Kosárlabda
“Elképzelni sem tudjuk, hogy visszavágó nélkül adják oda a sorozat trófeáját bármelyik csapatnak”
Reagált az Egis Körmend a horvátok nyilatkozatára.

:
:
Ma délelőtt írtunk arról, hogy a Skrlevo vezetősége kifakadt, a basketball.hr nevű tekintélyes horvát kosárlabda honlap beszámolója szerint még az is felmerült bennük, hogy visszavágó nélkül nyerhetik meg az Alpok Adria Kupát. A részletekről ide kattintva olvashat.
Természetesen a BB1.hu megkereste a körmendi csapatot is, és miután megismertük a magyar klub álláspontját, most változtatás nélkül olvashatják a közleményt:
Az Alpok Adria Kupa döntőjéről
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy folyamatosan zajlik az egyeztetés klubunk és az Alpok Adria Kupa döntőjének másik résztvevője, a KK Adria Oil Škrljevo valamint a sorozat szervezői között a döntő visszavágójának időpontjáról.
Az köztudott, hogy az Alpok Adria Kupa sorozatában a találkozók időpontjáról az érintett klubok állapodnak meg, időkorlát pedig csak a csoportmérkőzések befejezésére volt megadva. Így számos párharc elhúzódott korábban, ami egyre arrébb tolta az elődöntők és a döntő mérkőzéseinek lehetséges időpontjait.
Emiatt a döntő a horvát csapat bajnoki szereplésének végére illetve csapatunk, az Egis Körmend számára a középszakasz idejére maradt.
Korábbi beszélgetésekben valóban felmerült az április 10-i visszavágó lehetősége, de ez csak feltételesen történhetett meg, hiszen egészen múlt szombatig nem tudhattuk biztosan, melyik helyen végzünk az alapszakaszban, és így mikor kezdjük a bajnokság középszakaszát.
Szombaton, miután megnyertük az alapszakaszt, azonnal egyeztetett a folytatásról a szakmai stáb, amely úgy döntött, hogy ezen a héten nem tudjuk vállalni a döntő visszavágóját, mert hosszú sorozat állt mögöttünk és számos kisebb sérülés hátráltatta a csapat munkáját. Az Alpok Adria Kupa döntőjének első mérkőzése után több játékosunk is problémákkal küszködött, Csorvási Milánnak pedig Mavrinciben szétrepedt az ajka, amit a hazaérkezésünkkor össze is kellett varrni.
Erről azonnal tájékoztattuk a horvát felet, akik később jelezték, csak a következő hét első három napján hajlandók vállalni a visszavágót Körmenden, különben nem lesz döntő.
Mi felajánlottuk a számukra a jövő hétfői, április 15-i mérkőzés lehetőségét, de ezt követően már ragaszkodtak ahhoz, hogy csak kedden vagy szerdán hajlandók játszani, hétfőn nem, mert előtte Zadarban lesz bajnokijuk.
20-án pedig számukra véget ért a bajnokság, amerikai játékosaik hazautaznak, ezt követően szintén nem játszanak.
Emiatt az általunk szintén javasolt és az M4 Sport által is támogatott május elsejei dátum sem jó a számukra, pedig akkor országos nyilvánosságot kapott volna a finálé, a sportcsatorna kamerái előtt.
Jelen állás szerint mi a 15-e, hétfői dátumot javasoltuk nekik illetve a kupa szervezőinek, hiszen utána csütörtökön fogadjuk a Pécs, vasárnap pedig a Falco csapatát. Előtte pedig szombaton Jászberényben játszunk.
Így is nyolc nap alatt négy meccset játszanánk, de így a vendégek is teljes kerettel érkezhetnének.
Számunkra az Alpok Adria Kupa remélt megnyerése mellett nagyon fontos cél az is, hogy minél jobban szerepeljünk a hazai bajnokságban, ezt is szem előtt kell tartanunk!
Nagyon sajnáljuk, hogy a Škrljevo számára hamarosan véget ér az idény, de számunkra még most jön a bajnokság legnehezebb, legsűrűbb része, erre is tekintettel kell lennünk, ezért amennyiben hétfőn nem tudjuk megrendezni a finálét, akkor erre már csak a hónap vége felé, az egyhetes bajnoki szünetben lesz lehetőségünk.
Azt pedig elképzelni sem tudjuk, hogy visszavágó nélkül adják oda a sorozat trófeáját bármelyik csapatnak is, hiszen mi több időpontot is javaslunk a találkozóra és állunk a megmérettetés elé, szeretnénk megküzdeni az elsőségért.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem mondtunk le találkozót és semmilyen határidőt nem sértettünk meg!
Bízunk abban, hogy minél hamarabb minden fél számára megnyugtató megoldás születik a kérdésben, addig kérjük szurkolóink türelmét!
fotó: KK Skrljevo Facebook

Szerintem a kialakult helyzetnek a kupa szervezői örülnek a legjobban. Plussz reklám plussz figyelem a sorozatnak.
Klasszikus vihar a biliben. Mindkét félnek van sara. Arra pont jó, hogy a középszakaszra legyen egy kis hangulat:-))))
Inkább a holnapi berényi meccsre kellene koncentrálni. Nyerjünk oszt mindenki megnyugszik…
Ennyire komoly ez a kupa…. Semmi baj a körmendi állásponttal. Védik saját érdeküket. De könyörgöm ősszel ne hangoztassátok mekkora dolog ez a kupa!
Korrekt es igazad van Benitez!
Na, pont ez van, ha egy kupa mögött nincs komoly szerevezés. Kb ennyi telik 2 csapattól, ha nincs egy 3. fél, aki korlátok közé helyezi a dolgokat. A horvátok is meg a Körmend is hibás. A horvátok nyilván szerződés alapján elég hamar elköszöntek az idegenlégiósoktól. Tudták jól, hogy van ez a kupa, akár döntőre is esélyesek. Tudták, hogy szabályok megengedik, hogy elhúzódjon a döntő dátuma. Akkor meg minek sírnak… Körmend ne hivatkozzon sűrű programra ha egyszer benevezett és tudta, hogy ezzel jár. Másrészt ha ennyire fontos nekik, hogy mindenki egészséges legyen -azaz legyen teljes a keret-, akkor ezt az esélyt… Olvass tovább »
CUPPPPP
Hisztéző horvátok…a sárga hozzászolók csinálják a feszkót.
Házom belül lesz megoldva…
No! Az első csapat az ifivel okosba lejátsza?
Egy ilyen kupából ennyit kihozni…..
Hát látod…
Meg azt hozzáteszem, hogy olyan komoly egy kupa, ahol nem központilag jelölnek ki előre egy időpontot a fináléra és hagyják a csapatokra ezt megvitatni. Meg hogy semleges /harmadik nemzet/ bíróknak kellene vezetni nemzetközi meccseket és nem az adott hazai csapat hazai játékvezetőinek…
Külön kiemelve, hogy felrepedt az ajka, amit össze kellett varrni. Ez tényleg komoly. Talán írhatta volna, hogy egy kisebb műtét során összevarrták.
Eddig gondolkodtak a kamu dumán? Vagy miért kellett várni rá majdnem egy teljes napot?
Józanul nézve 2xHajrának igaza van.
Szar ügy, mindenkinek megvan a maga igaza, mindenki megpróbálja a saját érdekeit is érvényesíteni.
A stábbal, de főleg a játékosokkal egyeztetve lett kialakítva valamiféle elgondolás, saját magunkkal b@sznánk ki, ha a vezetőség olyant próbálna átnyomni rajtuk a horvátok hatására és hisztijére, ami a kialakult jó hangulatot rombolná.
A világon nincs annál fontosabb, hogy Körmenden jó hangulat legyen….
Eddig tettetek róla 2 bajnoki meccsen, amit ezúton is köszönünk 🙂
A játékosoknál? Igen.
Úgy tűnik, felvállaltunk egy feleslegesnek tűnő konfliktust, amiben mi is fafejűek vagyunk, de mindennek van valami oka 😉
Egyébként érdeklődj picit, nálatok mi volt a helyzet? Nem győztetek tüzet oltani.
Azért majd kérdezd meg Gyuri bácsit, mi a helyzet Govens-sel és vele.
Mi volt a helyzet Balmával-Curry-vel és Okorn-nal?
Falcot meg más csapatot ne keverjünk ide, mert az is felesleges.
Rendben, igazad van.
Sajnos nem fekete és fehér a történet, sokkal árnyaltabb. Mi is megérjük a pénzünket, mi is lejátszhattuk volna a hétközi szünetünkben a dolgot, de ők is, mert 20.-a után nem mennének bele. De basszuskulcs, gondolom nem ingyen lenne ott kb. 10 nappal tovább egyik sem… Valahol középtájt lehet az igazság. Meg ultimátumokat osztogatnak ez sem fair. Az lenne a fair, mint minden normálisa kupában h ekkor van a döntő és téma lezárva.
Nagyon cukik 🙂
De most akkor tulajdonképpen miért is nem lehetett lejátszani a héten? Mert CSAK?
Ezzel gyakorlatilag elismerték azt is, hogy egy nagy szart fontos a fiatalok játszatása.
Azért – hogy őszinte legyek – , mindkét félnek megvan a maga igaza, bár a horvát fél szerintem azon parázik leginkább, hogy hamarosan szétoszlik a csapat. Kérdem én: mi az, hogy fogják magukat a légiósaik 20.-a után és hazamennek, ha a döntő nincs lejátszva? Elvégre profik, ebből élnek, ezért kapják a fizetésüket. Mindkét fél megéri a pénzét, de hozzáteszem, hogy ha 20.-a után rendeznék a döntőt májusban, nem tudnák kivárni azt az kb. egy-egy és fél hetet? Nincs a szerződésükben ilyen záradék hogy a döntőt kutyaköteles lejátszani? Bár, ALAP MINDEN SPORTOLÓNÁL, HOGY AKÁRMILYEN FINÁLÉBA KERÜL, MEGKÜZD AZ ELSŐSÉGÉRT… Ha meg… Olvass tovább »
Sajnos nem fekete és fehér a történet, sokkal árnyaltabb. Mi is megérjük a pénzünket, mi is lejátszhattuk volna a hétközi szünetünkben a dolgot, de ők is, mert 20.-a után nem mennének bele. De basszuskulcs, gondolom nem ingyen lenne ott kb. 10 nappal tovább egyik sem… Valahol középtájt lehet az igazság. Meg ultimátumokat osztogatnak ez sem fair. Az lenne a fair, mint minden normálisa kupában h ekkor van a döntő és téma lezárva.
RIADÓÓÓÓÓÓ, megjött a megjött!
🙂
🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
Szégyen….
Szóljál hozzá még 5x és okosan váltsál ám! 😉
Többiekkel mi van?
Te vagy mind a tíz mínusz, ugye?
Gondolod? Súgok: egy igen 🙂
Párni…párni…párni… Sok mobilneted elmehetett az állandó oldalfrissítgetéssel mire megírodott az újjabb cikk.
Erre csak ennyit böfögsz ide?