Connect with us
Hirdetés

3x3

Elkészült a debreceni 3×3-as Európa-bajnokság menetrendje

Kiderült, hogy mikor szoríthatunk a magyaroknak.



:

:

Augusztus 26-tól kezdődően egy hétig a 3×3-as kosárlabdáé a főszerep Debrecenben, a Nagyemplom előtti téren négy versenysorozatban is pattog majd a labda.

Először a hölgyeké lesz a főszerep, 26-án és 27-én az idei szezonban életre hívott Women’s Series-ben lépnek pályára Medgyessy Dóráék – a DVTK irányítójának különösen emlékezetes lehet ez a hét, hiszen szülővárosában viselheti a címeres mezt. A női tornát a férfiak World Tour-ja követi, majd 29-én és 30-án az U23-as Nemzetek Ligájában küzdenek válogatottaink a minél jobb helyezésért – tudósít az MKOSZ honlapja.

A programot a felnőtt Európa-bajnokság koronázza meg, amelyre most készült el a csoportbeosztás – Károlyi Andrea együttese Lengyelország és Franciaország, míg Csirke Ferenc férfi válogatottja Oroszország és Franciaország ellen játszik a csoportküzdelmek során. A tornára 12 férfi és 12 női gárda kvailfikálta magát, a nőknél az Eb-címvédő franciák elleni mérkőzés igazi csemege lesz, hiszen Theodoreán Alexandráék világbajnoki ezüstérmesként érkeznek a cívisvárosba.

A helyi szervezők nagyon készülnek a náluk már hagyományosnak számító eseményre, a nézők bővített lelátón szurkolhatnak kedvenceiknek.

 

A 2019-es 3×3 Európa-bajnokság programja:

Augusztus 30.

16:00 Ünnepélyes megnyitó

17:00 Oroszország – Spanyolország (női)

17:20 Franciaország – Lengyelország (női)

17:40 Szerbia – Németország (férfi)

18:00 Hollandia – Spanyolország (férfi)

18:30 Olaszország – Spanyolország (női)

18:50 Magyarország – Lengyelország (női)

19:10 Lengyelország – Németország (férfi)

19:30 Ukrajna – Spanyolország (férfi)

20:00 Oroszország – Olaszország (női)

20:20 Szerbia – Lengyelország (férfi)

20:40 Hollandia – Ukrajna (férfi)

21:00 Franciaország – Magyarország (női)

Augusztus 31.

17:00 Románia – Lettország (női)

17:20 Ukrajna – Dánia (női)

17:40 Lettország – Ausztria (férfi)

18:00 Oroszország – Magyarország (férfi)

18:30 Fehéroroszország – Lettország (női)

18:50 Hollandia – Dánia (női)

19:10 Litvánia – Ausztria (férfi)

19:30 Oroszország – Franciaország (férfi)

20:00 Románia – Fehéroroszország (női)

20:20 Ukrajna – Hollandia (női)

20:40 Lettország – Litvánia (férfi)

21:00 Franciaország – Magyarország (férfi)

Szeptember 1.

13:15 Negyeddöntők

17:00 Elődöntők

19:00 Bronzmérkőzések

20:10 Döntők

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés