Kosárlabda
Egyetemi Eb: Vereség a horvátoktól, csoportharmadikként végzett a DEAC
Simán nyert a Zágráb.
:
:
Nem tudta borítani a papírformát a Debreceni Egyetem alakulata, a zágrábiak 100-71-es győzelmükkel az alsó ágra száműzték a mieinket.
Nem indult jól a szerdai játéknap a Debreceni Egyetem kosarasai számára. A C-csoport zárókörének első találkozóján az Aveiro meglepetésre huszonegy ponttal verte Torinot, ami azt jelentette, hogy a hajdúságiaknak mindenképpen nyerniük kellett a továbbjutáshoz az eddig hibátlan zágrábiak ellen.
A bravúrra azonban egy fél negyedig volt érdemi esélye Nagy Lajos alakulatának, mely akkor még vezetett, ám a pihenőre kétszámjegyű hátrányba került. (18-30) Noha a második etapban ismét fel-fel csillant a remény a derekasan küzdő cívisvárosiak előtt, a horvátok gondosan ügyeltek arra, hogy ne engedjék túl közel magukhoz Neuwirth Bencééket. A periódust azért behúzta a DE, így a deficit hétegységnyire olvadt a félidőre. (38-45) A fordulás után sajnos gyorsan lerendezte a vitás kérdéseket a balkáni gárda: Roko Lukic és társai hat perc alatt egy 19-4-es futást produkáltak, mínusz húszról pedig már nem volt visszaút. A befejező felvonás során minden mindegy alapon igyekeztek gyors és lehetőleg minél értékesebb találatokat szerezni a mieink, de a rohanásból inkább hibák születtek, mint kosarak, ezáltal a Zágráb növelte előnyét, s végül huszonkilenccel győzött. A legeredményesebb debreceninek ezúttal Varga Sándor (20) bizonyult, őt Turán Simon (13), Czermann Patrik (12) és Neuwirth Bence (11) követte.
Hiába jött tehát létre a hármas körbeverés a csoport második, harmadik és negyedik helyezettje között, váratlanul a portugálok váratlanul nagyarányú sikere az ő továbbjutásukat hozta. A Debreceni Egyetem a 9-16. pozícióért folytatja; csütörtök este a belga Liége következik a riválisok sorában.
Debreceni Egyetem-Zágrábi Egyetem 71-100 (18-30, 20-15, 16-26, 17-29)
DE: Varga S. 20/6, Turán 13/6, Várszegi, Neuwirth 11/9, Czermann 12.
Csere: Kiss 5/3, Hegedüs 3/3, Balázsi Á. 5/3, Horváth 2, Csécsei.
Vezetőedző: Nagy Lajos
Szólj hozzá!