Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Eleinte csak szabadtéren, egy palánkra tudott kosarazni a Körmend új játékosa

Viktor Kelechi célja, hogy aranyérmet szerezzen.



:

:

Okoh Viktor Kelechi nem túl korán, 14 évesen kezdett el kosárlabdázni hazájában. Eleinte csak szabadtéren, egy palánkra tudott játszani, ezért tanulni jött Európába és most ő is négy évre szerződött az Egis Körmendhez. A játékos a klub honlapjának nyilatkozott.

– Az első ok az volt, hogy úgy látom, itt sokkal magasabb szintű a szakmai munka, mint a többi városban Magyarországon. A másik, hogy szeretnék minél magasabb szintre jutni a játékban, szeretném minél jobban képezni magamat, hogy minél jobb játékos legyek. Ehhez pedig itt minden lehetőség megvan. A legjobb edzőkkel dolgozhatunk, mint Ziga Mravljak, Patai Benjamin, Matthias Zollner és a többiek. Nagyon jó volt már eddig is a munka velük és biztosan így lesz a következő években is.

Kelechi a céljait is elárulta.

– Szeretnék minél magasabb szinten kosárlabdázni. A célom, hogy aranyérmet szerezzek! Ha nem is egyből a felnőtt csapattal, de mindenképpen az a legfontosabb célom, hogy aranyérmet kaphassak majd a nyakamba! Hogy ez az U20-ban vagy a felnőtt csapatban lesz, nem lényeg, csak aranyszínű legyen!

fotó: Egis Körmend Facebook

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Tomika2csakazetenick19caseyjones Recent comment authors
Tomika2
Vendég
Tomika2

Mezítláb lehet játszani a bajnokságban? Szerintem az egyik legjobb légiós lenne a 30 felettiek között.

caseyjones
Olvasó

Nincs nekem azzal bajom, ha idehozunk Szerbiából meg Nigériából fiatal gyerekeket az utánpótlásba, de könyörgöm, ne számítsanak már ezek a gyerekek magyarnak majd a felnőtt bajnokságban! Mivel jobb ez, mint amikor pár évvel ezelőtt a legtöbb NB1-es csapat nekiállt honosítani külföldi játékosokat, hogy minél több légiósa lehessen? (Mint pl. a KTE, ahol 6 légiós volt – a honosítottakkal együtt.)

nick19
Olvasó

Jó szabályt nehéz alkotni, pláne olyat, amelyik még igazságos is. Korábban a csapatok előszeretettel honosítottak. Akkor a szövetség rájött, hogy nem lesz ez így jó, ezért változtatott. Ennek Körmenden egyik első “áldozata” Török Rolland lett, akiről azért nem nagyon kell bizonygatni, hogy magyar felmenői vannak. Az új szabály szerint az utánpótlásban is Magyarországon kell játszani néhány évet, hogy ne számítson légiósnak egy játékos. Ezért sok csapatnál most – és korábban is – külföldi játékosokat igazolnak már az utánpótlás csapatokba. Egyszer majd rájönnek, hogy ez sem jó…………..

csakazete
Olvasó

Pedig marha egyszerű lenne! Beszéljen magyarul….ne kamu állampolgárságot kapjon, és aki így megfelel az már játszhasson magyarként

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés