Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Egis Körmend – MVM-OSE Lions

A Körmendnek csak győzelemmel marad esélye rájátszásba jutni.

Egis Körmend - MVM-OSE Lions

Alapszakasz, 25. forduló.
Körmend, Városi Sportcsarnok, szombat 18:00.
Játékvezetők: Söjtöry Tamás Ferenc, Pozsonyi László, Minár László Balázs (Józsa András Junior).

Körmend: Moore - Kiss B. - Foster - Durázi - Grimes.

Oroszlány: Williams - Randolph - Balsay - Csuti - Sejfic.

Az alapszakasz 25. fordulójában, az Egis Körmend az MVM-OSE Lionst fogadja. Az MTE legutóbb a Falco ellen szenvedett vereséget, az OSE az Albát verte meg otthon. Mindkét csapat számára hatalmas a tét, a Körmend csak egy győzelemmel tarthatja életeben a rájátszáshoz fűződő reményeit, míg az Oroszlány a hátsó helyezkedésben igyekszik felfelé.

Kocsis Tamás, Egis Körmend: Él még a remény a rájátszásba jutásunkhoz, minden helyzetet meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy ezt el is érjük. Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy a Sopron tegnapi győzelme után nem hibázhatunk és mindkét mérkőzésünket meg kell nyernünk és persze előfordulhat, hogy az sem lesz elég. Természetesen ettől függetlenül is szeretnénk minden mérkőzésen nyerni. Szombaton az Oroszlány érkezik hozzánk, múlt héten megverték az Albát ami tökéletesen mutatja, hogy komoly erőt képviselnek, Rudi Williamst pedig Körmenden senkinek sem kell bemutatni, egymaga képes eldönteni egy mérkőzést. Mindent egybevetve felkészültünk a héten az Oroszlányból és egyértelműen a győzelem a cél.

Forray Gábor, MVM-OSE Lions: Mindenek elött szeretnék gratulálni Kocsis Tamás kollégámnak, aki ebben a szezonban rendhagyó módon kétszer is „beugróként” kisegítette és a viharzónából kikormányozta a klubot! Mindkét csapat számára óriási téttel bír a találkozó! Az MTE a playoff ért, mi pedig a bennmaradásért küzdünk! Azt gondolom, mindenki tudja milyen fantasztikus és magával ragadó az az atmoszféra, ami a körmendi csarnokban uralkodik! Ezt az előző szezonban a saját bőrömön is tapasztaltam! Egy igazi katlan, ahol nagyon nehéz dolga van a vendégcsapatoknak! Az MTE egy nagyon jól támadó csapat, Moore és Foster a két pontgyáros, a limitálásuk nem lesz egyszerű! Talán az egyik legfontosabb és legnehezebb feladatunk ez lesz. Grimes nagyon mozgékony belső ember, aki nagyon jól funkcionál Tomo Ivosevvel , vagy akár Durázival. Ezen kívül az általam nagyon tisztelt körmendi ikon Fepu még most is képes mérkőzés befolyásoló emberré előlépni, lásd az Alba ellen. Az MTE vállán nagyobb a teher, nagy nyomás alatt fognak játszani, hiszen vereségük esetén elúszik a legjobb nyolc, ez pedig Körmenden nem ismert fogalom! Mi az elmúlt fordulóban nagy skalpot szereztünk, szeretnénk most is egy nagy győzelmet elérni! Tehát a mottónk : menekülés a győzelembe!

A két csapat előző mérkőzésének összefoglalója:

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook