Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Elhunyt Varga Sándor, a Ganz–Mávag egykori csapatkapitánya

81 évet élt.



:

:

Varga Sándor sportolóként a Ganz–Mávag NBI-es csapatában tette le névjegyét. Irányító poszton és csapatkapitányként bajnoki ezüstérmet és Magyar Kupát nyert – számolt be a szomorú hírről a Malév SC Facebook oldala.

Pályafutása befejeztével edzősködött a Ganz–Mávag utánpótlásánál majd felnőtt csapatánál, a MAFC utánpótlásánál és a Malév SC–nél is. Testnevelőként a XIX. kerületi Vass Lajos Általános iskolában tanított és sok tanulóval szerettette meg szeretett sportágát.

Szervezte a kerületi iskolák kosárlabda bajnokságát és játékvezetőként is tevékenykedett. Itt alakította ki a Malév SC utánpótlás bázisát. Korosztályokat versenyeztetett az MKOSZ és BKSZ bajnoki rendszerében. Volt, hogy kadett csapatával bejutott az országos nyolcas döntőjébe, de több csapatával is szerzett érmet edzőként.

Nyugdíjazása után is figyelte és egyengette játékosai életét. Többször képes volt leutazni vidéki mérkőzésre, ahol volt játékosai játszottak, illetve edzősködtek.

Sokszor megjelent a gáláinkon és a Malév SC mérkőzésein is. Jó meglátásait a csak őrá jellemző humorral közvetítette a fiatalabbak felé. Látszott rajta a kosárlabda iránti szeretete és odaadása.

Nyugodjék békében!

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés