Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egy félidőig volt jó az Olaj

Bruinsma szerint ekkor még jól játszottak a szolnokiak, Rudner szerint megtörtek a folytatásban.



:

:

Magabiztos győzelmet aratott tegnap este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata az elődöntő második mérkőzésén, így 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban a Szolnoki Olaj KK ellen. A bajnoki címvédő az első félidőben még jól játszott, ám a folytatásban kijött a két csapat jelenlegi kerete között a különbség.

– Sajnáljuk nagyon, hogy kikaptunk, nem is kevéssel, mert nyerni és egyenlíteni szerettünk volna – mondta Rudner Gábor, a Szolnok hátvédje a lefújás után a hunbasket.hu-nak. – A meccs elején még tudtuk tartani a lépést a szombathelyiekkel, aztán a harmadik negyedben megtörtünk és onnan már nem volt visszaút.

A szombathelyiek a győzelem megszerzése mellett azt is szerették volna kijavítani, amit az első mérkőzésen még rosszul csináltak.

– Szerettük volna a legjobbunkat adni, s nagy energiákat mozgósítani, emellett javítani, amit rosszul csináltunk az első meccsen – mondta Evan Bruinsma, a Falco erőcsatára a lefújás után. – A Szolnok jól játszott a félidőig, de aztán felőröltük őket, igazi csapatmunkával.

fotó: ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
derrylmakelovenotwar69donnarummapbaskvasmadar Recent comment authors
vasmadar
Olvasó

Milyen érdekes, hogy Bruisma végég ütött mindenkit a meccs alatt és semmit sem fújt rá az a három mocskos csaló. Remélem a Körmend szarrá veri ezeket a parasztokat

pbask
Vendég
pbask

Tóth Ádám meg 0 faultos volt szombathelyen mikor végig könyökkel operált. Remélem titeket meg a pécs keni el a mocskos szátokat!

donnarumma
Olvasó

szolnoki vagy??

pbask
Vendég
pbask

NORMÁLIS Szolnokiaktól elnézést de ez a ricsikével együtt egy idióta,tegnap mindenkit lehetett szidni csak nem a falcot,amit ezek műveltek….

makelovenotwar69
Olvasó

Kívülállóként: ha szerinted idióta az illető és Te visszavágásból leereszkedsz az ő szintjére, akkor Te mi leszel…?
Engedd el, és szurkolj! 🙂
Hajrá magyar kosárlabda!

derryl
Olvasó

Na, azért ne szállj el, lehetett szidni a sárgákat, Váradiról meg inkább semmit!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés