Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Eilingsfeld János: Az elmúlt 10-12 év befektetett kemény munkája megtérült a válogatottnál

Az ASE magasemberével beszélgettünk a bosnyákok elleni mérkőzés előtt.



:

:

Tekintsünk vissza kicsit a litvánok elleni mérkőzésre. Az eredmény nagy különbséget mutat, az olló viszont igazán az utolsó negyedben nyílt ki. Hogy láttad belülről a mérkőzést?

Nagyon kemény mérkőzés volt, mindenki megfelelő játéklehetőséget kapott és igyekezett is élni vele. Nyilván a litván csapat nagyon erős volt még ilyen megfiatalított kerettel is, megérdemelten nyertek, ha jobban koncentráltunk volna és jobban betartjuk a taktikai utasításokat akkor lehetett volna szorosabb is, de hasznos mérkőzés volt ez számunkra.

Vasárnap a bosnyákok következnek, te Szarajevóban nem tudtál pályára lépni sérülés miatt, de a csapat többi tagja saját bőrén tapasztalta milyen fizikális kosárlabdát játszanak. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?

Igen, ezt az Eb-n és a novemberi mérkőzésen is megtapasztaltuk, erre készülünk. A kizárásokra nagy hangsúlyt kell fektetnünk, még egyszer nem fordulhat elő, hogy 26 támadólepattanót engedélyezünk nekik. A saját játékunkra kell koncentrálni, természetesen szeretnénk a szurkolóinkat győzelemmel kiszolgálni és szépen befejezni ezt a selejtezősorozatot.

Gyakorlatilag már csak matematikai esélyünk van kijutni a vb-re, hiszen Montenegró veresége mellett nekünk 41 ponttal kellene nyerni vasárnap, ami nyilán nem reális. Ennek ellenére a válogatottnak sikerült ismért előrelépnie, ott leszünk nyáron az olimpiai előselejtezőn is. Mint a válogatott oszlopos tagja, hogy látod a csapat fejlődését a sorozatban?

Hatalmas sikernek és előrelépésnek tartom ezt, illetve, hogy a FIBA erősorrendjében a 15. helyen voltunk, az elmúlt 10-12 év befektetett munkája megtérült, nem volt egyszerű, de mindenki kőkeményen megdolgozott ezért, meg is érdemeltük. Sokszor sikerült borsot törni nagy csapatok orra alá, bízom benne, hogy a jövőben folytatjuk ezt a megkezdett utat.

Térjünk rá egy kérdés erejéig a Paksra, az alapszakasz hajrájába értünk és nagyon szoros versenyfutásra lehet számítani a rájátszásba kerülésért. Mit gondolsz az esélyekről?

Nagyon bízom benne, hogy ott leszünk a nyolcban, ez a célunk és ezért dolgoztunk egész évbe. Remélem most már a sérülések is elkerülnek minket, hiszen az elmúlt 2-3 hónapban ez nagyon megnehezítette a dolgunkat – sok olyan meccsünk volt, melyet 6-7 emberrel játszottunk végig -, ha ezt nézzük nagyszerű, hogy rájátszás helyen állunk. Márciusban mindenféleképpen be kell húznunk a hazai mérkőzéseinket, nyerni szeretnénk Zalaegerszegen és Körmenden is, mely persze nem lesz egyszerű, de mindent meg fogunk tenni a sikerért.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

A BB1.hu és az MKOSZ megállapodásának értelmében a magyar válogatottal foglalkozó cikkeinket Facebook oldalunkon lehet kommentelni. Ezt a cikket: itt.

HIRDETÉS
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés