
:
:
Szabó György személyében nemcsak egy példamutató sportember, elveihez ragaszkodó, szakszerű kosárlabda játékvezető távozott az élők sorából. Szakmájának, a mélyépítésnek is mestere volt. Emellett elkötelezetten hódolt hobbijának, a bélyeggyűjtésnek is – kezdi megemlékezését a www.teol.hu.
Szabó György bejárta a fél világot, örömmel és ízesen mesélt élményeiről. A stafétabot, melyet legendás hírű édesapjától vett át, már életében jó kezekbe került. Első feleségétől, a Harsiként közismert Harsányi Mária válogatott, bajnok és kupagyőztes kosárlabdázótól született három gyermeke közül kettő ebben a sportágban találta meg hivatását: a volt játékos, Noémi és a korábbi játékvezető, Gergő az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetői. Balázs fia korábban a politikai pályára lépett, amelyről nemrégiben az üzleti életre nyergelt át. Második felesége Wind Katalin volt, tőle Emese nevű lánya született, aki a gyakorlóiskolában tanítónő.
Szabó György 1952. november 23-án, Békésen született. Általános és középiskolás korában, már Szekszárdon, édesapjától, Szabó Ödön testnevelő tanártól, hétszeres magyar bajnok, Magyar Kupa- és Ronchetti Kupa-győztes mesteredzőtől sajátította el a kosárlabdázás alapelemeit. 1971-ben családjával együtt a fővárosba költözött, már ebben az évben vezetett mérkőzéseket a Budapesti Kosárlabda Szövetség bajnokságaiban. Hivatalos játékvezetői minősítésre 1976-ban tett szert. 1977 szeptemberében, már mint szekszárdi játékvezető vezette első NB II-es meccsét, a következő év októberében pedig az NB I-ben is debütált. Ettől kezdve sorra jöttek a felkérések, az 1987-es, Athénban megszerzett nemzetközi minősítés után külföldre is. Összesen 1251 élvonalbeli mérkőzésen bíráskodott, ezek közül 1200 Magyarországon, 50 Libanonban és egy Szíriában zajlott le. Nem kevesebb, mint 273 nemzetközi találkozón fújta a sípot.
Ragyogó sportpályafutása mellett némileg kevesebb fény vetült szakmájára, melyben ugyancsak mesteri módon teljesült ki. Részt vett az M6-os sztráda hídjainak építésében, főépítésvezető volt a szekszárdi Szent László-hídnál, a dunaújvárosi és a most épülő komáromi Duna hídnál. Nem létezett olyan kérdés, melyre ne adott volna azonnali és pontosan odaillő választ, úgy a szakmának, mint az érdeklődő közvéleménynek. A ’90-es években egy időre elkanyarodott eredeti hivatásától, a mérnöki feladattól. Sokoldalúságát jelzi, hogy Tolna megye egyik vezető biztosítótársaságának kiemelt ügynöke lett. Belekóstolt a politikába is, kezdetben a Fidesz, majd a Jobbik aktivistájaként tevékenykedett, de néhány éve felhagyott a politizálással.
Elismert filatelistaként gyűjtötte a bélyegeket, ezzel a hobbival, édesapja ösztönzésére, már hétéves korában eljegyezte magát. Kosárlabdával kapcsolatos, több ezres kollekciójából időnként kiállítás is nyílt, de ugyanígy összeállított egy népszerű tárlatot Kossuth Lajos életéről is.
Szabó György május 17-én szívinfarktus következtében vesztette életét szekszárdi otthonában. Hamvait csütörtökön 15 órakor kísérik utolsó útjára az Alsóvárosi temetőben.
Kiemelt fotó: www.teol.hu

Isten nyugosztaljon Gyuri!
Elment egy “Mohikán”.
Nem sokan maradtak …