Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Egyetemi bajnokság: Egri bravúr Debrecenben

Négy mérkőzést rendeztek a héten.



:

:

Négy mérkőzést rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. Egy meglepetés született, az eddig tartalékosan súlyos vereségeket szenvedő, ám ezúttal erősebb összetételben pályára lépő egri együttes nagy csatában nyerni tudott az ezúttal erősen tartalékos DEAC otthonában. A keleti csoport másik meccsén a másik debreceni együttes, a DMSE egy félidőn át jól tartotta magát az ELTE otthonában, de végül biztos hazai siker született. A nyugati csoportban a parádésan kezdő Mosonmagyaróvár simán verte a BME-MAFC együttesét, a fővárosi ütközetben pedig a Közgáz gyenge kezdés után fokozatosan “lábra lapva” győzött, összességében gond nélkül az NKE otthonában.

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak, 6. forduló

Keleti csoport:

ELTE BEAC – DMSE 100 – 64 (18-15, 23-20, 28-14, 31-15)
Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Bátovszky, Simon.

ELTE BEAC: HONTI 18/3, Timár 9/6, IPACS 23/15, Somosi 4/3, SZABÓ B. 12/3 . Csere: BARTOS 23/9, Jónás, Filák 2, SOMOGYI 9/3. Edző: Csányi Zoltán.

DMSE: HEGYI 20/3 , Nyíri 9/3, Nádasi 11/9, Horai, CSIRPÁK 22 . Csere: Szabó 2, Szilágyi. Edző: Kovács István.

Az elmúlt hetet az ismert okok miatt edzések tekintetében sajnos mindkét csapat szinte teljesen kihagyta, ami a találkozó elején nagyon érezhető volt. Ritmustalan támadások, lágy védekezés, lassú és körülményes játék, jellemezte mindkét csapat játékát. Aztán az idő haladtával fokozatosan belelendültek a csapatok, az első félidő szinte végig szűk hazai vezetés mellett zajlott. Szünet után ELTE játéka kezdett összeállni, ami az eredményességben is megmutatkozott. A debreceni egyetemisták küzdöttek, amíg bírták erővel, de a negyedik negyedre tulajdonképpen minden lényeges kérdés eldőlt. Természetesen a játék összképét nagyban befolyásolta a kialakult áldatlan állapot, aminek „köszönhetően” mindkét csapat létszám problémával és megfelelő edzettségi állapot hiányával küzdött. Ugyanakkor mindkét fél  dicséretet érdemel, a hazaiak, mert nehezen induló játékukat egyre nagyobb fokozatra tudták kapcsolni, a DMSE csapata pedig azért, mert amíg bírta erővel, megnehezítette riválisa dolgát. Hazai részről Bartos Bálint (23 pont, 11 lepattanó), a debreceniektől pedig Csirpák Patrik (22 pont, 10 lepattanó) zárta dupla-duplával az összecsapást, a vendégeknél ettől Nyíri Péter egyetlen ponttal, Hegyi Ákos pedig egyetlen lepattanóval maradt el.

Csányi Zoltán: – A mostani időszakban minden meccs egy nagy kérdőjel. Mivel edzeni nem tudtunk az elmúlt héten, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen formát mutatnak a fiúk. Nos az elején olyan volt amilyen. Aztán ahogy telt az idő, úgy egyre jobban megtalálták önmagukat a srácok, és a végére aztán már tulajdonképpen látványos megoldásokra is maradt erő. Ugyanakkor a DMSE is dicséretet érdemel, biztos vagyok abban, ha nem ilyenek lennének a körülmények, jóval nehezebben adták volna meg magukat

Kovács István: – Gratulálok az ELTE csapatának, kiváló mérkőzést játszottunk, sajnos a mérkőzés végét ők jobban bírták. Remélem hamarosan véget ér ez a pandémiás időszak, mert így a bajnokság is kiszámíthatatlanná vált. Sok hiányzónk volt, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_734


DEAC – EKE Eger 72-74 (16-13, 21-19, 17-24, 18-18)

Debrecen, OEC tornaterem, zártkapus. V.: Kisházi, Kokas.

Debreceni Egyetem: POLLÁK 25/12, Berzi 8/6, Zsuga 6/6, Sipos 23/15, Mászlé 8. Csere: Papp 2, Fülöp. Edző: Varga Katalin.

EKE Eger: Szabó 24/12, Szicsák 29, Kátai 4, Bíró 11/3, Illés, . Csere: Laczkó, Sáros 6. Edző: Kátai Zsolt.

A mérkőzésre a debreceni csapat több meghatározó játékosa nélkül kényszerült kiállni, az előző mérkőzésein erősen tartalékosan súlyos vereségekbe “beleszaladó” egri legénység viszont ezúttal aránylag erős összetételben lépett pályára. Ennek ellenére a DEAC korán megszerezte a vezetés és igyekezett a kezében tartani az irányítást. Az előnyt szerző hazaiak gyors játékát időnként szabálytalanul próbálták megállítani az egriek. Egy ilyen eset után  a 17. percben Illés Balázs egy sportszerűtlen hiba után technikait is kapott, így az egriek egyik legtapasztaltabb játékosa a kiállítás sorsára jutott. Az esetet követő büntetőket értékesítve, a következő támadásból pedig triplát szerezve 10 pont fölé növelte előnyét a DEAC.  A félidőben végén azonban az egri gárda új erőre kapott és az addig domináló hazaiakra elkezdtek nyomást gyakorolni, s egy 8-0-lal szünetig 5 pontra feljött. Szünet után lendületben maradtak a vendégek, a hazaiak védekezése “felpuhult”, és a záró szakaszt már az egriek várhatták előnnyel. Sőt, a záró etap közepén már 10 pont fölötti vendég vezetést mutatott az eredményjelző. A hazaiak  előnyre tettek szert, amin már Pollák Balázs és Sipos Timót remek hárompontosaival óriási hajrába kezdtek, de végül 2 pont megmaradt a két dupla-duplát elérő játékosa, Szicsák Bence (29 pont, 13 lepattanó) és Szabó Martin (24 pont, 12 lepattanó) vezette, a lepattanó csatát 56-43-ra megnyerő egri legénység előnyéből.

Varga Kata: – Jól kezdtük a mérkőzést és szinte végig vezetni tudtunk, így tartalékosan is. Az ellenfél jól kihasználta a hibáinkat. A lepattanó harcban is az egri csapat volt a jobb. Gratulálok az ellenfélnek a szoros mérkőzésen aratott győzelemhez.

Kátai Zsolt: – Óriásit küzdött a csapatunk, nagyon boldogok vagyunk a győzelem miatt. Mostanában nagyon sok problémával küzdünk, de ezért a győzelemért úgy gondolom mindenki megdolgozott. Gratulálok a Debrecennek is, hiszen ők is nagyon jól játszottak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_735

 

Halasztott mérkőzés:

TFSE—Nyíregyházi ESE A felek később egyeztetnek az időpontról.


Nyugati csoport:

NKE SE – Közgáz SC és DSK 44-76 (11-14, 12-19, 13-25, 8-18)

Budapest, Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Tóth K., Molnár T..

NKE-SE: HAJDÚ 13/6, Obermann 8, , Pálvölgyi 5, Bolyki 2, PÓCZOS 5. Csere: Németh 3/3, Pilinszki 8, Mitiner. Edző: Ifj.Paulik Tamás.

Közgáz SC és DSK: Laczó 1, PAPP 14/3, Bernacchini 4, MÁRIÁS 18, Bartha. Csere: ÚR 16, KISS B.19, Gőczi 2, Hajdú 2, Gróf. Edző: Vladár Csaba.

A hazaiak  jól kezdtek pár perc után 5-0 volt az állás, a vendégek sorra adták el a labdákat. Miután némileg megnyugodott a Közgáz, vezetett pár szép akciót vezettek, és az első negyed végére  megfordította az eredményt. A második negyed is küzdelmes, de sok hibával tarkított játékot hozott. Az NKE játékosai sok dobást rontottak, nem egyet ziccerben, így 10 pontos hátránnyal kezdhették a 2. félidőt. A fordulás után is a vendégek céloztak pontosabban, a fokozatosan fáradó vendéglátók pedig nagyon pontatlanok voltak támadásban, és rengeteg labdát adtak el, ami meg is pecsételte a sorsukat, fokozatosan “nyílt az olló”, azaz nőtt a különbség, és a Közgáz végül magabiztos győzelmet aratott.

Ifj. Paulik Tamás: – A védekezésünk nagyjából rendben volt ami mindenképpen pozitív. Az már kevésbé, hogy a támadójátékunk még mindig több sebből vérzik, ez látszik a dobott pontokon is. Gratulálok a Közgáznak!

Vladár Csaba: – Sokat lépett előre az NKE a tavalyi évhez képest. Örülök, hogy a dekoncentrált kezdés után, tudtunk javítani.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_709


Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem MOGAAC- BME MAFC 99-76 (31-17, 18-12, 27-23, 23-24)

Mosonmagyaróvár, Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Földesi, Káli.

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: KÁMÁN 31/9, GEIGER 19/6, BAKON 14/9, Iváncsics 2, Hágen 6. Csere: Szilágyi, VARGA 17/6, KARSAI 10. Edző: Laky Tibor.

BME MAFC: Svéda 5/3, Bór 11/3, Grilli 8, SZŰCS 19, CSEPREGI 10. Csere: Hegedűs 4, Csapó 4/3, POLLÁK 13/9, Láng-Miticzky 2. Edző: Tiba Klára.

A két erősen tartalékos gárda összecsapásának elején a Mosonmagyaróvár szinte “átrohant” a roppant megilletődötten kezdő “műszaki alakulaton”. A nyitó etap közepén 19-2-re vezetett a MOGAAC, amelynél a két Bálint, Geiger és Kámán fergeteges tempót diktált az elején. A folytaásban ugyan a fővárosiak fel-felnőttek a feladathoz, lepattanózásban a két dupla-duplát elérő játékosuk, Szűcs Ármin (19 pont, 14 lepattanó), valamint Csepregi Ádám (10-10 pont és lepattanó) vezetésével 53-39-re felül is múlták a hazaiakat. A gyenge kezdés és a sok (25 – 10 ellenében) eladott labda miatt azonban nem volt esélyük még csak szoros meccset sem játszani a nagy kedvvel, s csapatként kimondottan jól kosarazó, több jó egyéni teljesítményt felvonultató, s a 100-tól csupán egyetlen ponttal elmaradó mosonmagyaróváriak ellen.

Laky Tibor: – Örülök a győzelemnek. Úgy látszik, hogy ez egy ilyen szezon, ahol nem sikerül mérkőzésről, mérkőzésre ugyanazzal a csapattal kiállni. Nagy iramban kezdtünk, amiben aztán a mérkőzés folyamán szép fokozatosan belefáradtunk. A végére talán a kialakult különbség és a fáradtság miatt köszönhetően kicsit feladtuk a játékunkat, ami miatt szorosabb lett a végeredményt. Örülök, hogy a középiskolás Szilágyi Marci is pályára tudott lépni.

Tiba Klára: – Nem tudtunk felnőni a feladathoz, ilyen gyenge védekezéssel, nincs sok keresnivalónk a folytatásban. Gratulálok ellenfelünknek,  nagyon szépen kihasználták a gyengélkedésünket.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_711

Halasztott mérkőzések:
Veszprémi ESC—SMAFC 2021. 02.22
SZOESE—PTE-PEAC A felek később egyeztetnek az időpontról.

 

Fotó: Práczki Péter

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés