Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Eldőlt az edzőkérdés Szolnokon

Gasper Potocnik marad a kispadon.



:

:

HIRDETÉS

Folytathatja a szakmai munkát az Olajbányász kispadján Gasper Potocnik – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A szlovén szakember tavaly november végén váltotta Dragan Alekszicset a szakvezetői poszton.

Az edző kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy ismerje a magyar bajnokságot és nemzetközi kupa tapasztalattal bírjon. Gasper személyében egy rendkívül elhivatott, szakmailag felkészült vezetőedzőt ismertünk meg. A rendszerében minden játékosnak meg kell küzdenie a játékpercekért. Ezért is fontos, hogy fiatal játékosaink önbizalommal és fejlődni akarással kezdjék meg a szezont a kezei alatt, hiszen rajtuk és az elvégzett munkán múlik a csapatba való beépítésük

– mondta a vezetőedzőről Csősz Tamás, a klub ügyvezetője.

Gasper Potocnik (40) a fiatal szlovén edzőgeneráció képviselője. Vezetőedzőként irányította a Skofja Loka és az Elektra Sostanj együtteseit majd a Krka-nál dolgozott. Utóbbi csapattal 2013-ban szlovén bajnok lett. Volt edző az Union Olimpiánál, s másodedzőként a szlovén válogatottat segítette két Európa-bajnokságon. Több nemzetközi kupasorozatban irányította csapatait.

Elsőként szeretnék köszönetet mondani az Olajbányász menedzsmentjének a bizalomért – nyilatkozott az Olajofficial.hu-nak Gasper Potocnik. Tisztában vagyok azzal, hogy a sport, s ezen belül a kosárlabda helyzetét is befolyásolja a koronavírus-járvány. Még nem tudjuk, melyik csapat miként reagál a változó gazdasági helyzetre, várhatóan mindenütt kisebb-nagyobb mértékben csökkenni fog a játékosokra fordítható keret. Mindazonáltal ebben a szituációban még többet kell dolgoznunk, s ezt meg is tesszük! A célunk, hogy a munkánkkal és a játékstílusunkkal egy olyan csapatot építsünk, amelyik elnyeri a szurkolóink bizalmát.

Fotó: olajofficial.hu

HIRDETÉS
23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
18 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
AntonioAlexeRolexlajamoldi56Downtown Recent comment authors
derryl
Olvasó

Kedves bb1! Ha nem tévedek, mintha Körmenden is lett volna vezetőedző! Tudom, szóra sem érdemes, de talán belefért volna a rövid, de annál velősebb pályafutásába. Ja, hogy arrafelé Körmend nevű város nem is létezik!

Downtown
Olvasó

koszi szepen, ez igazan jolesik, hogy Szolnokon elobb jonnek ra egy ilyen hianyossagra, mint Szombathelyen.

Semmi gond, sajnos a cikkíró ennyire szeret minket. De mi is ot! 😂😂😂

milanka487
Olvasó

Vajon honnan származhat az oldal…..?

Downtown
Olvasó

Marson vagy bejegyezve, hisz fuggetlenobjektiv 😁

Jockey Ewing
Olvasó

Mondjátok meg Jockey bácsinak a légiósok nevét kiket szeretnétek drága szurkolótársaim! Ha tudnám elintézném nektek! Mert csodálatosan énekeltek szurkolás közben! De szar van a palacsintába nincs szponzor ! A másodosztályú foci megszűnik ! A vízilabda kb 1 év ! És a kosár ki tudja? De a Wikipédia azt írja Szolnoki Olaj nyolcszoros bajnok nyolcszoros kupagyőztes! ami a miénk! És lesznek még jobb napjaink.addig senki nem ér a nyomunkba senki! A mostani helyzet 1-és Frank Pongó ( Trotter.). 2-ea Pallai Rudner Kovács Csák. 3-as ( benke)…………………………… 4-es Juhos Zsíros …………………….. 5-ös (Cakarun) Taiwo ( Keller)Tényleg kell nekünk Keller? El tudjátok képzelni… Olvass tovább »

milanka487
Olvasó

Èn úgy tudom van biztos, háttér és szponzor is!
És nem egy Olajtól távol álló ember mondta…..

laja
Olvasó

Potocnik nem ezt nyilatkozta hanem azt,hogy kisebb költségvetéssel fogunk menni és csak négy légióssal számolnak.

Rolex
Olvasó

Szövegértelmezés..
“Várhatóan mindenütt kissebb-nagyobb mértékben csökkeni fog a játékosokra fordítható keret.”
Hogy te ebből az Olajbányászt emeled ki,az a te bajod.
Ja,és mi lenne ha kicsit pozitívabban állnál a csapathoz,és örülnél inkább annak,hogy lesz lehetőségünk nemzetközibe elindulni.
De te már szokás szerint előre leírod a csapatot.
Pofozógépek,stb…
Arra nem gondolsz,hogy lényegesen jobb légiósokat tudunk ezáltal igazolni?

milanka487
Olvasó

Igazad van , mellesleg nem csak nálunk lesznek ilyen gondok!

olaj75
Olvasó

A MÁV nem száll ki a focicsapat mögül…

olaj75
Olvasó

Cakarun szinte biztos, Benke lehet hogy jön. Öltözői pletykák…

milanka487
Olvasó

Jó lenne!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Én egy Egonos véleményhez odaírtam, hogy Benke Szolnokon vagy Körmenden köthet ki. Ott volt aki ezen felháborodott. Nekem fogalmam nincs, hogy mi van a háttérben, viszont ez ìgy logikus. Ő szereti a sok pénzt. Az több helyen is van, de van, aki szerintem kiesett. Falco (Pwrl, VB)
Alba (Voja), Paks (LP), Deac (TÁ) azért sokat kivesz a tortából. Marad, az MTE (bár Fepu ott van) és az Olaj. Itt (talán van pénz), de extra magyar nincs.

olaj75
Olvasó

Körmendre Kellert várják,de sztem Ivko-Albába megy…

moldi56
Olvasó

Hogy Benke jön? Az fölöttébb érdekes lenne,de azért már láttunk ilyet.

Rolex
Olvasó

Benke nagyon jó helyen van silverhelyen moldi.
Ilyen patkány nem kell ide.
Akkor inkább épitsük be a fiatalokat.

Üvegtigris
Olvasó

Én nem írnám le.Szerintem van olyan jó edző mint bármelyik magyar topp csapat edzője.Meg kell adni a bizalmat.

Pbask
Olvasó

Így gondolom,jó volt addig ,míg valaki nem hozta a nyakára a Pricet,hogy légiósok legyenek hatan,aztán játszanak egy jó kis éhezők viadalát egymás között.

AntonioAlexe
Olvasó

Price az Ő “szerelme”. Ő hozta. Sajnos lehet, hogy idén is itt lesz….

Jockey Ewing
Olvasó

A vér talán sűrűbb a viznél de az olaj mindkettőnél sűrűbb! Persze ha maradsz akkor Price is tuti ami nem biztos hogy jó nekünk!

Zsarkov
Olvasó

Price nem marad…, egy másik légiós viszont igen…, az, aki a tudásával, múltjával, hozzáállásával igazi példakép a fiatalok előtt

kekfr@nkos
Olvasó

Marjan Čakarun

milanka487
Olvasó

Név szerint Marjan Calkarun?

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook