Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egis Körmend – Pécsi VSK-VEOLIA

Zollner úgy gondolja, hogy most már a Pécsen van a nyomás, Csirke szerint mindkét csapaton.

Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA

Rájátszás, elődöntő, 5. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok, szerda, 18:30
V.: Cziffra Cs., Ádám J., Frányó P. (Bodrogváry I.)

Körmend: Thames - Bradford - Price - Ferencz - Hammonds.

PVSK: Pongó - Taylor - Budimir - Csirics - Horti.

Szerdán este következik a mindent eldöntő, ötödik mérkőzés az Egis Körmend és a Pécsi VSK-VEOLIA párharcában. Matthias Zollner szerint, miután 2-2-re kiegyenlített a PVSK a párharcban, innentől nem az ő csapatán van a nyomás, hanem a pécsieken. Csirke Ferenc szerint ez mindkét együttesre igaz.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Egy tipikus, rájátszásbeli, küzdős mérkőzésre számítok. Itt már mind a két csapat tud mindent a másikról. Ilyenkor már minden azon múlik, hogy egy-egy játékos hogyan tudja megjátszani az adott helyzetet. Okosan kell játszanunk, és jobban dobni, mint a legutóbbi alkalommal. A triplákat egészen gyengén dobtuk, hiszen mindössze 18 százalékot értünk el. Abban biztos vagyok, hogy még egyszer ez nem lesz ilyen gyenge. A pécsiek jobban dobtak távolról, ami pont elég volt számukra ahhoz, hogy megnyerjék a meccset. A jó dobóforma mellett természetesen az is fontos lesz, hogy védekezésben is megfelelően teljesítsünk. Úgy gondolom, hogy innentől inkább már a PVSK-n van a nyomás. Teljes kerettel állhatnak ki, mindenki a vezetőedző rendelkezésére áll. Nálunk továbbra is van hiányzó, és a mi csapatunk a legfiatalabb az első négy között. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy nincsen veszítenivalónk. Be akarunk jutni a döntőbe, amiért mindent meg fogunk tenni, de a nyomás a pécsieken van.

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-VEOLIA vezetőedzője: Biztosan fáradt minden játékosom, de ugyanez igaz a körmendiekre is. Úgy érzem, hogy jelen helyzetben a regeneráció szó az, ami a legfontosabb. Erről szól a play-off. Persze, elméletben egy-két dolgot átveszünk. Néhány dolgot másképp csinált a negyedik mérkőzésen a Körmend, amiket át kell beszélnünk, hátha előveszik az ötödik találkozóra. Jégszaunáztak ma a játékosok, nyújthattak, lesz dobóedzés is opcionálisan, de nem hiszem, hogy sokat kellene még ma a kosárlabdával foglalkoznunk. Szerencsére Veljko Budimirnek nem kellett sokat játszania az előző meccsen, így benne még fizikálisan biztosan van. Úgy gondolom, hogy az fog nyerni, aki jobban dob. Nem szabad sok labdát eladni, mert a hétfői mérkőzésen 28 pontot dobott az első félidőben a Körmend, ebből 11 gyors indításból született. Kulcs lesz, hogy minél kevesebb labdát adjunk el, akkor lehet esélyünk. A négy meccs alatt a harmadikon volt olyan dobóformánk, ami kiemelkedett egy kicsit. Ha azt tudnánk hozni ismét, akkor ugyanúgy lenne esélyünk. Elmondtam már előtte is, hogy háromszor megvárni zsinórban a Körmendet szinte lehetetlen kategória. Úgy érzem, hogy az ötödik meccsen, hazai pályán a Körmend az esélyesebb. Nem osztom azt a véleményt, hogy a Körmenden van kizárólag a nyomás. Innentől rajtunk is van, mert győzni szeretnénk. Senki nem áll hozzá úgy a csapatból, hogy de szép lenne 3-2-vel kiesni az elődöntőből. Ugyanolyan nyomás van az én játékosaimon is, mert a döntőbe jutás a tét. A harmadik meccsen még nem volt ilyen nyomás, de most már van. Remélem, hogy legalább annyi szurkoló elkísér minket, mint a harmadik találkozón.

[totalpoll id=”19524″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Drahos Gábor, a Miskolc, a Kecskemét, a Hódmezővásárhely, a Jászberény, a Szeged és a Kaposvár korábbi játékosa, a MEAFC jelenlegi vezetőedzője elemezte:

– A legizgalmasabb elődöntő záró párharcára készülnek a felek. Le a kalappal a Pongó vezette pécsi csapat előtt. Nem feltétlenül azért, mert 0-2-ről jöttek vissza, hanem ahogy az egész centenáriumi évben, valamint az elmúlt években megalapozták ezt a szereplésüket.

A két győzelmük igen markáns volt, és nem volt véletlen. Lehet az egy fogódzó a körmendi szurkolók és csapat felé, hogy nem az a klasszikus, híres körmendi triplaszázalék érkezett ezen a két mérkőzésen. Joggal bizakodhat mindenki, hogy a mindent eldöntő meccsen a négy amerikai és vajkezű Ferencz által repített Körmend nem viszi nyári szünetre a felesleges triplákat, és rá fogja zúdítani a Pécs jó százalékkal.

Arra a Pécsre, amely rendre kiválóan, és rendületlenül próbálkozik távolról jó százalékkal. Zollner edzőnek látszott a televízióban a tekintetén, hogy a sajnálatos sérülés miatt Delas kiválása alapjaiban rengette meg azt a meccset, nem az egész párharcot. Én úgy érzem, hogy a négy másik légiós, és az a kis túlzással Európa-szerte ismert körmendi szív be fogja húzni a vasi döntőt.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Tomika2donnarummamakelovenotwar69Horváth JánosGodemperor Recent comment authors
ldd
Olvasó

Bejött amire gondoltam…
Gratulálok a Körmendnek a döntőbe jutáshoz!
Gratulélok a Pécsnek a tisztes helytálláshoz.
Ha be tudják gyűjteni a bronzot, szépen ünnepelhetik a centenáriuni évüket.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Zollnertől ez a “nyomás áhelyezés” egy elég gyenge próbálkozás volt. Simán benne van a pakliban, hogy beremeg a körmendiek keze és behúzza a Pécs. Alapból most már a Pécsnek szurkolnék (Csírke ellenére is), de a pécsi nyugdíjasok kifinganának a döntőre és pályahátrányban is lennének, így nem sok esélyük lenne a zsoldos szarfalco ellen… tehát hajrá Körmend!

donnarumma
Olvasó

Zollner Úr ezt komolyan gondolta?Alapszakasz győztes…2:0 ra vezetett…Hazai pályán játszanak..és a vendégeken a nyomás???aha..sztem legalább akkora blama lenne a Körmendnek, ha a Pécs jutna be,mint az idei Alba szereplés…

makelovenotwar69
Olvasó

Zollnernek van most jóval nehezebb dolga, mert 2-0 után buktak két meccset és a hazai katlanban kötelező a győzelem. Nem is értem, hogy miért akarja a Pécsre tolni a terheket.
Ha rendet rak a fejekben, akkor azért a hazaiak az esélyesek.
A Pécs a nagyot küzdő játékosokkal és az általában jól meccselő Csirkével már így is bravúrt ért el és hajtani fognak a döntőért.
Remélem jó és végig izgalmas meccs lesz, de sérülésből már elég!
Hajrá magyar kosárlabda!

Horváth János
Vendég
Horváth János

Szerintem nem olyan egyértelmű az a Körmendi továbbjutás!!

ldd
Olvasó

Szerintem sima meccs lesz vagy ide vagy oda.
A Pécs nem tudja túl dobni a Körmendet. ( de lehet nem is akarja )
A Körmend simán leblokkolhat.
A nyomás szerintem egyértelműen a Körmenden van mert idén a Pécs már túl teljesített.
+1 Ki volt már bajnok a körmendi csapatban ( nem UP szinten ) ?

Godemperor
Olvasó

Ferencz

mte7
Olvasó

Akkor szombaton kezdődik a vasi döntő…

Hajrá Körmend!!!

2lee14
Olvasó

Előre iszunk a medve bőrére?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés