Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Eldőlt Váradi Benedek sorsa, marad a Falcónál

“Szakmailag a Falco egyre magasabban jegyzett csapat.”



:

:

A Falco csapatkapitánya, Váradi Benedek a 2021/2022-es szezonban is a sárga-fekete mezt fogja viselni – tájékoztat a klub honlapja. Mint írják, a játékos a történelmi szezon során többször is megmutatta, hogy mekkora értéke az együttesnek, így óriási erősítés, hogy a csapatnál marad. A tavalyi szezonban 45 mérkőzésen átlagban 12,2 pontot és 5,2 lepattanót szerzett és mellette meccsenként 5,4 gólpasszt osztott ki társainak.

Milos Konakov, így értékelte a hosszabbítást az oldalnak: Nagyon örülök, hogy sikerült megtartanunk csapatkapitányunkat. Beni a pályán és azon kívül is egy igazi vezér. Nagy erősítés az ő maradása. Az első naptól kezdve velünk edzett, úgyhogy top formában van, és nem kell újra beépíteni a rendszerünkbe.

Váradi Benedek a szerződés aláírása után nyilatkozott a honlapnak:

Nagy örömmel tölt el, hogy sikerült megegyeznem nevelőegyesületemmel, ahol rengeteg örömet élhettem át az évek alatt. Mozgalmas, érzelemmel teli hónapok vannak a hátam mögött, hisz ez a holtidény, átigazolási időszak sok változást hozott. Valóban benne volt a pakliban, hogy külföldre szerződöm és nem leszek a Falco játékosa. A klub nagyon korrekt volt velem szemben, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Úgy érzem, hogy a nyílt, őszinte kommunikáció sokat segített abban, hogy ezt az időszakot könnyebben éljem meg. Már a szezon végén leültünk a menedzsmenttel és a szakmai stábbal egyeztetni arról, miként képzelem el a folytatást. Biztosítottak arról, hogy tiszteletben tartják, a döntésem és egy bizonyos ideig ki fognak várni a piacon és idő előtt nem hoznak a helyemre senkit. Ismerem Gráczer Györgyöt és ő is ismer engem. Mindketten őszinte emberek vagyunk, akik tudják, hogy a kimondott szónak ereje van. A szakmai stáb azt is megengedte nekem, hogy szerződés nélkül is a csapattal edzhessek, ami szintén egy kedves gesztus volt tőlük és köszönöm ezt nekik és a csapatnak. Voltak ajánlataim európai bajnokságokból, de egyik sem jelentett volna előrelépést. Szakmailag a Falco egyre magasabban jegyzett csapat, ahol a biztos BL szereplés lehetőséget ad arra, hogy magyar bajnokság mellett, hétről-hétre európai top csapatok ellen is pályára léphessek. Egyet ígérhetek, hogy mindent meg fogok tenni, azért, hogy minél több örömet szerezzek, szerezzünk a szurkolóinknak! Hajrá Falco!

Fotó: hunbasket.hu

HIRDETÉS

142 hozzászólás

142
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
32 Comment threads
110 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
41 Comment authors
fanaticfantastickapuskiralySzhelYZvezdaNatko Recent comment authors
kapuskiraly
Olvasó

Nyugodtan be lehet vallani mint anno Illés Béla is tette: inkább leszek sztár a magyar nb1-ben mintsem küzdjek a kaiserslauterben, hogy bekerüljek a keretbe… nincs ezzel baj, nem lehet mindenki dzsudzsák akit a juve is figyelt ugye?

Rózsabimbó
Olvasó

“Szakmailag a Falco egyre magasabban jegyzett csapat?
Az a magas szint. Azta qrva!

Vulcano
Olvasó

Igazad van. A Bl is egy nagy rakás szar. KIVÉVE ha a szolnok játszik ott, mert akkor az NBA-vel vetekszik. Csak kivnácsi vagyok, hogy az Olaj akkor mi, hogyha egy ilyen gyenge Falco szarrá verte az 5. meccsen?

Natko
Olvasó

Miért??Egyébkén meg hova is akart menni ilyen gyenge primadonnai szinészkedéssel???

WSreborn
Olvasó

Zárójelben jegyzem meg kedves Beni, hogy európai topcsapatok az Euroligában vannak, talán még plusz 3-4 az ULEB ECben, tehát nem játszol európai topcsapatok ellen max a Falconál magasabban jegyzett EU csapatok ellen, óriási különbség!

Mendez
Olvasó

A mai napodat egy az egyben kitöltötte Váradi Benedek és a Falco.
Ellenben az, hogy a Szolnoki Olajbányász az EC második kalapjába került, számodra (és mások számára is) említésre sem méltó.
Azért nagyon nagyon sokmindent elárul ez ám! 🙂

Rózsabimbó
Olvasó

Igen igen, sok mindent elárul, leginkább a hülye agyadat árulja el.

Mendez
Olvasó

Meg azt például, hogy a hozzád hasonló genetikai selejt buckásokat jobban érdekli a Falco, mint a saját csapatuk!

Vulcano
Olvasó

Ezek szerint a francia ezüstérmes Dijon nem számít top csapatnak.

WSreborn
Olvasó

Közel sem

Leklibajsza
Olvasó

Akkor a Szolnoki Olajbányász minek minősül? Mert szerintem közelebb van az általad emlegetett osztrák 2-höz, mint a Dijonhoz.

WSreborn
Olvasó

Még ha ez igaz is a Dijon akkor sem EU topcsapat

fanaticfantastic
Olvasó

Híres a mustárjuk. 🙂

Zvezda
Olvasó

Úgy csinálsz, mintha csak itt menne ez így. Ott van pl. az FTC. Mindenki meg van őrülve, hogy a Slaviat kiejtették szar-fos semmi játékkal. Mekkora bravúr.. Az, most meg a Youngboys az esélyes. Kabaré. Ehhez képest a Falco többet tett le az asztalra, vagy korábban több magyar csapat is, természetesen az Olaj is.

WSreborn
Olvasó

Ezt nem vitatom

Józsipapa
Olvasó

Ugyan melyik európai top csapat
akarna egy ilyen primadonnát a soraiban tudni ???
Így maradt az “egyre magasabban
jegyzett” Falcoban…..

KD
Olvasó

A primadonna megszívatott benneteket a 5. meccsen, vagy már elfelejtetted?

KD
Olvasó

Az egyre magasabban jegyzett Falcoról meg meggyőződhetsz október 2-án!

Rózsabimbó
Olvasó

A játékvezetőket máris kiválasztottátok?

Mendez
Olvasó

Én úgy tudom őket az MKOSZ küldi.
Aminek az elnöke Szolnok polgármestere.
Egyéb kérdés?

Redbid
Olvasó

Megy itt az adok kapok ezerrel, hogy most akkor Váradi milyen játékos is. A kommentek alapján az összegezhető, hogy hazai szinten egyértelműen nem rossz játékos, és én úgy látom ez nincs is nagyon vitatva, legfeljebb hozzákerül annyi, hogy ugyan kis “sztárallűrök” előfordulnak nála! 🙂 Az meg, hogy extra e, eldöntötték a tények, kapott e szerződést vagy sem! A többi csak puszta érzelem!! Viszont annak azért van egy furcsa bája, ahogy a felek ekkora “türelemmel vártak egymásra” 🙂 Nyílván ha egy magasabb szintről beszélünk akkor ez egyértelműen nem így zajlik!! Ezzel legfeljebb azt üzenték, hogy hova mennél már öcsike, de kivájuk… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Így van, semmi több, csak a szokásos szombathelyi süket duma, amit már senki nem vesz be ennyi év hazudozás után….

SárgaPárna
Olvasó

Hu ti mekkora hülyék vagytok

Mendez
Olvasó

Amikor két szanaszét szopatott csapat birkája még egymást is leszopja csak úgy megszokásból… ????

WSreborn
Olvasó

A szopást én nem emlegetném a helyedben cucika, most polcra lettetek téve de MW és MG együtt nem szopott annyit mint ti az elmúlt 30 évben. És lesz is még benne részetek bőven

Mendez
Olvasó

Sírjál te szopósszájú buckatetű!
???
Te ugyanúgy szoptál 30 évig 2010 előtt meg ezután is fogsz!

WSreborn
Olvasó

2010ben mi már 2x bajnok és 2x kupagyőztes voltunk…..
ti meg a Körmendről kiselejtezett faszjóskákból tengődtetek, evickéltetek a farvizükön évtizedekig mint valami élősködők, most meg játszátok a janit, vitrineztek stb.
Gusztustalan piszkos fajta vagytok nem vitás….

Mendez
Olvasó

Azok vagyunk szerinted de percenként frissítgeted a Falcoról szóló cikkeket!
Te egy igazi pszichopata vagy!

WSreborn
Olvasó

Bagoly és veréb tudod…..gyagyika

Mendez
Olvasó

Amúgy meg hatalmas öngólt lőttél megint seggszáj!
Te beszélsz élősködésről mikor a fennállásotok óta nem volt egyetlen egy olyan saját nevelésű játékosotok aki kétszer le tudta volna ütni a labdát egymás után!
Az import játékosaitok nélkül még a városi bajnokságból is kiesnétek!
????

WSreborn
Olvasó

neked nem sok fogalmad van a kosárlabdához, kb 2010óta járhatsz meccsre ezért írsz ekkora hülyeséget, no meg mert hülye vagy.
Múlkor màr lealáztalak mikor leírtam az elmúlt 30-35 év Olaj neveléseit, nem is válaszoltál inkább elsunnyogtál szégyenedben, tehát ne kezdd újra mert örök lúzer vagy mint a csapatod

Mendez
Olvasó

Lealáztál teee?
Te pszichopata!
Miféle noname játékosokat írtál te tetű?
Ilyen cicásféléket? ???
Senkiháziak mint az egész szopnoki brigád! ???

WSreborn
Olvasó

Ej ej te, ezt a stílust a római ősöktől örökölted?
Mondjuk téged lealázni nem nagy dicsőség, kb. mint egy down kóros nyulat. De a kis eredményeket is becsülni kell ezt 2019 februárig ti tudtátok legjobban…

Mendez
Olvasó

Az igen!
Egy kődobáló előember lealázott a szolnoki saját nevelésű játékosokkal.
???
Írjál még seggszáj… marha szórakoztató vagy!
??

fanaticfantastic
Olvasó

Román ősöktől. Elírtad.

fanaticfantastic
Olvasó

Mendez. Mert te nem ismerted a játékosokat,még jók voltak. Csak nálatok nem volt kosárlabda,így természetes,hogy lemaradtál ezekről az információkról.

fanaticfantastic
Olvasó

Tájékozódj. Mielőtt nálatok ,kosárlabda egyáltalán csak gondolatban szóba jöhetett,itt már rengeteg szolnoki nevelésű játékos szerepelt a sikeres időszakainkban is. A kezdetektől fogva.Sértegetés helyett inkább lapozz vissza a honi kosár történelmében. Köszönöm.

Mendez
Olvasó

Visszalapoztam.
Az első bajnoki címet a 2 légiós Abeljanov és Tyubin és az istenetek, a nem szolnoki nevelés Berkics szerezte.
Szolnoki játékosok statiszták voltak.
A második bajnoki címet már 5 légióssal nyerte a csapatod a sérültekkel teli Körmend ellen, ahol mindössze 2 légiós játszott.
A 2010-es esztendőtől fogva pedig ismert a történet.
Szolnoki játékos még csak a keretben sem volt…

fanaticfantastic
Olvasó

Az első aranynál,pld. Tóth Zoltán volt a meghatározó szolnoki. Ezt te nem tudhatod mert akkor még csak a tv-ben láthattál kosárlabdát.Legalábbis A csoportosat.

Marillion
Olvasó

Na igen…Szolnoki Olajbányász 1959…Szemben a Falco KC Szombathely 1980…na ez aztán a sportszerúség! 21 év előnnyel kérkedni hogy kinek hány érme van és melyikből mennyi…na ehhez nagy koponya kell! Nem mondom biztosra de mondjuk fordított esetben meg nálunk lehettek volna….mig Szolnokon meg még csak eveznek! A vitrineztek megjegyzéshez meg annyit hogy épp most nyitogatod…meg ki tudja már hányszor…ezzel csapatsz itt! Épp ez miatt tettem most megjegyzést! Na akkor a tűkör nem hazudik annak aki bele mer nézni! És még a Szombathelyiek a gusztustalanok meg piszkok…?

WSreborn
Olvasó

És mikor lett A csoportos csapat az Olaj és mikor a Falco? Mert ugye az érmek megnyerésére onnan van egyàltalán esély…
Nos ott hány év különbség is van?
Segìtek: mi 1989-ben jutottunk fel…..

fanaticfantastic
Olvasó

Nem 21 év előnnyel kérkedett. Az eredményeket sorolta. Ti kérkedtek,arcoskodtok,amióta jobban megy. Ezt nem szeretem. Eddig ,te normálisan kommunikáltál. Úgy érzem,mintha te is kezdenél beállni a Mendez félék közé. Nagyon sajnálom ezt.

Mendez
Olvasó

Húha a Mendez félék vissza mernek írni a pszichopata szolnoki WSreborn-nak.
De ti akik kövekkel dobálóznak egy győztes meccs után, te megsértődsz olyanra aki nem a szolnokiak valogát nyalja.

fanaticfantastic
Olvasó

Nem dobálóztam kövekkel. Ne írd,hogy ti.Ne általánosíts.

SzhelY
Olvasó

Veled az élen fotelnyuszi állarcos!

donnarumma
Olvasó

kapott szerződést, csak nem fogadta el…

WSreborn
Olvasó

ja kapott az osztràk másodosztályból és a német tartomànyi bajnokságból

Mendez
Olvasó

Úgy ugrálsz itt te pszichopata, mintha a szolnoki nevelésű játékosok dúskáltak volna Euroligás ajánlatokban.
De nem.
A buckanevelések a fennállásotok óta annyira valók, hogy visszadobálják edzésen a labdát azoknak, akiket más csapatoktól leigazoltatok.
De elismerem nagy kalandba fogtál, életedet tetted fel erre a küldetésre, hogy a Falco cikkeket szétbasszad itt azzal az egybites kis agycsökevényeddel amivel a sors megáldott.

donnarumma
Olvasó

látod, megint hazudsz!

MAFCdrukker
Olvasó

Látszik, hogy már mindenki nagyon várja a bajnoki rajtot.?

Heindrich
Olvasó

Fordítás: kutyának sem kell külföldön. Nyilván a falkósok örülnek de ha annyira nagy spieler lenne akkor vinnék.

Mendez
Olvasó

Tényleg nem nagy spíler de a csapatodat azért szépen elintézte azon a meccsen amikor a legjobban kellett!

Heindrich
Olvasó

A parkettán fetrengve mint egy kislány.

donnarumma
Olvasó

Tudjuk a nagy harcos állva maradt..10 mp-ig a döntő 5. meccsén

Vulcano
Olvasó

Subotic meg Cakarun is úgy dobálta magát mint egy rossz kurva az 5. meccsen…

Mendez
Olvasó

Tudjuk, kislány is meg fél is ez a 10-es, de a szolnoki harcosok nem bírtak egy ilyen félős kislánnyal az 5. meccsen.
Simán a földbe döngölte őket!???

Marillion
Olvasó

Azért csak megdobta a magáét és pont az 5. meccsen….az anyázás rosszúl sűlt el…köszönjűk!

Mendez
Olvasó

Sorold akkor, hogy a szolnoki saját nevelésű játékosoknak mennyi külföldi ajánlatuk volt.
Csak bátran, ne fogd vissza magad!

fanaticfantastic
Olvasó

Mondj Perl és Váradin kívül saját nevelésű játékosokat,akik ennyire jók. Sorold.

deinosuchus
Olvasó

Az ismét egymást köpködőknek írok egy idézetet, amit sárgapárna, mendez, wsreborn, KD, falcoparádé, rózsabimbó nyilván nem fognak megérteni, de nem is az ő értelmi szintjükkel kompatibilis:
“EGY BÖLCS EMBER AZT MONDTA EGYSZER, AHHOZ HOGY KÉT EMBER MEGÉRTSE EGYMÁST NEM KELL UGYANÚGY GONDOLKODNIUK, CSAK UGYANÚGY TISZTELNIÜK EGYMÁST.”

KD
Olvasó

A tiszteletet ki is kell érdemelni és ebben a kedves szolnoki barátaink rosszul állnak ( Lásd még a bajnoki döntőn történteket, pl. Beni és családja gyalázását, a halott édesanyja emlékének nem tisztelését) Az idézetedet ebben az összefüggésben is értelmezd. Ha ott voltál a szolnoki mérkőzéseken, akkor a felebaráti szeretetet és megértést nehezen tudnád értelmezni.

deinosuchus
Olvasó

Nem véletlenül írtalak azok közé akik nem fogják megérteni. Ti semmivel nem tettetek többet az ő tiszteletük kivívásáért, mint ők a tiétekért.
Továbbra is az a véleményem, hogy 2021-ben az Olaj szurkolók nem tudták méltósággal viselni a vereséget, a Falco szurkolók / játékosok / edző nem tudták méltósággal viselni a győzelmet. 2018-ban pedig ennek a fordítottja történt.
Semmivel nem vagytok jobban a szolnokiaknál és ök sem nálatok.

KD
Olvasó

Szövegértésből még bele kell húznod egy kicsit. Ez egy Váradiról szóló cikk, a vele kapcsolatos szolnoki megnyilvánulásokkal kapcsolatosan írtam, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni. Ha elolvasod a fentebbi szolnoki hozzászólásokat a 10-sel kapcsolatban, akkor talán rájössz, hogy mire gondolok. Azt még nem írtad, hogy ott voltál-e a szolnoki meccseken a döntőben személyesen, mert ha nem, akkor biztosan nem álltál kőzápor közepén az első, ráadásul győztes ( sporik által utóbb elismerten elcsalt) meccs után, illetőleg nem láttad a rohamrendörők bevonulását sem az 5. meccs után a habzó szájú, minden, a kezük ügyébe kerülő tárgyat a pályára bedobáló “ szurkolók” megfékezésére.… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Ez mind szép és jó, de a döntőben részünkről történteknek volt bőven előzménye: Benke undorító sunyi lelépése, Okorn nyilatkozatai.
Plusz azt már gondolom mindenki elfelejtette, hogy 2018ban a döntő szombathelyi meccsein mit művelt a hazai publikum. Segítek: Folyamatos megállás nélküli tiszaparti cigányozás, árvízzel való gusztustalan viccelődés (a spíker egyszer sem szólt rá a hazaiakra ezért), Voja és Tóth Ádám folyamatos kurvaanyázása, Milosevic és Andric folyamatos gyalázása. Szurkolás konkrétan kb. a meccs 10%ában volt a sárgák részéről. Az éremátadásról máe nem is beszélek….
Persze most szentnek állítják be magukat, de ez eléggé vicces…

donnarumma
Olvasó

Legyél szíves ne hazudj…felesleges

WSreborn
Olvasó

ez nagyon gyenge volt kis itáliai csodakapuskám

donnarumma
Olvasó

nem hiába volt a neved azok közt akik ezt tuti nem értik!
nem csalódtunk, köszi;)

Németh Kristóf
Olvasó

És ti nem szidjátok megállás nelkul a játékosokat ?

WSreborn
Olvasó

De igen, mi is szidjuk csak a fent leírtak miatt nem értem, hogy ezen miért csodálkoztok….

Mendez
Olvasó

Az egy dolog, hogy szidják, ez eddig is benne volt mindkét csapat repertoárjában..
De amikor olyant írnak egy játékosnak aki történetesen az édesanyját gyászolja, hogy mentél volna inkább anyád után, majd kövel dobálják a szurkolókat aminek nagyon jól tudja mindenki, hogy milyen következményei lehetnek, akkor elég egyértelmű a szurkoló szándéka.
Ez már tényleg egy olyan dolog, amin el kellene gondolkodni és elfogni ezeket az agyhalottakat, mert ezt akárhogy is nézzük, a gondolat és a cselekedet is egyértelműen a gyilkossági szándék felé irányul.

Rózsabimbó
Olvasó

Mocskos falco!

WSreborn
Olvasó

számból vetted ki a szót!

WSreborn
Olvasó

azért vicces hogy egy olyan ember beszél szándékokról aki legszívesebben atombombàt dobna Szolnokra. Valamelyik agyhalott földid (vagy éppen te) pedig pár éve azt írta, hogy legközelebbi àrvízkor reméli hogy elviszi a Tisza a sportcsarnokot…

Marillion
Olvasó

Azért az mindent elmond….hogy Szolnok polgármestere/MKOSZ vezér szeme láttára vagy akarata ellenére vagy hogy van ez…de meg merték nyeretni a bajnokságot és a kupát is a Falcoval! Szalay úr ez hogy lehetett? Álljon már ki a Szolnokiak elé és tegye rendbe a dolgokat…és akkor talán sokan végre megvilágosodnak arrafelé!

WSreborn
Olvasó

Talán úgy hogy az MKOSZ elnöke személyének semmi köze a bajnokság kimeneteléhez, ez csak a ti korcs gondolatotok, az erkölcsi győzelem megszerzése érdekében, mint már annyiszor. Kamu sérülések, papír aranyérmek, költségvetésről hazudozás, “nemmivagyunkaleggazdagabbcsapat” “minketcsakazönkormányzattartel”. És még sorolhatnám…..
Ez a megvilágosodás megjegyzés pedig a szokásos nyugati határ melletti lenéző beképzelt szöveg.
Játszhatod az eszed mint Mr. Korrekt, most làtszik, hogy egyformàk vagytok….

Vulcano
Olvasó

Gondolom akkor hasonlóan vélekedsz a Szolnok 10 éven keresztül tartó rémuralmáról is. Konkrétan minden épkézláb magyart kivásároltatok az elő szerződéséből, nagyon korrekt módon. Ott állt mögöttetek a Mol, a Strabag meg egy milliárdos oligarcha. A kedvetekért át szervezték, a bajnokságot, alanyi jogon első helyről kezdtétek a középszakaszt meg elbagatelizálhatod, de ti vernétek a legjobban az asztalt ha a szombatgelyi polgi lenne az mkosz elnök, és még nap estig sorolhatnám. A Falco ennek a felét nem csinálta, meg mint az “Olajka”. Szóval én szolnokiként kurvára csöndben maradnék. Még ha egy körmendi írni ilyneket, azt még meg is értenem, de szolnokiként ilyeneket… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Ez egy meddő vita, én nem azt irigylem hogy mennyi pénzetek van, hanem a hazugság áradatotok háborít fel, no meg azt hogy ti szerintetek mindent mindenkinél jobban, tisztességesebben, kevesebb pénzből csináltok. Közben meg ebből lófasz nem igaz, csak a szokásos kamuzás.
Ennyi

Kovacs
Olvasó

Maradt, mi örülünk neki, a többi meg nem számít.
Jól van ez így!
Menjünk már cseccsre!

Praenoricum
Olvasó

Nagyon jó hír a Falconak, hogy sikerült megtartani. Ezzel az első számú irányító meg is van. Nagyon jó játékosnak tartom, remek irányító, amit Anderson sérülésekor tudott is bizonyítani, és rendre hozta a kétszámjegyű gólpasszokat meccsenként. Andersonnál sokkal jobb teljesítményt nyújtott, főleg védekezésben. Az ő posztján légiósokkal Dunát lehetne rekeszteni, így nehéz bekerülni komoly bajnokságok komoly csapataiba. Ha belegondolok, hogy itthon is azt várom el egy légióstól, hogy minden meccsen kiegyensúlyozottan extrát hozzáadva húzza a csapatát, akkor nyilván tőle is ezt várnák el külföldön. Erre viszont jelenleg még nem tartom alkalmasnak. Szezonon belül is hullámzó volt a teljesítménye ez a döntő… Olvass tovább »

Németh Kristóf
Olvasó

Azokat kérdezném akik szidták Váradit hogy senkinek se kell mondjatok egy magyart a csapatotokból aki kellenne egy európai top csapatba vagy legalább egy top bajnokságba! Kíváncsian várom!?

Rózsabimbó
Olvasó

Szerintem sem középszer a Beni, csak rossz helyeken próbálkozott!
Pedig lett volna lehetősége átigazolnia,a közelben lévő Weöres Sándor színházba, nagy szeretettel fogadták volna, a tehetsége megkérdőjelezhetetlen!

SárgaPárna
Olvasó

Hívták is, el is fogadta!
Ő lesz a főszereplője a “Hálóvágás Szolnokon II.” című darabnak, jövő júniusban mutatják be!

Mendez
Olvasó

???
A szolnoki statiszták pedig Az őrület határán II-t fogják előadni!

WSreborn
Olvasó

Mivel 2018ban csak a kispadon síró statiszta szerep jutott neki, így kegyes volt hozzátok a sors, kérdés meddig???? Magas a lovacska lesz majd ebből buktácska

Marillion
Olvasó

Ezt most nagyon eltaláltad….egy újabb oldaladat ismerjűk meg? Ettől függetlenűl kiváncsiak lennénk rád,ha elő mernél jőnni!?

andrás
Olvasó

Nem vagyok Falcos, de aki szerint középszer a Beni, annak érdemes átgondolni miértnem tudták megfogni/legyőzni még a középszert sem? ?✌️

ldd
Olvasó

Olvasva, a sok lekicsinylő kommentet,
Szerintem, Beni, jó döntést hozott.
A szakmai részével nem vitatkozom, de mentálisan a legerősebb, és ezért érdemes újra rá bízni a csapatot …

Bezse
Olvasó

U.a. mint Szilinél = ennyit ér a mennyei, ennyit ér egy válogatott játékos a piacon = egyetlen komoly európai csapatnak sem kellenek

Marillion
Olvasó

Na akkor készen is vagyunk…vagy még várunk valakire?! Talán plusz a nemzetközi miatt is még nem zárnám kulcsra az ajtót…

törrögszultán
Olvasó

Szóval a kutyánakk sem kellett, így egy eladható magyarázatot eszkábtakak miért is maradt itthon a színésznő…
Már varrják a fellépő ruháit az új évadra, csak a maszkba beleférjen, mert az orcája az hatalmas, csak a színészi képességével vetekszik…a tudásával nem.

KD
Olvasó

Nézd vissza a döntő 5. meccsét, gondolom még nem láttad, és ezért a hsz-ed pusztán a tájékozatlanságodból fakad.

Vulcano
Olvasó

Azért vicces, hogy csomóan leírják Benit mindennek, pedig fogalmuk nincs, hogy pontosan, hol és milyen ajánlatokat kapott. Meg tegyük, hozzá, hogy bármelyik magyar csapat a két kezét odaadná ha akár csak egy ilyen szintű saját nevelésű játékos pattogtatna náluk, nemhogy kettő. Én pedig örülök, hogy Benié a karmesterpálca és nem egy “extra” irányítóé.

KD
Olvasó

Ez rossz hír a Szolnokiaknak, náluk maradt Szarvas, nálunk a 10-es meg a 11-es, és tudjuk mi lett a vége….

milanka487
Olvasó

16>4

milanka487
Olvasó

Ahogy alattam is írták nem rossz játékos, de közel sem extra! Meg lehet nézni hogy német 1. osztályba olyan légiósokat igazolnak mint pl. Taylor (Pécs)!

donnarumma
Olvasó

Meg mint pl. Andersson…aki sztárként érkezett a német 1. osztályból, aztán Beni mögött epizód szereplő lett a Falconál…
Több összetevős az egyenlet.

Tomi
Olvasó

Senki nem gondolta azt komolyan, hogy a kis bencikének komolyabb bajnokságban egyáltalán csak felmerül a neve. Itthon is középszerű és csak azért tud sokat keresni mert a béka segge alatt van a magyar játékosok színvonala. Nyilván ő sem gondolta ezt komolyan. Fetrengésből máshol nem él meg. Neki ez a belterjes hazai közeg való, ahol minden szempontból megkapja kettős mércét és a támogatást. Egy hónapot sem bírt volna egy komolyabb bajnokságban. Az is nevetséges hogy ilyeneket nyilatkozik, persze az osztrák 2 is európai csapat. Irányítónak lassú és tehetségtelen, 2-esnek fakezű… nem lesz a büdös életben belőle ennél komolyabb játékos. Itthon hímes… Olvass tovább »

Mendez
Olvasó

Tompika…eddig sem volt sok eszed, de ez a tegnapi vihar elvitte a maradékot is.

Vulcano
Olvasó

Hát nem tudom. Kinek Váradi, kinek Horti…

FalcoParádé
Olvasó

A fogyatékosságodnak bemutathatóan én elhiszem neked amit írsz!!!???

Tomi
Olvasó

Ezektől az erőltetett, vigyorgó szmájliktól sajnos még nem leszel vicces. Ennyi eszed van, nem baj ám!

wiley
Olvasó

Tompika, Tompika… ??‍♂️
Most jól megmondtad! ?

Tomi
Olvasó

Tudom, köszi! ?

2lee14
Olvasó

Gyerünk Tompi, mutasd ki mennyire frusztrál.

Tomi
Olvasó

Nem nekem kellemetlen ez a közjáték kiscsillag. Szegény bencike égette le magát és kényszerült ilyen nevetséges magyarázkodásra.

Vulcano
Olvasó

Ti még Hortit se érdemlitek meg…

Kendeffy Botond
Olvasó

Ő a magyar kosárlabda Illés Bélája illetve Jászai Marija.

Mendez
Olvasó

Legyen, de Körmend meg a magyar kosárlabda Nemzeti színháza.

fanaticfantastic
Olvasó

Ha ezt gondolod,akkor a Falco volt a statiszta gárda? Amig a lib-komcsik el nem kezdték tolni ,pénzzel.

Vulcano
Olvasó

Legalább nem a mi polgármesterünk az MKOSZ elnök…

qkuruc
Olvasó

“Szakmailag a Falco egyre magasabban jegyzett csapat.”
Ergo a kutyának nem kellettél,tornáztad a lóvét felfelé,aztán mikor már elégnek tartottad,maradtál a magasan jegyzett csapatodban ?

Vulcano
Olvasó

Már bocs de azt még a legfanatikusabb ellendrukkernek is el kell ismernie, hogy a Falco évről évre fejlődik. Vagy akkor a fix Bl főtáblás helyet is biztos csak ajándékba kaptuk.

Senki
Olvasó

Az hogy évről évre azt azért nem mondanám,mert mikor elindultatok nemzetközibe (amit pár falcos bóhoc ligának hivott) inkább kiestettek… Fejlődés igen van amióta pénz is van… Ezt se kéne elfelejteni… Könnyű úgy szakmát/csapatot összerakni ha minden megengedett… Váradi meg egyértelmű volt legalábbis a számomra hogy marad,ha Perl nem fért meg külföldön ő még annyira se…. Az hogy most a blbe mi lesz függ attól hogy ennyi e a keret vagy még jön valaki…

Rózsabimbó
Olvasó

A “fix” BL főtáblás helyet megkaptátok a Benczur, Papp Peti kettőstől!

Mendez
Olvasó

Meg a szarvastól ???

Vulcano
Olvasó

Ja hogyne. Szerintem a Bl főtáblás helyet az első helyezettnek járó aranyéremnek köszönhetjük, amit Szalay Ferenc szolnoki polgármester/Mkosz elnök akasztott a fiúk nyakába miután 20 ponttal szétverték az Olajt.

Milo
Olvasó

Amúgy nem teljesen értem, hogy mit várt. Ő egy jó játékos itthon, de nem extra. Magyar szinten sem (Perl, Vojvoda, Lóránt, ’11es Hanga, Filipovity) és itthon játszó extra légiósok szintjén sincs. Ha ő tényleg külföldön akar játszani, akkor egy francia közép, német közép, olasz alsó csapat lett volna neki megfelelő, ami rövidtávon szakmailag “visszalépés” a Falco után (mert nincs BL), de hosszútávon, ha ott tudna bizonyítani, akkor szépen lehetne felfelé “lépegetni”. Ugye Filipovity sem Spanyol1-ben és Hanga sem a Real Madridban kezdte a külföldi karrierjét. Ez egy magyar játékosnak nem megy egyből, főleg nem egy olyannak, aki itthon se a… Olvass tovább »

Vulcano
Olvasó

Szerintem Beni idén eléggé extra irányító volt a bajnokságban.

Milo
Olvasó

Szerintem meg csak jó irányító volt. Minden meccset Perl és az ő extrája döntött el kb nálatok, ami szoros volt. Ha az utóbbi évek extra irányítóiról beszélünk, akkor Perry, Trotter, a paksi Evans, a fehérvári Cherry és Taylor, illetve Govens, akit meglehet említeni. Magyarok közül pedig a legjobb éveiben lévő Kálmán és Simon. Szerintem Váradi egyik említett szintjén sincs. (Csak azért emeltem ki ezeket a légiósokat, mert ők voltak itthon is extrák és azóta is top bajnokságokban játszanak, vagy itthonról top bajnokságokba igazolták.

donnarumma
Olvasó

Te most összegyűjtötted az utolsó 30 év legjobb irányítóit….
Ráadásul az elmult szezonban a felsoroltak közül egyedül Govens játszott…

KD
Olvasó

Kálmán Lacival kapcsolatosan minden elismerésem mellett ha ő dobott 30 pontot, akkor kb. róla is dobtak annyit, védekezésben el kellett dugni. Beninél nemcsak a szerzett pontok számítanak, ugyanis a Falconál ezen a téren a terhek megoszlanak, nem egy emberre van kihegyezve a pontszerzés. Perl Zoli a döntő 5. meccsén a szériában a legkevesebb pontját szerezte, mégis simán nyertünk. Beninél a sokoldalúság a kiemelendő, lehet, hogy támadàsban nem extra (nincs is rá szükség), de védekezésben biztosan az, ami legalább olyan fontos.

donnarumma
Olvasó

12 pont
5+ lepattanó
5+ gólpassz
Szerintem ez nagyon extra pg től
-nem mellékesen az egyik legjobb védő

Milo
Olvasó

Don, mindenben igazad van, szép stat, de top bajnokságban nem ilyen LÉGIÓS irányítót keresnek. Jó szervező, jó védő irányítóból rengeteg van olasz1-ben, Spanyol1-ben, ahová ő vágyott, akik ráadásul nem számítanak légiósnak. Topbajnokságokban általában olyan légiós irányítók játszanak, akiknek nyugodtan a kezébe adhatod a labdát a meccs végén egy szoros végjátéknál. Na Váradinak ezt itthon a saját csapatánál sem sikerült kiharcolnia, mert Perl és 2éve Govens ebben (is) jobb (volt). És valószínűleg te sem adnád a kezébe ilyen esetben a labdát, nyugodtabb szívvel adnád oda Perlnek teljesen jogosan. Ezért lesz mindig is csak egy jó játékos szerintem, de ezen napestig lehetne… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Az első felével egyetértek…az hogy kinel mi számít extrának-vagy csak jónak, azon meg felesleges vitatkozni ☺️
Tudom ezek csak számok, bár Beni minden csak nem stat-gyáros ellenben 1-2 légióssal…
Sztem nincs Mo-olyan csapat ahol az edző ne írná alá előre ,hogy olyan pg je lesz aki ezt a statot hozza+ jó védő

Bencur2021
Olvasó

Számok nem támasztják alá, de szerintem a falco legértékesebb játékosa, és poszton a liga legjobb védője.

maxx
Olvasó

Jó játékos, tavaly extra szezonja volt, de ezt a külföldet szerintem ő se gondolta komolyan. Nincs az a Falconál erősebb vagy hasonló szintű csapat, aki vele akarna betölteni egy légiós helyet. Gyengébb csapatba, kevesebb pénzért meg nyilván nem megy.

Csakegyfan
Olvasó

Nem mindenki akar turista lenni

FalcoParádé
Olvasó

Nemsokára jön a következő Bejelentés!!!

Bencur2021
Olvasó

?

Vulcano
Olvasó

Somogyi vagy légiós.

Bencur2021
Olvasó

Ha somogyi jon akkor is kene minimum 1 legios… de amugy semmi ertelme a sok magyar valogatottnak ilyen keves legios mellett

Petike97
Olvasó

Inkább a légiósra szavaznék,nem rosszból.

FalcoParádé
Olvasó

A Kapitány marad a Karaván halad!!!
??????

fanaticfantastic
Olvasó

Ahab kapitány.

donnarumma
Olvasó

Capitano✌️???

SárgaPárna
Olvasó

Pusszantás Körmendre, pusszantás Szolnokra!!! 🙂 🙂

Nagy András
Olvasó

Oh yeah Jászai Mary back to the business… remélem nem fáj már mert akkor puszit rá

Vulcano
Olvasó

A két aranyérem szerintem enyhítette kicsit a fájdalmat…

Nagy András
Olvasó

Néha egy makrancos kislányt is nehéz ékszerekkel kielégíteni

Leklibajsza
Olvasó

Szerintem az 5. meccsen már elég nagy puszit adtatok neki rá.?????✂️✂️

Vulcano
Olvasó

Fantasztikus hír??

crazybasket
Olvasó

Folytassa, ahol abbahagyta az 5.meccsen Kapitány!?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés