Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egy 3-as és 4-es poszton otthonosan mozgó külföldiben gondolkodnak Szolnokon

Szurkolói ankétot tartottak a piros-feketék.



:

:

Bajnoki elvárások, nemzetközi szereplés, ötödik légiós – ezekről mind szó esett a Szolnoki Olajbányász szurkolói fórumán. A szombat délutáni kérdezz-felelek során gyakorlatilag minden játékosnak és vezetőnek jutott kérdés – írja az olajofficial.hu.

Csősz Tamás ügyvezető igazgatót az elvárásokról, tervekről faggatták. Az ügyvezető elmondta, szeretné a klub a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, a playoff-helyek egyikét mindenképpen megszeretnék szerezni. Az biztos, hogy a nemzetközi szereplés miatt is igen kemény szezon vár a gárdára.

Mindannyian szeretnénk, ha újra remek hangulat lenne a csarnokban, ehhez pedig jó teljesítménnyel kell hozzájárulnunk

– tette hozzá Csősz Tamás.

A Fiba Europe Cup-ról Pór Péter szakmai igazgatót faggatták. A csapattal három bajnoki címet nyerő, éppen Fiba Europe Cup elődjében, az Eurochallange-ben az Olajbányászt a legjobb négybe vezető szakember szerint már a csoportból való továbbjutás is bravúr kategória.

Rendkívül nehéz ellenfelek várnak ránk, a Nagyvárad például a legjobb négyig jutott tavaly ebben a sorozatban, a lengyel bajnokság erejét is jól ismerjük. Szeretnénk a régi idők eredményességét produkálni, azon leszünk, hogy továbbjussunk, de mint említettem, ez rendkívül nehéz feladat lesz.

Beszélt a szakmai igazgató az ötödik légiósról is, mint mondta: egy 3-as és 4-es poszton otthonosan mozgó külföldiben gondolkodnak, mindenképpen olyan játékost keresnek, aki valódi erősítést jelent a csapatnak.

Gasper Potocnik néhány szót beszélt a mögöttünk hagyott szezonról is. Mint mondta, Szolnok városa és a szurkolók joggal lehetnek büszkék az Olajbányászra. Hozzátette, a tavalyi évad sikerei mögött sok munka áll, s ahhoz, hogy hasonló eredményeket érjen el a gárda, ismételten sok gyakorlás vár a játékosokra.

A szurkolók mindenre kíváncsiak voltak, így Marjan Cakarun nyaralása éppúgy téma volt, mint az új játékos, Gelvin Solano első benyomásai Magyarországról, vagy éppen Bojan Subotic nyári edzései.

Amolyan zárszóként Kovács Péter csapatkapitány is a bajnoki döntő hangulatát elevenítette föl, ahogyan fogalmazott, ezért érdemes hajtani az egész szezonban.

Az ankét a közös fotók és aláírások gyűjtésével, igazán remek hangulatban zárult.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Dallas Recent comment authors
Dallas
Olvasó

Mondhat akárki akármit, nekem Pór Péter marad az örök legjobb edző,ráadásul hazai nevelés 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés