Connect with us
Hirdetés

A palánkon túl

„Egy kisvárosi srác, aki szerelmes a kosárlabdába”

Obie Trotter Szolnokon járt.



:

:

Hétvégi látogatásakor készített interjút az ISzolnok Obie Trotterrel, aki 2010-ben igazolt a piros-feketékhez, ahol mély nyomott hagyott a szurkolókban.

– Utoljára 2014-ben hallottunk felőled, akkor majdnem újra az Olajnál kötöttél ki, az okokat, hogy ez mégsem így történt, most ne firtassuk. Mesélj, mi történt veled azóta?

– Minden a legnagyobb rendben, szerencsére elkerülnek a sérülések, ami egy profi sportoló életében azért elég meghatározó tud lenni. Európa több országában játszottam az elmúlt években, gyakorlatilag körbejárhattam az egész kontinenst.

– Slágertéma, nem mehetünk el mellette szó nélkül: koronavírus. Hogyan élted meg az eddigi időszakot?

– Szépen visszavetette a gazdaságot és sportot, ezen belül engem nyilván a kosárlabda piacának „kiszáradása” érint leginkább. Az egyetlen pozitív élmény, amit a vírus közvetetten adott, az az, hogy jóval több időt tölthettem a családommal.

– Kicsit lépjünk vissza az időben, egészen pontosan…

– 10 évet. ? Bármikor, sportolóként életem legszebb időszakát köszönhetem Szolnoknak.

– A szurkolóknak ez tényleg beleégett a memóriájába, ezek szerint nálad sincs másként. Hogy emlékszel vissza azokra a szezonokra?

– Konkrétan minden meccsen olyan veszett hangulat uralkodott, hogy az ember érzése az volt, mintha áramot vezettek volna a parkettába. Ha jól rémlik, a saját csarnokunkban akkoriban nem is nagyon veszítettünk meccset, és ez a szurkolók érdeme ugyanúgy volt, ahogyan a miénk. De tényleg, annyi szeretetet, megbecsülést kaptunk a várostól, amit nehezen tudnék szavakba önteni. Minden pillanatát imádtam.

Így üzentek a szolnoki szurkolók

– Good.Better.Trotter. Rémlik? ?

– Viccelsz? Azóta is az a kétrudas van a Facebook-profilom borítóképén! Profi kosarasként azért el tudnak halmozni szeretettel a szurkolók, nekem ebből kijutott már az egyetemi bajnokságban, meg az első profi éveim során is, de annak, amit Szolnokon kaptam, semmi nem érhet a közelébe…

 

– Van olyan momentum, ami különösen kedves a szívednek kosárlabda szempontból?

– Egyértelműen az Alba elleni döntő, amikor 0-2-es hátrányból álltunk fel, és zsinórban három meccset nyerve hoztuk „haza” a bajnoki címet. Az a székesfehérvári csapat elképesztően mély volt, tele extra játékosokkal, de mégis legyőztük őket.

– Mivel már veteránnak számítasz, muszáj feltennem a kérdést: mi lesz veled, ha vége a profi karrierednek?

– Az edzői pálya felé kacsintgatok, a képességfejlesztés nagyon érdekel, szeretnék minél többet visszaadni a kosárlabdának abból, amit megtanultam.

…….

– Biztosan ismered a The Players’ Tribune weboldalt, ahol híres sportolók írhatják meg a saját történetüket a nagyközönségnek. Ha Obie Trotter egyszer megírhatná oda a sztoriját, mi lenne a címe?

– Egy kisvárosi srác, aki szerelmes a kosárlabdába.

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
OlajheartpraegressusModus operandiMivanmivanmoldi56 Recent comment authors
Olajheart
Olvasó

Újabb nagy kedvencem Berkics Laci után egy másik korszakból.. Kétségtelen az Olaj legsikeresebb korszakának szuper irányítója emberileg és játék tudásban is number1 imádtam minden pillanatát amit Olaj mezben játszott! Végtelen szerény volt és kedves! Csak az olajka!

praegressus
Olvasó

Te jó ég, ezek szerint már a EuroChallenge Final Four is 10 éve volt?! (Rákerestem, bevallom, 8 az a 10 igazából…) 🙂 Emlékszem, hogy 15 éves, Falco-szurkoló kissrácként követtem a Sport TV-n a Szolnok nemzetközi meccseit, szorítva a magyar sikerekért. Az egy elsőrangú csapat volt a nyers erőt képviselő Nikolov-val, a triplavető Horváth Ákossal és Trotter-rel, aki az egyik legjobb légiós volt a honi kosárparketteken. (Talán őket sikerült az Arénában legyőzni Pankár buzzer- beaterével? Összemosódnak az évek, de felejthetetlen volt!) Ha jól emlékszem, általa vált tendenciává a honosítás (mármint nem Pankár, hanem Trotter okán :D), ami kezdetekben megosztotta a közvéleményt,… Olvass tovább »

Olajheart
Olvasó

Fiatal korod ellenére milyen szépen fogalmaztál és helyesírási hibák nélkül.. Ritka ez manapság sajnos.. Öröm volt olvasni a hozzászólásodat! Hajrá OLAJ

praegressus
Olvasó

Köszönöm a kedves szavakat!

Modus operandi
Olvasó

Obie egy nagyon intelligens irányító. Emberileg is nagyon szimpatikus és igazi profi sportoló.
No igen! Az a bizonyos Alba elleni döntő! Nem is emlékszem az elmúlt 20 évben akár csak megközelítően lett volna olyan fordulatos, izgalmas és magas színvonalú bajnoki döntő.

GOOD.
BETTER.
TROTTER.
CSAK AZ OLAJKA!

Mivanmivan
Olvasó

Nagyon szerettem, emberileg és játékosként is remek volt. Ilyen kaliberű játékos kevés fordult meg nem csak Szolnokon, de az országban is.

moldi56
Olvasó

Reménykedek valami hasonlóban most is.

moldi56
Olvasó

Fantasztikus csapat volt akkoriban,egyértelműen Obbie volt a legnagyobb sztár.Pedig Vojvoda még csak később jött.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés