Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Egy fontosabb hatodik ember szerepe jutott nekem”

Maronka Zsombor elégedett volt a Real Betisben betartott szerepével.



:

:

Nem tudja, hogy a következő szezonban is kölcsönadják-e, de ha annyi játéklehetőséget kapna a Joventut Badalona kosárlabdacsapatában, mint az elmúlt pár hónapban a Real Betisben, akkor szívesen játszana a saját klubjában Maronka Zsombor.

A húszéves kosaras a számára lezárult idényt értékelve az M1 aktuális csatornának azt is elmondta, hogy ezúttal nem jelentkezett a tengerentúli draftra, mert most nem látja realitását egy NBA-szerződésnek.

Februárban került kölcsönbe a sevillai klubhoz, amely az elmúlt pár hónapban jobban teljesített, mint előtte, de végül így is kiesett az élvonalból, amit Maronka csalódásként élt meg. Ugyanakkor pozitív volt, hogy megkapta a Betisben, miért odament.

Több játéklehetőséget, tíz-tizenöt perceket játszottam majdnem minden meccsen. Nyilván nem a leghúzóbb ember voltam a csapatban, de egy fontosabb hatodik ember szerepe jutott nekem, és én ezzel nagyon boldog vagyok

– árulta el.

Szerinte ha az a keret, amely februárban kialakult, hamarabb összeáll, más lett volna a végeredmény. Egyénileg az elmúlt időszakban – meglátása szerint – elsősorban védekezésben fejlődött, összességében energikusabbá vált a játéka, és pár kiló izmot is sikerült magára szednie.

A jövőjét illetően úgy fogalmazott: még kérdéses, hogy lesz-e megint kölcsönadás. Ha valahol lenne rá esélye, hogy rendszeresen játsszon, annak örülne, de ha ugyanezt a lehetőséget a Badalonában is megkapná – amire tett neki utalást Jordi Marti sportigazgató -, akkor az még jobb lenne.

Ugyanakkor egyelőre semmi konkrétummal nem tud szolgálni, már csak azért sem, mert csapata számára még korántsem ért véget az idény, csak most kezdte a rájátszást.

Maronka Zsombor a nyáron többek között az Egyesült Államokban is készül majd a következő szezonra, jelen állás szerint júliusban tudna menni Észak-Karolinába, ahol személyi edző foglalkozna vele – írja az MTI.

Mint mondta: az az elképzelése, hogy ha a következő szezont sikerülne megnyomnia sok játéklehetőséggel és többet látnák őt, utána menne ki az Egyesült Államokba a draft előtt egy komplettebb évet zárva, mint amilyen a mostani volt.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Kendeffy Botondegyszegedi Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Nem lenne jobb Neki, ha a magyar ligában játszana 20 percet és bizonyítana itt?

egyszegedi
Olvasó

Véletlenül sem szeretném leírni a srácot (főleg nem szegediként), de egy ilyen csapatban ennél azért lényegesen többet és jobban kellene játszania ahhoz, hogy ebből tényleg Amerika legyen, vagy akár “csak” megragadjon a spanyol bajnokság egy jobb csapatában. Bízom benne, hogy a következő szezonja jobban fog sikerülni.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés