Bajnokság
Együttműködést kötött a Paks és a Bonyhád
Jan Pavlík szerint ez egy kiváló lehetőség a fiataloknak.

:
:
Kedden nyílt edzést és sajtótájékoztatót tartott az Atomerőmű SE csapata, ahol ismertették az egyesületet érintő változásokat.
Az Atomerőmű SE és a Bonyhádi KSE a 2020/21-es szezontól új szervezeti felépítéssel működik tovább, ami azt jelenti, hogy NB I/A-csoportban az Atomerőmű SE, NBI/B Zöld-csoportban az Atomerőmű KSE Bonyhád felnőtt férfi csapata fog indulni, utánpótlás szinten pedig a két egyesület, a Knipl Kft Bonyhádi KSE és az Atomerőmű SE együttműködve olyan fejlődési lehetőséget tud biztosítani a fiataloknak, ami a megyében egyedülálló. A cél az, hogy egy olyan regionális központtá váljanak, ami nem csak Pakson, hanem a megyében nevelődő fiataloknak sportolási lehetőséget fog biztosítani. Ennek az együttműködésnek az első lépésére került sor – írja a klub honlapja.
Jan Pavlík, az ötlet atyja is elmondta a gondolatait ennek kapcsán.
– Amikor a csapathoz jöttem dolgozni már felmerült bennem a kérdés, hogyan lehetne a fiataloknak több lehetőséget adni, ugye akkor még Morgen Ferdivel játszottam együtt, és azt próbáltam kideríteni, hogyan lehetne a Gulyás Milánnak és a Kalmár Viktornak úgynevezetett T-licenszet adni, ami annyit jelent, hogy két vagy három A-csoportos játékos B-csoportban is pályára léphet. Sajnos ezt a lehetőséget eltörölték, de nem álltunk meg, folyamatosan a megoldást kerestük erre a problémára. A fiatal paksi játékosok, akik a felnőtt csapatban nem kaptak sok lehetőséget átigazoltak Bonyhádra, ez olyan szempontból volt probléma, hogy amikor később mi visszakértük őket az U20-as csapatba, már nem volt lehetőségük A-csoportban játszani. Pakson egyre nagyobb probléma az utánpótlásban “összerakni” egy korosztályt, viszont mindenképpen motiváció volt az, hogy az MKOSZ is elkezdte ösztönözni az együttműködésre a kisebb utánpótlás klubokat a nagyobb klubokkal. Maga az ötlet éjszaka pattant ki a fejemből, arra gondoltam, hogy csináljunk egy nagyobb dolgot ebből, egy Tolna megyei összefogást, amibe vonjuk bele a szekszárdi és bonyhádi utánpótlást, illetve a bonyhádi B-csoportos csapatot. Ennek az összefogásnak az első lépésére került ma sor. Egy gazdasági társaságként az U23-as játékosoknak lesz lehetőségük jövőre arra, hogy A és B csoportban, illetve U20-ban megmutassák a tudásukat, ami hatalmas motiváció lehet a fiataloknak. Úgy gondolom ez egy kiváló lehetőség, amire egyébként a szövetség is megerősítést adott, hiszen azt mondták, hogy ritka ilyen volumenű együttműködés. Szeretném megköszönni Kovács Antinak, Tóth Jánosnak, Osztermájer Móninak és mindenkinek, aki döntéshozó pozícióban volt és támogatta a kezdeményezésemet. Ettől a perctől kezdve a projekt sikeressége már csak rajtunk múlik.
Fotó: kosarlabda.ase.hu

Szólj hozzá!