Bajnokság
Eldőlt, ki irányítja a Paksot ősztől
Nincs kizárva, hogy hamarosan újabb játékos érkezését jelentik be Tolnában, de a külföldiekkel még nem tárgyalnak.

:
:
Az Atomerőmű SE tizennégy győzelemmel és hét vereséggel a harmadik helyen zárta a 2019/20-as csonka idényt.
A piros-kékektől a külföldi játékosok már hazautaztak, és a magyarok közül is többen távoztak Paksról. Az itt maradók azóta felváltva, külön-külön járnak be gyakorolni az ASE sportcsarnokba.
Annak ellenére, hogy szinte teljesen leállt az élet, már elkezdődött az új keret kialakítása a 2020/2021-es bajnokságra. Arról már korábban írtunk, hogy Eilingsfeld János és Kis Raul ősztől is a tolnaiakat erősíti, Tóth János, a kosárlabda szakosztály elnöke pedig a telepaks.hu oldalnak elmondta, az is eldőlt, ki irányítja az együttest.
– Még nincs nagy mozgás a játékospiacon, külföldiekkel nem is tárgyalunk. Szeretnénk, ha a csapat magyar része egyben maradna, tartjuk a kapcsolatot. Élő szerződése van Kovács Ákosnak, Lóránt Péternek, és Valerio Bodon Vincentnek, a csapatot a következő szezonban is Braniszlav Dzunics irányítja. Jelen megállapodásunk szerint, ha az egészsége megengedi, akkor Eilingsfeld János ősztől ismét az ASE csapatát erősíti. Pajor Dávid és Szalai Milán is a keret tagja marad, és Kalmár Viktor is, ha felgyógyul. A többiekkel is tárgyalunk, elképzelhető, hogy hamarosan lesz bejelenteni valónk a klub honlapján. Mindemellett nyitottak vagyunk arra, hogy ha tudunk, erősítünk. Figyelembe véve az ősztől életbe lépő U23-as szabályt, nem zárjuk ki, hogy új játékos kerüljön hozzánk.
fotó: ase.hu

Szólj hozzá!