Bajnokság
Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
A döntő óta először találkozik egymással a két vasi csapat.

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Bajnokság, 10. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok, szombat, 13:00
V.: Benczur T., Tóth C., Török R. (Gorka Sz.)
Körmend: Turner - Oroszi - Edwards - Varnado - Taylor.
Falco: Váradi - Perl - Benke - Washington - Reddic.
Következik a júniusi finálé “visszavágója”, először találkozik egymással a 2019/20-as szezonban a két vasi csapat. A Körmend egy zalaegerszegi és egy Ventspils elleni FIBA-kupás vereséggel hangolt a derbire, a sárga-feketék a BL-ben is menetelnek, a magyar bajnokságban pedig már 23 mérkőzés óta veretlenek. Ez persze egy ilyen rangadó előtt semmit sem jelent…
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Nagyon kemény találkozó elé nézünk, jön a derbi, amely mindig egy kicsit speciális. Jelenleg mi egy kicsit rosszabb helyzetben vagyunk azzal, hogy két elveszített mérkőzéssel a hátunk mögött érkezünk, van rajtunk nyomás, hiszen nyerni kell. Természetesen hazai pályán ez is a célunk, de nem szabad elfelejteni, hogy a Falco jelenleg a legjobb csapat a magyar bajnokságban, nagyon nehéz dolgunk lesz. A szombathelyiek remekül járatják a labdát, nagyon labdabiztosak és egyik fő fegyverük a pick and roll játék. Ebben élen jár Perl, Váradi, Hooker és Benke, de még Curry is képes megoldani a feladatot. Nagyon mély a keretük, tíz olyan játékosuk van, aki nagyjából egyenlő erőt képvisel, tapasztalt, válogatott kosarasokkal rendelkeznek. A mi csapatunk is kiváló játékosokból és nagyszerű emberekből áll, megvan a tervünk, harcolni fogunk, minden tőlünk telhetőt beleadunk, és hiszem, hogy együtt kilábalhatunk a gödörből. A Falco az esélyesebb, de nekünk is megvannak az előnyeink, és készülünk néhány új dologgal is. Fontos lesz, hogy okosan játsszunk, megbecsüljük a labdát, ne engedjük könnyű kosarakhoz ellenfelünket, igyekeznünk kell távol tartani őket a gyűrűtől. Jelen állás szerint Filipovicon kívül mindenkire számíthatok.
Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Jön a helyi derbi, nincs kérdés, nincs mellébeszélés, itt nyerni kell. Vas megyében ez az El Clásico, ilyenkor nincsenek esélyesek, nem számít a papírforma, minden nyitott. Normálisan edzettünk az elmúlt napokban, felkészültünk becsülettel, készen állunk, megpróbálunk minden tőlünk telhetőt. Egészségesek vagyunk, nagyon várjuk már a meccset. Fontos lesz, hogy nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is rendben legyünk. A Körmendnek az előző szezon óta egy teljesen új csapata van, de hasonlóan nagy csata várható, mint a bajnoki döntőn. Nem találkoztunk azóta, de ellenfelünk nagyszerűen szerepel a FIBA Europe Cup-sorozatban, legutóbb harmincöt percig partiban volt a Ventspilsszel is, láttam azt a meccset, az utolsó öt percüket leszámítva egészen jól kosárlabdáztak akkor is. A Körmend hazai pályán mindig bárkire veszélyes, forró atmoszféra és teli csarnok fogad majd minket, a fanatikus szurkolótáboruk plusz energiát biztosít nekik, ezért is mondtam, hogy mentálisan rendben kell lennünk. Követni kell a saját tervünket, nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha elveszítjük a fejünket, akkor nagy esélyt adunk nekik. Nem foglalkozunk a korai kezdéssel, mert mindkét csapat ugyanakkor fog játszani, egyébként is Európa számos országában előfordul, hogy délután egy-két órakor kezdődik egy mérkőzés a tévéközvetítés miatt.
[totalpoll id=”38174″]

Egyrészt nyer a Falco szerintem.Másrészt azért fogadás szempontból érdekes lehet a kezdési időpont.Az első félidőben szerintem nem is lesz sok pont mert kibaszott szokatlan lesz ,hogy máskor épphogy leér a rántotthusi most meg keményen kell küzdeni.80,5 alatt nálam.
Ez nen jött be😂
Legalább a teljes meccsre jött kerékpáros…
M4 – Kisvárda – Fehérvár
Duna – Gasztroangyal
Duna W – országos rövidpályás úszó bajnokság
Érdekes műsorok lesznek. Gondolom a nézettség az egekben lesz 🙂
A két csapat találkozója mindig extra derbi, nincs papírforma.A Falconak nem szabad nagy arccal érkezni, mert könnyen belefuthatnak egy nagy pofonba. Körmenden minden lehetséges… Ilyenkor mindkét csapat helyezésétől függetlenül 1000 fokon ég, és minden erejével győzni akar. Legyen jó meccs, ne a bírókról szóljon és győzzön a jobb.
Hajrá Falco
Takács Kristóf, 17 éves, KOSÁRLABDÁZÓ!
Németh Ákos, és Oroszi Bencze 22 éves,……………..!? (a kipontozott részt töltse ki mindenki lelkiismerete szerint, a bb1 külön jutalomban részesíti a 3 legjobbat)
Jelenleg kicsit a Falco erősebb és mélyebb kerettel rendelkezik ugyan, ez tagadhatatlan, de óriási hiba lenne emiatt előre sima meccsnek venni. Néha olyan is van, de a derbik nagy része nem erről szól. Szerencsére Okorn és a játékosok egész biztos, hogy profin fognak hozzáállni és nem lazán.
Legyen egy jó meccs, ne sérüljön meg senki és ne a játékvezetői hibák döntsenek a győztesről.
Fix hazai lesz, ajándék 2,65 ös oddsszal. A szar Berényt csak bírókkal tudták megverni. Németh, Fepu megtáltosodik. Gyurkabá állítólag nem lesz a kispadon. Közpénzemet számol. Mitudátbáti hotta 😂😂😂
Egy csapat van Vas megyében (ésaznemaszombat) HEJJ!!!
Egy LÁJK, ha a Körmendnek szurkolsz,
egy diszlájk, ha közpénzt számolsz Szombathelyen.
Ezt a tukkó dumát honnan hozod haver?Göcsejből vagy Borsodból?
FALCO1980! Nem érdemes rá reagálni. 5 éves biztos elmúlt, mégis azt hiszi, hogy ő mondja meg, mit jelent a like, meg a dislike, ez sokatmondó. Talán egyedül lakik valahol a pusztában, vagy a hegyekben, vagy anyukája padlásán…
Erőn felül sok sok extrával lehet győzni, plussz ha a Falco rossz napot fog ki.
valljuk be…csoda lenne
Hajrá Körmend!
HAJRÁ PIROS FEKETÉK!
Az eddig is nyilván való volt, hogy a szövetség minden kosárlabdával kapcsolatos jogot eladott az MTVA-nak. Nem nehéz belátni, hogy ez azért történt így, mert a szövetség elnöke az uralkodó párt bábja. Normális körülmények között egy televízió csatorna nem kényszeríthetne két élcsapatot arra, hogy a rangadójukat hétköznap délben játsszák. A körülmények nálunk nem normálisak, hiszen az MTVA bármit megtehet, nem érdekes a nézőszám, ömlik bele ettől függetlenül az adófizetők pénze.
Perl Zozó már készül, hogyan kell feltünés nélkül büntetőt kihagyni 😂😂😂
Sztem, ha a Körmend mindent belead, akkor szoros győzelmet arat. Ha 90%-on megy csak a pörgés, akkor 12 -15 ponttal fog kikapni.
Hajrá Falco!
Ritkán van ilyen, de ennek a meccsnek egyértelműen a Falco az esélyese, legalábbis az erőviszonyokat nézve.
Komoly meglepetés lenne, ha a Körmend győzne…
Sajnos igazad van…
Volt ez anno máshogy is. A kerék egyszer lent, most fent. Annyi különbséggel, hogy nálunk nem jött ekkora hátszél!
A Falco jó évei, ja nem?
2012/13 NB I/A csoport 7. hely
2013/14 NB I/A csoport 11. hely
2014/15 NB I/A csoport 6. hely
2015/16 NB I/A csoport 9. hely
Anno volt…de elég rég volt 2003
De soha nem lehet tudni, mikor lesz a következő
Ugye tudjátok, hogy ki a hibás, mert már senki nem kíváncsi a csapatra????
Az M4!!!!!!
Falukönyv:
Ilyen sem volt még az utóbbi időben – fizesse ki az M4 – a Vasi El Classico-ra nem fogyott el minden jegy! Az 1.800 db hazai jegyet nem tudták eladni.
El lehet gondolkodni az okán…
Aztakurva,fél óránként őket olvasod,valamit ki tudj ollózni belőlük?
Párnika,ez ám a forever alone élet,már nem is bántalak.
Megteszi azt az élet veled.
Papa. Nektek 2016-ban ingyen jegyeket osztogattak,mert oten alltatok a duhongoben🙂
Meg annyit hozzatennek,hogy ti egy Körmend elleni meccsre egesz evben keszultok,erre vartok csak,addig nekunk olyan mint egy sima atlagos meccs.
Nektek ez a derby,nekunk nem.
Legalabb ne kamuznal te gyoker. Sima meccs.. azert keszultok koreoval 😂😂😂
Azért te is elég nagy paraszt vagy….
Szerintem humoros, es ezen a szinten kosarlabdazni semmi ertelme
Én is nevettem ezen 😀 Fórumot böngészve ti is így gondoljátok,ez meg vicces volt,ne legyünk álszentek
Dehogy paraszt, csak szimplán őszinte 🙂
sajnos igen. Németh Ákost ideje lenne elfelejtenetek. Szar lehet neki hétről – hétre ezt olvasni, de a szurkolóknak a játékát nézni hétről – hétre öntökönszúrás. :((
Sajnos a jelenlegi keretek és formák alapján ez országos 2-es. Most mi vagyunk Dávid…
Nyomjuk amit tudunk, a csapat és a közönség is, és majd meglátjuk mi lesz.
MTE forever!
Mindenki figyelmebe ajanlom az M4 holnapi musorat!
A múlt szezon óta mi erősödtünk, ők pedig gyengültek. Ferencz kiöregedett, a többi magyarjuk említésre se méltó. Legiósaik sokkal gyengébbek mint tavaly, ha van kedvük játszani néha vannak jó periódusaik de ennyi. Irányítójukról kicsit beljebb lehet lépni kintről úgy se dob, játéka egy sikú.
Mi sokkal komplettebek vagyunk, ők szerkezetileg is érdekesen vannak összerakva, mivel egy centerük van, én erőltetném rajta a játékot faultokkal vigyáznia kell.
Feput nem írnám le. Bármikor képes szerintem 4-5 triplát beemelni, még akkor is, ha mostanában nem jött ki neki a lépés. Lehet, hogy pont holnap teszi meg. Remek játékos.
Ebben bizony benne van a -20…
Ez a nev jo 😂😂
Országos 1-es:
hajrá Körmend!
Rossz helyre írtál, ez nem a Paks meccs beharangozója! 😀
A szurkolásra értettem:
az egész ország a Körmenddel van.
(Amúgy persze
hogy Falco győzelem,
de reméljük szoros lesz
és az MTE állva fog meghalni…
ez utóbbiban biztos vagyok.)
Hajrá Körmend!
Az egész ország, aha… Miért nem mindjárt az egész Univerzum?
A vágyaidat szerintem nem kéne tényként közölni!
Így összemosódhat a valóság és a fikció, ami a hétköznapi életedben komoly gondokat okozhat.
MTE!
bármi megtörténhet
Aki figyelmesen átolvasta a két edző meglátását a mérkőzést illetően az tisztában van vele hogy bármikor is találkozik egymással ez a két csapat bármilyen játékos keretekkel az mindig 50-50%….sárgapárna meglátásaira meg aki ráharap az meg is érdemli a show műsort….
Szoros végeredményt érzek…csúszni mászni kell a győzelemért!HAJRÁ FALCO…
Ne röhögtess már, max az első negyed lehet szoros… oltári különbségek vannak a csapatok és még nagyobb a kispadok között.
Óriási különbségek Falco szurkolók között is vannak. Te a pökhendi nagy arcúak közé tartozol.
A csapatod pillanatnyi formája és a győzelmi szériája valóban tetszetős, de egy büszke és elfogult szurker is megélheti és kommentelheti mindezt az ellenfél tisztelete mellett. Csak emlékezz, hogy Ti is voltatok évekig mélyebben…
Hozzád írom, mert a szokásos kis hazugságaival a kamugép úgysem ér rá olvasgatni és már hegyezi a cerkáját és készíti elő a holnapi hsz-ét, ami a meccs után 2 perccel fenn lesz 🙂 . Persze ha van egy kis esze és esetleg türelme, akkor kamuból várna egy órát és utána okádná tele a bb1-et hogy ő vezényelte az USB-t. (Párnikának: nem olcsó, de nem is eszement drága a konzultációs díjam, de ez a segítség most ingyen van 😉 ) Nálunk a visszajelzésről és a ki hol tart-ról a vélemények jelenleg “hétvégi tényleg papírformának ígérkezik”, “ami remélem nem a hétvégi meccs… Olvass tovább »
Szerintem teljesen nyitott a meccs. Körmend hazai pályán bárkire veszélyes lehet. Ha a Falco játékosok azt hiszik, hogy ezt már megnyerték, akkor beleszaladhatnak a késbe. Könnyen el lehet szálni egy jól sikerült BL meccs után. Hibátlan a Falco eddig, de volt olyan meccs, ami sokkal nyögvenyelősebb volt, mint bárki számított rá. Ha azt a védekezést hozza a csapat, amit tud, akkor nem hiszem, hogy a Körmend győzhet. Ha csak egy picit is dekoncentrált, fegyelmezetlen, vagy öntellt lesz, akkor azt a Körmend ki fogja használni.
Gratulálok mkosz, munkanap 13:00, mi lesz a következő hétfő 9 óra?
Előbb utóbb olyan is várható hogy kezdik a meccset 23 órakor és másnap 01 órakor lesz vége….kétnapos meccs…tök jó nem!
Hajrá Falco!!!!
Holnap eljön az igazság pillanata!
Kiderül, hol tart a Körmend hozzánk képest, és ez az ő szurkolóiknak is jó visszajelzés lesz, mert annyira nincsenek tisztában saját magukkal, hogy hangosan felröhögök, amikor a falukönyvbe megállapítják a dolgokat. 🙂
Lehet, hogy a “falukönyvbe” szurkolók megállapítanak dolgokat, hisz ez a dolguk.
De azt senkinek sem kell megállapítani, hogy te egy igazi címeres faszfej vagy.
Sajnállak.
Arról nem is beszélve, mennyire noormális, hogy ekkora átéléssel bújja a “falukönyvet”.
Egy igazi fóbiás kötsög 🙂
Maximálisan elismerem a Falco remek eredményeit, amiért öszintén tisztelem a csapatot, de van jó pár a kelleténél igencsak bővebb arcú félnótásuk, akik miatt a szurkolóikat, finoman fogalmazva, magyon nem kedvelem!!
Természetesen akinek “nem inge ….”, vagyis ez nem vonatkozik azokra, akik többségében normális keretek közt szoktak megszólalni!
Hajrá MTE!!
Nem lehet komolyan venni azt a tábort amelyik szerint Német Ákos azért jó az Adria Ligában (és tudja felvezetni a labdát), mert sok időt kap, míg a bajnokságban azért nem jó (nem tudja felvezetni a labdát), mert öt percet kap. 🙂 🙂 🙂 Hát elmondom az Adria Liga egy bohócliga, még a magyar bajnoksághoz is. Németh Ákos pedig még a magyar bajnoksághoz is “bűngyenge”!!!! És, ha valaki még akar röhögni (szintén falukönyv): Takács azon túl, hogy jó keze van, iszonyú jó a kosár IQ-ja, nagyon látszik, hogy tudja mikor hova kell helyezkedni, olvassa a játékot és így előre látja, hogy… Olvass tovább »
Téged nem lehet komolyan venni születésed óta…
Majd rajtad röhögünk holnap!
Nem mer eljönni! Ha el is jön, max sunnyogva, nem fog Ő bemutatkozni! Pedig nagyon várjuk az állomáson lévő vendéglátó egységnél!
Ha lesz aprósütemény megyek! Megígérteeem!
Hozod anyádat is? Te büdös bunkó!
Ez poén?
Nem mersz te oda jönni, sutyerák!
Sütsz aprósüteményt vagy nem?
Remélem süt neked, sok hashajtóval, hogy le tudd fosni magad!
Látom azért van 26 hozzád hasonló! Vagy ők a család?