Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Egy szinttel feljebb lépne az Alpok Adria Kupa

A következő évadtól az elődöntőbe jutó csapatok is pénznyereményben részesülnek.



:

:

Az Alpok Adria Kupát is felfüggesztették a koronavírus-járvány miatt az elődöntők után. A sorozat hivatalos honlapja kiemeli, hogy még mindig az Egis Körmend minősül a regnáló bajnoknak, hiszen a magyar csapat hódította el az aranyérmet a 2019-es szezonban. A 2020-as győztes még továbbra is várat magára, de jelenleg úgy néz ki, hogy szeptemberben bajnokot hirdethetnek.

A kupában már csak a két finalista csapat érdekelt. A két cseh gárda, a BK ARMEX Decin és a sorozatban újonc BK JIP Pardubice is hajlandó lejátszani a döntőt. Néhány hét megbeszélés után mindkét együttes elkezdte megtervezni a finálét a versenybizottsággal, hogy ha a helyzet lehetővé teszi, készen álljanak rá. Jelenleg úgy néz ki, hogy a nemzeti versenyek a tervezett, szokásos módon indulnak, így az AAK képviselői optimisták azzal kapcsolatban, hogy a döntőt szeptemberben meg tudják rendezni. A konkrét dátumot és a többi részletet hamarosan közzéteszik.

A honlap beszámolt még arról is, hogy a kupa alapítója, Gerald Martens az Osztrák Kosárlabda Szövetség elnöke lett, így az Alpok Adriában tiszteletbeli elnökké választották. Helyét az eddig is nagyon aktívan dolgozó Johannes Wiesmann veszi át a folytatásban. Ezen felül két új taggal bővült az igazgatóság, Marek Imre (szlovák) és Jakub Dura (cseh) személyében.

Változtatásokat is eszközölnek az előttünk álló, 2020/2021-es szezonra, új szintre szeretnék emelni az Alpok Adria Kupát. Az országok tárgyalnak arról, hogy miként vesznek részt a következő évadban, mivel sokan olyan nemzetközi kupasorozatban szeretnének szerepelni, amelyet könnyebben tudnak finanszírozni, mint egy FIBA rendezvényt, főleg ezekben a nehéz időkben.

A verseny történetében először, nemcsak a győztes, hanem a döntős és az elődöntősök is pénznyereményben részesülnek. Az új ügyvezető igazgató szerint, a kialakult helyzet nagyon nehéz mindenkinek. Mint elmondta, nemzetközi szinten az összes sportágra brutális hatással van a COVID-19 járvány. Azonban nagyon örül annak, hogy még ebben az időszakban is nagy az elköteleződés nemcsak a folytatás, hanem a fejlődés iránt is. Szerinte a versenynek egyedülálló hangulata van, és biztos abban, hogy képesek egy szinttel feljebb lépni a következő szezonban.

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
RedbidMendezbasketbullKendeffy Botondcrazybasket Recent comment authors
Redbid
Olvasó

Na látom sárgatakonyék megint viszik a prímet intelligencia terén 🙂

basketbull
Olvasó

Magas lóról lehet nagyot esni. Nyomjátok csak, de nehogy tiszavirág életű legyen a mostani királyságotok… 🙂

Mendez
Olvasó

Az elmúlt 3 évben ott volt a Falco a döntőben ami ha nem szól közbe a vírus akkor nagy valószínűséggel már 4 lenne.
Kapufa…

basketbull
Olvasó

Én azt tanultam tőletek, hogy a múlttal nem foglalkozunk :O

Mendez
Olvasó

Tőlem beszélgethetünk ősszel is egy Falco-Körmend után ??

basketbull
Olvasó

Rendben 🙂
Majd csörgess meg, megmutatom, hol találod a Falco Arénát 🙂

Mendez
Olvasó

???
Odakísérhetsz a helyemre ahol 13 éve ülök.

Kendeffy Botond
Olvasó

Srácok toljátok csak! Van ennél fontosabb hír is, amiről bezony a BB0 lemaradt…

crazybasket
Olvasó

Na emelik a kindertojás fődíjat egy marék cukorral, hogy ne csak az első helyezett ehessen a csokikupa díjából! Ott színvonalat növelni európai kupában ahol mondjuk egy tornaterem a pálya és elfogadják a nevezést..na m1 is eredményes szereplést ebben a “sorozatban” a szomszédoknak!

SárgaPárna
Olvasó

Mondjuk ki: ez a leckeíró bajnokság. A körmendiek tanuló edzőtáborba vitték a nebulókat, ahol PadThai Bendzsámin kikérdezte a matekházit…
Ralf Martinez egy ilyen alkalommal jött rá, hogy ha valakinek 2019-től 2020-ig szoló szerződése van az nem egy négyéves szerződés, így egyik edzésre menet beugrott a csárdába és aláírt zegre. 🙂 🙂 🙂
Ez most nem nagyon jön ide, de amióta kitaláltam ezen röhögök: Hajba B. István!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés