Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Elköszönt légiósától a Szeged, mert cserbenhagyta a csapatot

Cameron Naylornak egy mérkőzés jutott a magyar bajnokságban.



:

:

Naturtex-SZTE-Szedeák egyetlen mérkőzést követően máris megvált az amerikai Cameron Naylortól. A 25 éves kosaras a csapat hétfő délutáni edzésén nem jelent meg, és kedden délelőtt sem “állt munkába”, így szerződésszegés miatt a klub felbontotta a játékos kontraktusát.

Naylor távozása ellenére bővült a csapat kerete, visszatért ugyanis a csapathoz Kovács Ádám, aki a 2017-2018-as idényben már a Szedeák játékosa volt, és fél év kihagyás után Mike János is újra edzésbe állt. A 23 éves hátvéd a csapatot sújtó sérüléshullám közepette igyekszik segíteni a bennmaradásért küzdő nevelőklubján.

Wirth Ádám és Kerpel-Fronius Gáspár után a jászberényi bajnoki első negyedében Vágvölgyi Ákos is megsérült, Cameron Naylor pedig cserbenhagyta a csapatot. A gondjaink tovább gyarapodtak, de mindent megteszünk, hogy ezt a borzasztó nehéz helyzetet is kezelni tudjuk

– mondta dr. Kardos Péter, a Szedeák elnöke.

A bajnokságban továbbra is a Szedeák az egyetlen klub, amely négy légióssal játszik és nem váltotta ki az ötödik külföldi kosaras játékengedélyét.

Ezt a felvetést két részre kell osztani. Úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt években a Szedeák rendre az élmezőnyben végzett abban a rangsorban, amely egy-egy szezon során a magyar játékosok pályán töltött perceit összesíti. Mi továbbra is hiszünk abban, hogy a csapatunk négy külföldi játékossal is képes lesz elérni a célját. Ugyanakkor az sem titok, hogy a szövetség évek óta különböző módokon anyagilag támogatja azokat a klubokat, amelyek kevesebb légióst foglalkoztatnak, ezáltal több lehetőséget biztosítanak a magyar játékosoknak. Márpedig a mi – a riválisokéhoz képest szerényebb – költségvetésünk tekintetében ez is igen lényeges szempont. Arra kérjük a szurkolóinkat, hogy a nehéz időszakban is tartsanak ki mellettünk, mert a támogatásuk eddig is nagyon sokat jelentett a csapat számára, és biztosak vagyunk abban, hogy velük együtt ki fogjuk harcolni a bennmaradást

– zárta szavait dr. Kardos Péter.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
caxorMimégmindigkitartunkKovàcsIstvànMásikVégétFújdMeggulyasszabolcs00 Recent comment authors
KovàcsIstvàn
Olvasó

Úr isten,hogy mi megy itt nàlunk!!?!!? Kovàcsot kirakjàk Veszprémből (is) mert bomlasztó egyéniség,erre màr hozzuk is vissza!!? Sokan megszólnak most ezért de tény: (Lazic elküldése óta nem ütjük meg az Nb1 szintjét)!!Berénynek egyre nagyobb az esélye a bentmaradàsra!! 🙁

caxor
Olvasó

Fogadd őszinte részvétem a Kovács gyerek miatt. 🙁
Csak a nálunk töltött időszaka alatt okozott “szép” pillanataira kell visszagondolnom, máris nem csak műkönnyekkel tudom ki fejezni együttérzésem.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Most már nehéz követni… ki az a 4, aki maradt? Asbury, Curry, Krapics … és? Vagy Naylor volt a negyedik?

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Zoli hétfőn már megpróbáltál minket félrevezetni vigyázni kell veled…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

jaaaaaajjj, de rosszindulatú vagy! 🙁 😉

gulyasszabolcs00
Olvasó

Még a végén bentmaradunk ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés