Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egy nappal később kezdődhetnek a playoff küzdelmei

A Magyar Kupában még érdekelt csapatok kéréssel fordultak az MKOSZ versenyirodájához.



:

:

A BB1.hu információi szerint a Magyar Kupa négyes döntőjében résztvevő csapatok kéréssel fordultak az MKOSZ versenyirodájához. A Falco, a Szolnok, a KTE és a Sopron azt szeretné elérni, hogy a rájátszás küzdelmei egy nappal később, április 13-án kezdődjenek.

A csapatok azt indítványozták, hogy így módosuljon a negyeddöntő menterendje:

1. mérkőzés: 2023.04.13.
2. mérkőzés: 2023.04.16.
3. mérkőzés: 2023.04.19.
4. mérkőzés: 2023.04.22.
5. mérkőzés: 2023.04.24.

A BB1 úgy tudja, hogy a csapatok ezt a választ kapták:

A Versenyirodának a már korábban kiírt mérkőzések időpontjait nem áll módjában hivatalból módosítania, de amennyiben a párharcban érintett sportszervezetek közösen kérik a mérkőzésnapok fentiek szerinti módosítását, az időpontokat a sportszervezetek kérésének megfelelően módosítani fogja.

A labda tehát most az Alba, a Körmend, a DEAC és a ZTE térfelén pattog.

Mint ismert, a Magyar Kupa döntőjét vasárnap rendezik, este nyolc órától.

HIRDETÉS
92 hozzászólás

92
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
28 Comment threads
64 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
32 Comment authors
neszojjabeleCsippaVulcanoPbasktörrögszultán Recent comment authors
C. Sándor
Olvasó

Eddig kb tízszer megirtam hogy ez a Szalai vezérelte kosárlabda szövetség alkalmatlan a normális vezetésre. Tovább nem cifrázom az alkalmatlanságukat már ugyis minden csapat érzi a saját bőrén, nem beszélve a bírók tevékenységéről ami szintén az elnökséget dicséri.Talán egyszer normális lesz.?????????

heraklith
Olvasó

A ZTE-Sopron párharc – nagyon helyesen – marad az eredeti időpontban. Remélem a többi meccs is. Ez már csak így tud korrekt lenni. A gittegyletre meg legközelebb előbb és közösen kell nyomást gyakorolni.

PL
Olvasó

Hivatalos info? Vagy?

heraklith
Olvasó

Hivatalos. ZTE facebook oldala is közölte. Szerintem nem is kereste meg a Sopron a csapatot. A BB1 tényként közölte, hogy a 4 csapatnál “pattog a labda”, pedig a cikk szerint arról nincs informaciójuk, hogy a csapatok a szövetség után megkeresték-e az ellenfeleket is.

PL
Olvasó

Köszi! Igaz is, a facebook oldalatokat is megnézhettem volna… ?

Csippa
Olvasó

Én egyébként azt sem értem, miért kellett meghúzni a kupa 8at a bajnokság felénél, ( mikor egyik csapat pl 6 hazai és 7 idegen meccset játszott és fordítva, szal abszolút nem igazságos) ha az alapszakasz vége után játszották le úgyis a csapatok a negyeddöntőket is. Szal így akár meg is várhatták volna a tényleges nyolcat… ??

neszojjabele
Olvasó

azt rájászásnak hívják már

Csippa
Olvasó

Ezért kellett volna mondjuk februárban lejátszani és nem befolyásolja ennyire a playoffot ?

neszojjabele
Olvasó

akkor meg már nem arról beszélünk amit most leírtál 😛

Pbask
Olvasó

Épp olyan korrekt ahogy a Mindigot toltátok át a többi csapatra..
Tulajdonképp a szövetségnek van értelme?

PL
Olvasó

Legjobb munkahely, esküszöm. Dolgozni nem dolgoznak, fizu csippan, döntéseket ráhagyják másokra.
Tulajdonképpen csak be kell járni, meg pár hivatalos fellépés, éremátadás, fotózkodás.

Nincs felvétel? ?

Xero
Olvasó

Igazából érmet se kell feltétlenül átadni.. ezt tavalyról tudjuk.. ??

PL
Olvasó

Én átadom majd. ???

Egy kis haknizással egybekötve, szóval sör, bor, pogácsa minimum legyen ?

Vulcano
Olvasó

Kivéve, ha MKOSZ elnök vagy, mert akkor érmet átadni sem kell…

heraklith
Olvasó

Semmit nem tudnak felmutatni. Felveszik a fizetést, lenyúlják a TAO pénzek egy részét úgy hogy egy percet sem dolgoznak. Tipikus ingyenélők. Egy ilyen pitiáner dolgot is képtelenek kezelni.
A bodnárnak meg ahelyett hogy lapulna inkább, még van pofája a végtelenül arrogáns megnyilvánulásaihoz is.

Milivoj
Olvasó

Igazából a Falconak és nekünk lenne fontos a halasztás, a Sopronnak meg a Kecsónak 1 nappal később se lenne sokkal több esélye…, de ezt nem most és nem ilyen módon kell(ett) volna megoldani…, ha nem mennek bele és kiesünk a Körmend ellen én nem őket fogom hibáztatni, a felelősség a trehány Feri bácsi – féleszű Bodnár párost terheli

SopronKCfan
Olvasó

Sopronnak nem lenne több esélye? Hát az egyik párharc az pont a ZTE-SKC ahol simán lehet öt meccs. Nem baj becsüljetek csak le minket, tegyétek ma is, aztán majd jön a meglepetés.

PL
Olvasó

Az szerintem is 5 meccses lesz.

törrögszultán
Olvasó

Minden kiírás hónapok óta ismert…
Alapvatően (sztem) az MKOSZ-t terheli a felelőség. Húsvétra rakni kupadöntőt??
A másik: igazából az alap kiírás szerint vasárnap és szerda között ugyan úgy két nap van, mint szerda szombat között, vagy csütörtök és vasárnap között. Akkor mi is az igazi indok?
Igaz, akkor húsvét hétfőn nem lehet (annyit)piálni. ( Másnaposan edzeni, hát azt meg hogyan??)
Szóval vagy sportember valaki, vagy …

donnarumma
Olvasó

itt a vasárnap-szerda elott van egy szerda-szombat…
4 tétmeccs egy hét alatt…arról nem is beszélve, hogy pl. az Mte 10 naot készül az Olajra aki 4 tétmeccset lejátszva, majd kedded egyet edzhet rájuk készülve..
Lehet, hogy ez itt a probléma, nem a hétfői pia???

heraklith
Olvasó

Melyik csapat játszik melyik 7 nap alatt 4 meccset?

Gatei
Olvasó

Ha már mindenhol ezen az egy héten rugózol…
Egy hét: 168 óra.
Ha a meccsek kezdési idópontját nézzük, akkor a Sopron 167 órán belül játszik 4 meccset. De továbbmegyek, a másik három csapat is csak a kezdés időpontját tekintve 1 másodpercel csúszik ki az egy hétből (feltételezve mindenhol a pontos 18 órai kezdést). Ha azt nézzük, hogy a mérkőzések még utána tartottak, akkor azt lehet momdani, hogy mind a 4 csapat egy héten belül játszik 4 meccset.

Hubie Brown
Olvasó

Az nem egy hét, hanem 8 nap. Szerdától szerdáig.

heraklith
Olvasó

Jajj, ez de gyenge ?

PL
Olvasó

A Deac mennyit készül rátok?

donnarumma
Olvasó

Túl sokat…jól is jönne a csapatnak a halasztás! Kérvényezték is…

Udig
Olvasó

Szánalmas.

redmiller
Olvasó

Jövőhét végén lenne az U20 bajnoki döntő kiírva, semmi gond nem lenne…
Így tényleg szívnak a MK-s csapatok… Ha meg változik a program, akkor én is… Ehhez lett kalibrálva a beosztás… Ráadásul pont a hazai(ak)val szívnám meg…

donnarumma
Olvasó

Teljesen felesleges itt az okoskodás!
A 4 bejutott csapat részéről logikus a kérés.
Barmelyik csapat jutott volna be, aláírná..
A 4 másiktól érthető a nemleges válasz.
A Körmend meg a kakukktojás..

PL
Olvasó

Logikusnak logikus, kérdés, hogy akinél kipattant ez az ötlet, az miért nem hetekkel ezelőtt gondolkodott el ezen?

Az összes csapat összefoghatott volna, IDŐBEN. Így megspórolva a gyanúsítgatásokat, hogy melyik csapat nem megy szándékosan bele, meg satöbbi.

Persze mindezt megelőzve, már eleve rosszul írták ki ezt a menetrendet. Emlékszem, hogy már amikor nyilvános lett, akkor írták többen, hogy ez azért elég szerencsétlen lesz így.

Kár, hogy ezek a hangok nem voltak hangosabbak, na meg a csapatok nem foglalkoztak ezzel IDŐBEN.

MKOSZ-nek kellene itt dönteni, nem rátolva a felelősséget a többi csapatra. Ez így elég undorító lépés a szövetség részéről.

donnarumma
Olvasó

Kijohetett volna úgy is hogy Alba- Kecskemét is a kupadonton van… megeggyeznek a halasztasban es kesz…

Úgy tudom a módosítási kérést csütörtök reggel elküldte a 4 csapat(ugye szerdan derult ki kik)…
Nyílván nem így kellett volna kiírni az egészet.
Én értem a felháborodókat, hogy szerda szabi, nem tudom átrakni stb. de lesz olyan is akinek szerdán dolga van de csutortokon mar tudna menni…így is úgy is sokan lesznek..Az eredmény fontosabb a csapatoknak mint 1-2 ember

PL
Olvasó

Ha a mkosz-nek van annyi esze, hogy többhetes válogatott szünetet tart, meg u20-ast, akkor most legyen tökös, és itt is hozzanak egy döntést. Nagyon egyszerű letolni a felelősséget magukról, és a másik csapatokat nyomás alá helyezni. ….hogy aztán utána lehessen őket g*cizni… (Abba bele sem megyek, hogy ha esetleg megérjük az 5 meccset a Szolnok ellen, akkor hétfő este ki és hány ember tudna Szolnokra utazni? Bár ez messze van, de azért na. Elhiszem, hogy a pályaelőnyös csapatok tesznek rá, én sajnos nem tudok,és nem is akarok, egy olyan szurkolótábor tagjaként, akik idegenbe is szép számmal utaznak) Nem hibáztatom a… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Megértelek, igazad van.

heraklith
Olvasó

Miért is lehetne g*ecizni a csapatokat, ha elutasitják?
Azzal hogy csak most tették fel a kérdést, minden “jogot” megadtak az elutasításra.
Így a kérés is komolytalan és átlátszó, persze még így is lehet, hogy belemennek az érintettek.

PL
Olvasó

Pár éve jelen vagyok ezen a fórumon, illetve olvasok egyéb fórumokat is.
Ismerem a szurkolók lelkivilágát.
(Beleértve a sajátomat is ?)

Lenne ebből g*cizés, hidd el.

Kiváncsi leszek a döntésre, egyelőre még pletykaszinten se hallottam az üggyel kapcsolatban semmit. Pedig lassan időszerű lenne…

heraklith
Olvasó

Lenne persze, de nem lenne jogos. Ha meg így van, akkor csak hiszti maradna a szurkolók részéről..

heraklith
Olvasó

Ez a lényeg. Az ingyenélők (bodnárral az élen) 10 perc alatt összehánytak egy kiírást, amin most már nem változtatnak, mert nyilvánosan köpnék szembe magukat. Ahelyett hogy elismernék, hogy a titkárnő állította össze a kiírást, most gusztustalan módon még azt is “felajánlják” hogy a többi csapat b@sszon ki a szurkolóival. Mintha így nem kizárólag őket terhelné a felelősség, vagy ettől kevésbe lennének szánalmasabbak. Azzal meg hogy csak most álltak elő a tervükkel, pont olyan ez a 4 csapat is, mint a szövetség. Csak annyit válaszolnék ezekre a kérésekre, hogy amennyiben a kupa előtt jelezték volna a szándékukat, akkor még módunkban állt… Olvass tovább »

PL
Olvasó

Őszintén, én elhiszem, hogy ezt a titkárnő dobta össze. (Bár nem bántom őket, mert bármikor kérdeztem tőlük, rekordidő alatt, udvarias választ kaptam).

De ha már napvilágot látott ez a szerencsétlen kiírás, utána egyszerre léphettek volna a csapatok.

Amikor kialakult a 8-as kupa mezőnye, már akkor lehetett volna elsősorban ennek a 8 csapatnak egyeztetni, persze a többi csapatot is bevonva, hogy kérelmezzék a kiírás módosítását.

Ennyire egyszerű lett volna. Nem csütörtökön házalni kérelmekkel, valószìnű feszültségeket szítva…

heraklith
Olvasó

Így van. Így már nincs “jogalapja” a kérelmeknek.
Ezt a kupa előtt lehetett/kellett volna intézni.

donnarumma
Olvasó

-szurkolóknak a tervezés miatt fontos a régi dátum(tervezés-szabi stb)
-a 4 bejutott csapatnak a minimális pihenés miatt a módosítás
-a 4 nem bejutottnak meg az első meccsen való sokkal nagyobb esély(ne hogy azt gondolja bárki is hogy a “szurkolóink miatt”)

3 om különböző, teljesen logikus érdek, ami a szövetségnek köszönhető.

PL
Olvasó

Valahogy így, igen.

Bár körmendiként, annyira nem számolok azzal, hogy a Szolnok, akár kupadöntősként is, fáradtabb lenne szerdán ellenünk. Egyrészt mi utazunk, másrészt a Szolnok elég jó edzettségben van.. (a Poto-minialapozások, ugye ?)

donnarumma
Olvasó

A szolnoki, soproni, kecskeméti és szombathelyi szabikat is borítaná a változtatás! Milyen érdekes, hogy ott nem érdekli a csapatokat a szurkolók! Simán aláírták a módosítást…
Egyértelmű, ha nem lesz változtatás az nem a szurkolók, hanem az eredményesség miatt… ebből kiindulva az Mte meg minek ment volna bele 2 hettel ezelott is akár?

PL
Olvasó

Azt ugye Te sem gondolod komolyan, hogy szurkolók miatt döntenek bármelyik csapatnál is?! Lehet mérlegelik, lehet megfordul a fejükben…de…
Biztos, hogy minden csapathoz tartozó szurkolók között vannak jópáran, akiket negatívan érintene egy módosítás, de nem hiszem, hogy ez lenne egy döntés alapja. Erről csak mi, mezei szurkolók csevegünk itt…meg máshol.

Kérdésedre válaszolva kicsit megfordítanám: miért NE menne bele? Szerintem belemenne…

donnarumma
Olvasó

Kiderül hamarosan hogy belemennek e vagy sem…

PL
Olvasó

Én a korábbi, pl 2 héttel ezelőtti módosításra értettem, hogy miért ne?

A mostanit nem tudom, nem tippelek, de én is érdeklődve várom.

Bármi is lesz a döntés: ha eltolják, akkor eltolják, ha nem, akkor nem. Muszáj lesz elfogadni. ?

De remélem az esetből az MKOSZ IS tanul, és jövőre okosabban írják ki a meccseket.

donnarumma
Olvasó

Mert az Mte 2 hettel ezelott is pont igy volt mint most ahogy van…tudtak hogy van 10 napjuk készülni az ellenfélre, akiknek lesz 1-2 napjuk keszülni rájuk…Nekik pont tök mindegy hogy most kérik ezt tőlük vagy 2 hete..a döntésük ugyanaz

PL
Olvasó

Erről nem a Körmend tehet, hogy a Szolnoknak 1-2 napja lesz készülni.

A döntésük ugyanaz? Ezt te szombathelyről honnan tudod? Honnan tudod, hogy mi alapján döntenek? Ha pl a napokban egy edzésen meghúzódik pl a Chambers, es kell neki pár nap pihenő, akkor plusz egy nap szerinted nem jön jól a Körmendnek?? Hülye példa, de akár igaz is lehetne..

A Körmendfóbiát jó lenne csillapítani, mert ahogy olvasom, pont a Debrecennél van valami meccsütközés… de gondolom ekkor is a Körmend lesz a hibás. ?

donnarumma
Olvasó

Nyilván belső infót nem tudok..termeszetesen nem a körmend tehet a napok számáról.
és tényleg hülye példát írtál mert 2 héttel ezelott nem tudhatják hogy most ki lesz sérült..de azt tudhatták hogy nem jutnak be a 4 es dontobe? és aki bejutott már aláírta..nem bonyolult ez, hogy egyedul nekik volt tok mindegy hogy ha 2 hettel ezelott kerdezik..
Egy normalis beszelgetesbol egyszer csak elobujt beloled a “te szombathelyről”…
Akkor ki is a fóbiás?

PL
Olvasó

Én nem vagyok fóbiás, pedig verhetném a klaviatúrát, hogy márperdigacsúnyafalkó kéri biztos a halasztást. De nem, eddig nem süllyedek le.

Se te, se én nem tudjuk, hogy melyik csapat mi alapján dönt. De te biztos vagy abban, hogy a Körmend így vagy úgy dönt, ekkor vagy akkor. Varázsgömböd van? Nincs. Akkor?

Hagyjuk. Kellemes Húsvétot!

donnarumma
Olvasó

Azt tudom hogy barmelyik csapat jutott volna be az TUTI alaírja! Mert nekik ez az érdekük.Ha Zte, Alba…
És az is Tuti volt már 2 hete, hogy az Mte nem jut be….

Kellemes Nyulat!

heraklith
Olvasó

Meghirdettek egy rendezvényt, jegyeket adtak rá el. Azért ez jár némi kötelezettséggel is a szervezők részéről.
Ettől függetlenül valószínűleg bele fog menni az összes olyan csapat, ahol a csarnok foglaltsága ezt engedi.

heraklith
Olvasó

Ha nem lesz változás, akkor az vagy a nézők miatt lesz, hiszen már jegyeket adtak el egy meghirdetett rendezvényre, vagy az ezért lesz mert foglalt az adott csarnok, vagy csak teljesen jogosan, indoklás nélkül elutasítanak egy sportszerűtlen módon elkésett kérést.

PL
Olvasó

A Falco és Szolnok csarnok gondolom szabad, biztos utánanéztek,másképp nem lenne ez a kérésük. (Gondolom..) Többi helyszínt nem tudom. Alba és ZTE-t nem tudom…

A jegyekkel kapcsolatban nem vagyok képben, lehet egyszerűen áttennék az érvényességet a másik napra. ?

Xero
Olvasó

Nyilván azt kellene elsőként kirúgni, aki ezt így állította össze.. az nem kicsit nonszensz, hogy van, aki egy héten belül 4 vérre menő tétmeccset játszik, a másik meg csak azt az egy szerdai play-off-ot. Az egyiknek 10 napja van készülni, a másiknak 2, úgy hogy abból a hétfőinek gyakorlatilag teljesen pihenő napnak kell lennie.. (Miután kiadott magából mindent a csapat és a döntőt játszó éjjel fog hazaérni…)
Az már egy másik kérdés, hogy ez most jut mindenki eszébe?

Kendeffy Botond
Olvasó

Felmerül a kérdés, hogy ki kúrta el a versenykiírást?! Miért kell Nekem megfizetnem a szövetség bénaságát?! Szerdára szabit vettem ki, és már a jegyet is megvettem online Szolnokra.

heraklith
Olvasó

Felmerül a kérdés hogy miért most jut eszébe a csapatoknak, hogy el van qrva a versenykiírás?
Ha elrakják a meccseket, akkor nem a szövetség bénaságát kell megfizetned, hanem a 4 csapat elkésett hisztijét.
Az nyilván rendben lenne az érintett csapatoknak, ha az ellenfélnek kellene a kupa után játszania, hiszen ezért nem reklamáltak korábban.
Ha ennek ellenére lenne olyan csapat, aki belemegy akkor az nyilván a minimum hogy az ellenfél megtéríti az összes visszaváltott jegy árát. Persze ez sem kárpótolja azokat, akik emiatt leamardnak róla.
Felmerül a kérdés, hogy szembeköpik-e a csapatok a saját szurkolóikat az ellenfelek ilyen gerinctelen kérése miatt…

Xero
Olvasó

Csak azért gerinctelen, mert a Zte-t nem érinti.. ? amúgy szerintem bele fognak menni a csapatok, mert máskor, más alakalommal, majd nekik lesz szükségük variálásra.. (hozzáteszem fura, hogy a Szolnok úgy kérte ezt, hogy már árulják a jegyeket. Szombathelyen szerintem pont ezért nem is kezdődött el a jegyárusítás..)

heraklith
Olvasó

Azért gerinctelen, mert nem akkor kezdtek el sírni, amikor meglettek az időpontok. Mivel ez csak akkor kezdett problémát jelenteni, amikor kiderült hogy nekik (és nem az ellenfeleknek) jelenthet ez problémát, igy nincs más szó erre. Ezen nem tudsz szépíteni.
Akkor kellett folna így fellépni, amikor a gittegylet közölte az időpontokat.
Remélem, ha másért nem, akkor a csarnokok foglaltsága miatt elutasitják a csapatok.

Xero
Olvasó

Ez részben igaz. Viszont ha meg nem érintette volna a Falco-t, akkor minek akarná áttetetni úgymond “rosszabb” időpontokra? Nyilván csak azoknak probléma ez, akik bejutottak. Egyébként senkinek nem érdeke, hogy pl. hétfőn legyen egy 5. meccs.
Elutasítani ilyesmit mindig nagyon kockázatos, mert benne van a pakliban, hogy amikor legközelebb neked kell, akkor ezen felbuzdulva csakazértis megszívatnak.. A szövetség ügyesen ledobta a felelősséget és kvázi lehetetlen helyzetbe hozta a nemkupázó play-offosokat.. ?

Soós Sándor
Olvasó

Sokan úgy kérték a szabad napjaikat ahogy a meccs napok vannak. Emberek se tudnak halasztást kérni a munkahelyükön, hogy 6 óra helyett 8-kor kezdjenek…

JR.Benitez
Olvasó

Falcosként mondom maradjon ahogy volt. De szabadna megjegyeznem ki volt az a nagyon nem okos, aki kitalálta hogy negyeddöntők után utánpótlás miatt hosszabb szünet lesz??? Soha nem volt ilyen, mindig egyben tolták le a csapatok. Kosár 42! Nem mindegy tudom hogy egyik csapat többet pihen esetleg 1 nappal, ha van 2 hét szünet…. jesszusom

heraklith
Olvasó

Remélem eszébe sem jut senkinek, hogy belemenjen ebbe a variálásba. Miért nem akkor ment a hiszti, amikor meglettek az időpontok? Ja, mert ha nem ezek a csapatok jutottak volna tovább, akkor azt bevette volna a gyomruk, hogy az ellenfél legyen fáradt.
Pontosan tudta mindenki, hogy mikor lesznek a meccsek. Egy munkanappal a meccs előtt épelméjű embernek ilyen eszébe sem jut.
Egy nevetséges gittegylet a szövetség is, de ezzel a hisztivel beállhat mögéjük ez a 4 csapat is.

garcia
Olvasó

Le se kellene játszani a negyeddöntőket, oda kellene adni kötelező jelleggel a négy nagy csapatnak.

Rámen11-12
Olvasó

Szerdán menjen tovább a play-off! Szórakozunk a közönséggel, hogy pár nappal a kezdés előtt újraírjuk a szabályokat?

KKK72
Olvasó

Nevetséges és egyben bosszantó ! Nem volt elég idejük az egyeztetésre ? Valószínű nem csak én járok ebben a cipőben, hogy a kiadottaknak megfelelően átszervezem a munkanapjaimat nagy nehezen és erre a szövetség keresztbe tesz, hogy még sem tudjak elmenni a csapatom meccseire. Bár ez a rájátszásra vonatkozik de nem vagyunk beoltva, hogy a kiesés elleni mérkőzések időpontjait is megváltoztassák.

C. Sándor
Olvasó

Ki ez a szövetség!!!!!!!????? Eleve a hétvégére kellett volna tenni a bajnokit.Hova ez a rohanás??????????

PL
Olvasó

Ha ez a meccsek előtt legalább 2 héttel előbb van intézve, nem is lenne szerintem gond.

De ma péntek van, miután munkaszüneti nap, aki dolgozik, már napokkal ezelőtt intéznie kellett a szabadságot, egyéb programjait, és nem csak az első meccsre.

Péntek van, szerdán első meccs.
Nem tudom, ezt a kérvényezők pontosan hogy is gondolták!?

Jelzem: nekem a halasztással nem lenne problémám, ha ez IDŐBEN kerül kérvényezésre. Igy elég kicseszés…

Kendeffy Botond
Olvasó

Én már vettem jegyet szerdára Szolnokra. Csütörtökön nem tudom megoldani. Eddig ezt nem tudták?!

torma
Olvasó

Remélem senki nem adja a hozzájárulását.
Jó ,hogy nem a húsvét hétfőt kell átrakni keddre!

Motoros
Olvasó

Megint a Tökfilkóóóó keveri a szart….
Puhapöcsök????

SárgaPárna
Olvasó

igen, mert félünk tőletek!

Motoros
Olvasó

A Debrecentől félnek maki????

Noname
Olvasó

A négy Final fourba jutott csapat!!!
Ti mit csináltok a hétvégén? A körmendi piac???

PL
Olvasó

Mit csinálunk? Húsvétot tartunk. Ünnepelünk, eszünk-iszunk.

Piac is nyitva.

Motoros
Olvasó

Ráérünk?.
Porolgatjuk a kupáinkat a vitrinben????.
???????.
Hülyegyerek????

Baszketboll
Olvasó

A Deac 13-án vagy az A csoport rájátszásra, vagy a Vasas elleni piros negyeddöntőre tud kiállni. Egyszerre két helyen nem tudnak játszani.

Hubie Brown
Olvasó

Mert ugyanaz a csapat játszik mindkét osztályban?

AlbaCsávók
Olvasó

Fiatal szabály van. Elég nagy könnyebbség lenne a Vasasnak ha a másodosztály PO-jában egy olyan Deaccal játszanának, akikből a legjobb játékosok a felnőtt keretben ülnek, csak hogy valakik 1 nappal többet pihenjenek.
Csúsztassák el egy héttel a felnőtt PO-kat és nyomják le az U20-at a héten. Legnagyobb baromság hogy most kupa után 3 v 4 nappal játszani kell, de az elődöntők előtt lesz 10-14 napja a csapatoknak a következő kör előtt….

Baszketboll
Olvasó

Sok itt az “Eszemínusz”, mint mindig.?
Ez nem vélemény volt, hanem egy olyan tényre szerettem volna felhívni a figyelmet, ami lehet, hogy nem köztudott.

Tadam
Olvasó

Na, ezért nem lesz NBA szintű játékosunk.
Ott mit szólna a 82 meccses alapszakaszhoz, meg az akár 5000 km utazáshoz csak odafelé.
Primadonnák!

Gatei
Olvasó

Az azért a tengerentúlon se gyakori, hpgy egy hét alatt 4 meccs… mindemellett az a véleményem, hpgy ez már jó ideje tudott dolog, nem értem, hogy miért most jutott az érintetteknek eszébe. Az MKOSZ ökörségéhez eddig aszisztáltak. Most már ne legyen vátoztatás, túl késő.

heraklith
Olvasó

Melyik csapat melyik 7 nap alatt játszik 4 meccset?

donnarumma
Olvasó

Szolnok?

heraklith
Olvasó

Segítek. Egyik sem.

Milivoj
Olvasó

Már azt se értem, miért kell egyáltalán hétközben elkezdeni, nem ráért volna hétvégén!?

Noname
Olvasó

A k..a anyátok nem áll módotokban idióta b..fasz szövetség!

Knézy Ernő
Olvasó

Milyen jó,hogy néhány fontos elintéznivalómat csütörtök délutánra tettem át?

SopronKCfan
Olvasó

Nem csak te 😀

SárgaPárna
Olvasó

A kérés jogos, de mivel a magyar bajnokság két legsumákabb és legsportszerűtlenebb csapata (körmend, Alba) az érintettek között van, így valószínű nem lesz változás.

PL
Olvasó

Sikerült fogorvost találnod?

laci78
Olvasó

A jó k…a anyukádat te büdös féreg!!!
Neked Körmend fóbiád van te csicska Jancsi!!!??
Undorító még mindig megengedik,hogy mindenhova oda hányd az ocsmányságaidat…??

pirosf
Olvasó

.sázotláv zsel men űnízsólav gyí, nav ttözök kettetniré za (ablA, dnemrök) atapasc bbeneltűrezstropsgel sé bbakámusgel ték gáskonjab ragyam a levim ed, sogoj sérék A.

Igy kell visszamenni oda, ahonnan jöttél. Anyádba.

Legfrissebb

Hírek

Facebook