+9+4+4+9+6+6+0+6+10+3+0+0+0= 96 pont 19 meccsen (átlag 5 pont, de mostanában 0 pontok, utolsó 7 (!) meccsén összesen 16 pont), de legalább a labdákat szorgosan adta az ellenfél kezébe /68 eladott labda/. Pedig kapott perceket rendesen, kb. 723 perc 30 meccsen (18 bajnoki, 1 Magyar kupa, 11 nemzetközi meccs), átlag 24 perc (ezzel nálunk a legtöbbet játszók közt volt).
Sajnálom Jovanovicsot, Szolnokon jobban illeszkedett a csapatba voltak hullámvölgyek mikor megérkezett Somogyi de beállt a sorba és tette a dolgát.
Néztem a statisztikát azért kicsit itt Jova pártját fognám.
Azért a Váradi is égeti rendesen a labdát .
Jova 5,3 átlag /eladott labda 39 / 389 perc játékidő
Váradi 8,2 átlag / eladott labda 32 / 425 perc játekidő
Eu cup
Jova 9,5 átlag 2,6 lepattanó 5,4 asist
Váradi 10,7 átlag 3,5 lepattanó 3,7 asist
Sok sikert Jova valószínűleg Vidin igényt tart rá és vissza talál a jó útra !!
Azért a statisztika nem teljes képet fest a játékos valódi teljesítményéről. Mikor Beninél van a labda sokkal jobb a támadás, vagyis van támadás amikor jova irányít akkor felvitte aztán pumpálta a vonal mellett , semmi elképzelés nem volt. Rengeteg olyan labdája volt ami nem lett eladott labda de nem rajta múlott , pl 3-1ben támadunk jova botrányos labda , Avery épphogy meg tudja fogni így nincs kosár belőle de ugye ez nem eladott labda. De egy igaz jelenleg Beni se élete szezonját futja de még így is körökkel jobbat hoz mint Jova hozott.
plusz Jova amikor rosszul passzol, menti a labdát Tanoh, de csak sportszerűtlenül tud az ellenfélnek odanyúlni (Jova passza miatt indult ez), és ezen meccsen pl. Tanoh-t 2 sportszerűtlen miatt kiállították. Ezek sem jelennek meg a statisztikában. Beni eladott labdái nagyrészt olyanok voltak, hogy extra passzokat ad(na), és abba jön a hiva, vagy anno Belo meg wojczik nem tudta megfogni az egyszerű labdákat sem….de Jovanovicsnál ezzel szemben alibi passzok zöme, pumpálja 10 sec-ig a labdát, leviszi a vonal mellé, becsapdázza magát stb…. Ahogy dobott nálunk azt meg hagyjuk. Most mondhatod Beni sem dob jól triplát minden meccsen, de ő sokszor, meccsenként… Olvass tovább »
Nah, most már talán többen értik, hogy tavalyra én nem tartottam volna meg. Ugyan ezeket a hibákat láttam én is nála rendszeresen. Ezeket mentette a rájátszásban extra dobásokkal, így szép emlék maradt, de én ennek ellenére sem tartottam extra játékosnak.
Ha mégis kiköt Vidinnél, akkor fel fog éledni, lesznek neki még jó meccsei. Ez viszont csapaton belüli problémákra utalhat (Perl, Váradi, Konakov kombó…)
Pontosan, zongorázni lehet kettejük között a különbséget
Nálunk is (Olaj) rendkívül hektikus volt a teljesítménye. Mondjuk nagyon meglepett, hogy a Falcoba megy, de azt nem gondoltam, hogy ott ekkora nulla lesz. Úgy látszik minden csapatnak megvan a maga keresztje, de előbb-utóbb csak megszabadulnak tőlük. Nyilván nem publikus tényezőkön múlik, hogy kitől mikor.
Konakov nem érzed hogy ez mind a te sarad?? Te hoztad ide őket 5 légiósunkbol 4 kuka (Novakovic is botrány). Ha te szeretnéd egy kicsit is a Falcot már rég felmondtál volna, de te csak a Falcobol élsz.
Amit Jovanovics az utolsó 2-3 hónapba produkálta , 0-ás Val-ok és 0-3 pontok 3-5 eladott labda meccsenként azt Veraszto is simán lehozza, bárkit hozunk erősödni fogunk. Messze nem akkor sztár légiós mint aminek képzeli magát sőt… Túlárazott. Tavaly azért évközben Szolnokon se voltak tőle elragadtatva.
Teljesen igaz, amit írtál. Aki erre mínuszt nyomott, az vigye haza magával jovanovicsot, aztán nézegesse. Minden úgy van, ahogy írtad. Egy túlárazott légiós, az NB1 leginkább túlértékelt légiósa, máshol negyed ennyi pénzért 5-ször jobb teljesítményt nyújtanak. A pénze megmaradhatott volna, hátrébb nem lennénk, és bárki játszott volna a helyén, rosszabb nem lett volna. EZEK A TÉNYEK ! tetszik, nem tetszik, ez van…nekem sem tetszett ő. Katasztrófa volt , nem dobott pontot, a büntetőzése 50% alatti, több eladott labda , mint assziszt. Áhhh, végre nincs itt. És valóban? Ki hozta őt ide, meg ki akarta hogy novakovics maradjon? Az élvonal leggyengébb… Olvass tovább »
Az elmúlt időszakban cikiztem “Ohhhh Milos Konakovot”, most szeretnék tőle elnézést kérni. Február elejére észrevette, hogy van egy játékos a csapatban, aki elveszi a Tanoh Dez, de akár a Beni perceit is és közben sorra hozza a “nullás” meccseket… Azért ez nem semmi ám!
Vigyétek Moore-t ,amióta elment Avery azóta nem találja a helyét Körmenden!
Jó FALCO szokás szerint!
Moore marad, főleg a tegnapi instás posztja után…
Igy is legyen…
Beakadt a lemeztű?! Zollner mondott le róla! A Falconak meg kellett légiós a lengyel helyett! Most akkor miért ne hozta volna ide? Nem volt sehova kikötve hogy onnan hova mehet tovább! Az Mte megkapta a vételárat…még meddig húzzuk ezt a bulit?
Ha az MTE kírúg valakit, akkor milyen vételárat kell kifizetni? Akkor tényleg volt ott valami?
Miért hiszel el mindent? Marilla szerelmes a Körmendbe, kezeld úgy a mondatait.
Ha én szerelmes vagyok az Körmendbe akkor tőletek mivel jellemeznéd például a MOTOROS meg még egy két ilyen haverodat akik úgyanígy átjárnak a Falcot “méltatni”! Ismerős a mondás: “Más személyében a szálkát magadéban a gerendát sem”…
Leírnád a vételárat, amit a Körmend kapott Averyért? Forrást is jelölj meg… köszi!
Mert nem kapott érte a Körmend semmit, de ha ennyire imádod a Körmendet, hogy velünk foglalkozol folyamatosan, akkor csak meg tudod mondani az összeget!
Nem imádom,de tiszteletben tartom azt hogy első magyar bajnok volt és nem mellékesen Vas megye ugye! És azt sem tagadom amikor még nem volt Falco én jártam Körmendre meccsekre de mikor jött a Falco is a képbe akkor nekem az lett a csapatom igy felváltva jártam meccsekre! UI.Nem voltam ott mikor az egyezség megköttetett a két klub és a játékos között de feltételezem hogy a Körmend is fizetett érte nem ingyen csábitotta oda…így azt sem engedhette meg hogy csak úgy ingyen elengedje a:Falcoba! Tehát nincs bizonyitékom semmire! De kérdezzük meg a leginkább érintetteket és így nem megyünk vakon egymás “torkának”… Olvass tovább »
Marillion! Sajnos az a nagy igazság, hogy nem illetik meg sem a tiszteletedet, sem a megbecsülésedet. Az a gyűlölködés, amit itt folytatnak FOLYAMATOSAN a Falco ellen, az már túlmegy minden határon. Nem is sárdobálás az, hanem sz.rdobálás. A sportszerűséget dobták félre először. Ha lenne egy nyomógomb, amivel megszüntethetnék a Falcot, mint klubot, akkor maximum azért nem nyomnák meg 1 percen belül, mert éppen egymást vernék agyon azért, hogy ki nyomja meg előbb. Nekem elegem lett belőlük. Nem foglalkozom velük ha nem muszáj, de nem érdekelnek. Ha az inkompetenciájuk miatt megszűnnek (erősen errefelé tartanak), túlságosan nem fogom sajnálni. Előbbiek miatt. Az… Olvass tovább »
Jon ebben az írásban minden betű a helyén van. Tökéletes amit írsz
ja és most már ki lett cserélve az egész csapat az edzőt leszámítva, ha most sem jönnek az eredmények illő lenne önmagától felmondani a sportszerűség jegyében
Pontosan, edző hozta ide őket itt is látszott hogy alkalmatlan
Még egy kidobott pénz itt maradt a játékoskeretből…az mellékes hogy mennyiért van itt! Ne a rotáció legyen már az elsődleges hanem a teljesítmény!
Hála Istennek! A 0 pontjait, és 0 közeli VAL-jait talán más is tudja hozni.
Röhej ami idén nálunk megy. Jó döntés, de mi csak ne röhögjük ki ezentúl a ZTE-t vagy a Körmendet, épp olyan röhejesek vagyunk mi is idén a sztáredzőnkkel együtt. Aleksic2.
Jó döntés ezenkívül. Csak mikorra állunk össze, miközben az Olaj egy kész csapat Vrabac ide vagy oda.
Közel se vagytok ehhez a két csapathoz ami nálunk megy meg a ZTE-nél az már a legalja…
Végre! Szenvedés volt nézni…
Remek hír. Jól indul a hét. A leggyengébb légiósunk volt. Már csak Novakovic lóg a levegőben.
Ő nem lóg a levegőben…neki amíg Konakové a kispad addig ő is itt lesz!
Moore —> Falco
Az álmodozás ingyen van.
PL…Akkor most én jövök! szállj már le a Falcoról mindig itt vagy…Szerinted minden Falcos ezt akarja? Ti beleszólhattok megkérdeznek hogy kit igazoljon a klub? Minket sem elhiszed!
En tiszta szivembol sajnalom, hogy igy alakult az itt toltott ideje, de ez mindket fel szempontjabol kritikus volt mar. Nem emlekszem ilyen idenyre a bajnoksagbol, ahol ennyire eszmeletlen keringo lett volna minden csapatnal. Kiveve persze a Kecskemetnel, de ok nem eredmenycentrikus csapat.
Kaposváron egy center lett elküldve a 3. forduló után, helyére jött Brown. Más mozgás nem volt.
bocsi nincs a fejemben már az egész mezőny, de minden héten volt egy ilyen hír. btw a kaposvár idén egy szimppatikus visszatérő, további sok sikert!
Nem csoda, ahogy írtad is, ami idén megy, az brutális….
Köszönjük!
Szolnok sem variált sokat, az az egy indokolt volt.
Ami minket illet, bárki jön helyette, gyengébbek biztosan nem leszünk.
Odaigazolásakor írtam, hogy nem hiszem, hogy jó lesz, 3 dudás nem fog megférni egy csárdában.
Szerintem így mindkét félnek jobb lesz.
Somogyi is mindenhol dudásnak képzelte magát, még Vojvoda mellett is. Itt más gond lehetett. Játékrendszerbeli.
Felkészül Alba?!
Végre !!! Itt volt az ideje már nagyon!!
De nemcsak neki kéne felmondani…a kispadon is további problémák vannak!