Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Eilingsfeld János: Nem félünk senkitől, nekünk nincs veszítenivalónk

“NBA-játékosok ellen fogunk játszani, ez nekünk csak a hasznunkra válhat.”



:

:

A magyar válogatott lezárta a felkészülési mérkőzések sorát, melyek alatt három győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el. A nemzeti csapat magasembere, Eilingsfeld János értékelt a BB1.hu-nak.

– Az első három találkozó, amelyeket Kecskeméten játszottunk szerintem mindenkinek meglepetés volt. Gyakorlatilag az első héten győzelemmel kezdtünk Georgia ellen, amit magunk sem gondoltunk volna, hiszen pénteken volt a találkozó, mi pedig kedden kezdtünk el készülni, miközben az ellenfelünk már két hete edzésben volt. Olyan volt, mintha nem is mentünk volna el a júliusi vb-selejtezőkről, gördülékenyen és szépen játszottunk. Persze voltak hibáink, de ezek nyilván benne vannak, hiszen a georgiai nem egy gyenge csapat. Szerintem meglepetés volt, hogy győztünk. Úgy mondom ezt, hogy a célunk az volt ezekkel a mérkőzésekkel, hogy gyakoroljunk. Mindent úgy csináltunk, ahogy majd az Eb-n fogjuk csinálni, minden találkozót arra használunk, hogy erre készüljünk. A szlovákok ellen sokkal több hiba csúszott a játékunkba, azon a héten már komolyabb terhelést kaptunk, keményebb edzések voltak. Úgy mentünk bele abba a mérkőzésbe, hogy eléggé fáradtak voltunk, de szerencsére azt is tudtuk hozni. Jó szájízzel utazhattunk Horvátországba, itt sem mi voltunk az esélyesek, hiszen egy olyan ellenféllel találkoztunk, amely az Eb csoportellenfeleink szintjén van. Sok NBA-játékossal és Euroliga-játékossal álltak ki ellenünk, egy bombaerős kerettel mérhettük össze a tudásunkat. Itt sem vallottunk szégyent, igazából az utolsó másfél negyedben dőlt el a mérkőzés, addig abszolút meccsben voltunk, sőt, volt, hogy vezettünk is. Voltak szép megoldásaink, ám a végére fel tudtak minket őrölni, de sikerült végrehajtani azt, amit elterveztünk.

A játékos kitért a litvánok elleni vb-selejtezőre is.

– Ez a meccs abszolút jól szolgálta a felkészülésünket a litvánok elleni összecsapásra, hiszen ott is hatalmas centerek lesznek a pályán. Nyilván nagyon nehéz meccs lesz a soron következő, mivel ők is – gyakorlatilag mindenki – bombaerős kerettel rendelkeznek. Mi készen állunk, nem félünk senkitől, nekünk nincs veszítenivalónk. NBA-játékosok ellen fogunk játszani, ez nekünk csak a hasznunkra válhat. Félelem nélkül megyünk bele ezekbe a mérkőzésekbe. Mindenkiből becsületesen fel fogunk készülni és nekik fogunk menni és majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés