Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Egis Körmend – NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Szolnoki győzelem után folytatódik Körmenden a párharc.

Egis Körmend - NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés.
Körmend, Városi Sportcsarnok, kedd 18:00.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Goda László, Major Ádám (Hartyáni Zsolt)

Körmend: Williams - Kountz - Kiss B. - Pipiras - Vuckovic.

Szolnok: Jovanovics - Somogyi - Lukács - Szubotics - Aimaq.

A negyeddöntő második mérkőzésén a hatodik kiemelt Körmend, a harmadik Szolnokot fogadja. Az első mérkőzésen bár jól kezdett az MTE, az Olaj magabiztosan nyert.

Forray Gábor, Egis Körmend: Azt gondolom az első mérkőzés első félidejének első 15 perce abban a mederben zajlott, ahogy azt mi akartuk. Ezáltal sikerült egy nagyobb előnyt kiépítenünk, utána a Szolnok tulajdonképpen nagy változásokat nem eszközölt, csak még keményebben, agresszívabban védekeztek, amire mi nem reagáltunk jól. A nagyszünetre még maradt valamennyi a vezetésünkből, de a második félidőben kétszer is meglépett az Olaj, először még visszajöttünk, de a negyedik negyedben bedaráltak minket. Az összecsapás tanulsága számunkra mindenképpen az volt, hogy sokkal keményebben, harciasabban, férfiasan kell fellépnünk, mert a Szolnok ebben nőtt egyértelműen fölénk, fizikálisabb, erőszakosabb volt. Ezt átbeszéltük, illetve természetesen próbálunk új elemeket bevetni hazai pályán, mert feltett szándékunk, hogy egyenlítsünk a párharcban. Az Olaj jó csapat, akár a döntőre is esélyes, de otthon nem lehet más a célunk, csak a győzelem! Minden résztvevőnek fel kell nőni ahhoz a feladathoz, hogy ezt a faulthatáron felüli védekezést, amit labdáson és labda nélküli játékosokon is alkalmaz az Olaj, azt kezelje, nem csak időszakosan, hanem 40 percen keresztül. Ha keményen játszunk, akkor van esélyünk az egyenlítésre, szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat! Rajtuk nem fog múlni semmi, ebben biztos vagyok!

Oliver Vidin, NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Nincs itt már könnyű mérkőzés, illetve a keddi mérkőzés 0-0-ról kezdődik, nem számít mi történt a hétvégén. Az biztos, hogy különleges hangulat lesz Körmenden, de a nap végén csak az számít, hogy jó döntéseket hozzunk és győztes játékokat csináljunk. Fókuszált játékra van szükség, mindent ki kell adnunk magunkból. Hiszem, ha betartjuk a meccstervünket, akkor sikeresek leszünk. Le kell zárnunk a festéket védekezésben, illetve nem engedhetünk támadólepattanókat a Körmendnek, mert akkor lesznek problémáink, illetve ha nem tudjuk limitálni a gyorsindításos szituációkat.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
RózsabimbóBandyRougeblueye Recent comment authors
Rózsabimbó
Olvasó

Hajrá piros-feketék!

Bandy
Olvasó

Szubotics ha nem viselkedik jól, elviszi a rendőrbácsi

Rouge
Olvasó

“… sokkal keményebben, harciasabban, férfiasan kell fellépnünk, mert a Szolnok ebben nőtt egyértelműen fölénk..”

Ebben mi jobbak voltunk, vagyunk és leszünk;
ha ti nyerni akartok,
akkor a játékban kell jobbnak lennetek
(kevesebb eladott labda, több assziszt, magasabb dobószázalék).

Sérülés ne legyen, győzzön a jobbik,

MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

blueye
Olvasó

“hogy ezt a faulthatáron felüli védekezést, amit labdáson és labda nélküli játékosokon is alkalmaz az Olaj” – azért ez túlzás, megmagyarázza hogy az Olaj jó védekezése miatt kaptak ki. Igen voltak ilyenek is de nem ezen múlt.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés