Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Okorn szerint jó lenne bebizonyítaniuk mindenkinek, hogy Vas megye megérdemelte ezt a finálét.

  •   

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Döntő, 1. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok, szombat, 15:30
V.: Földházi T., Kapitány G., Török R. (Nagy J.)

Körmend: Thames - Bradford - Price - Ferencz - Hammonds.

Falco: Govens - Curry - Váradi - Bruinsma - Reddic.

Tizenegy év után rendeznek újra vasi döntőt a férfi bajnokságban. Szombaton délután fél négykor, Körmenden dobják fel először a labdát. A találkozót az M4 Sport TV élőben közvetíti.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: A klub vezetőitől tudom, hogy az eddigi egyetlen vasi döntőt tizenegy évvel ezelőtt rendezték Magyarországon. Elég régen volt, biztosan nagyon várja már mindkét fél a finálét. Azt gondolom, hogy az egész éves teljesítmény alapján mindkét csapat megérdemelten jutott el a végelszámolásig. Nagyon intenzív és érdekes döntő elé nézünk. A szombathelyiek mellett szól két dolog is: egyrészt, hogy egy hetet tudtak pihenni és felkészülni, másrészt, hogy náluk nincs sérült. Szerencsére van már tapasztalatom bajnoki döntőkről, azt kell, hogy mondjam, semmit nem lehet előre megjósolni. Minden meccs más és más, kell hozzá a tudás mellett szerencse is, itt már apró dolgok döntenek, nulla-nulláról indul minden, nagyjából ötven-ötven százalék mindkét fél esélye. Holnap mi játszunk otthon, a pályaelőny a miénk, de a bajnoki címhez háromszor kell nyerni. Tudjuk, hogy mit akarunk, Delas kiesésével alacsonyabbak vagyunk, szűkösebb a palánk alatti rotációnk, de adott esetben ennek akár még előnye is lehet. Fontos lesz ezúttal is, hogy mi diktáljuk a tempót, tudni kell, hogy mikor játsszunk gyorsan, és mikor lassabban. A lepattanókért nagyot kell harcolni, hiszen Reddic és a többiek kiváló lepattanózók a Falcóban. Ha jól védekezünk, és megfelelően ki tudunk zárni a palánkok alatt, akkor reális esélyünk lesz nyerni. Nem gondolom, hogy konkrétan az első mérkőzés lenne a kulcsmérkőzés, hiszen mindegyik az lesz a döntőben. A Pécs elleni elődöntőben testközelből tapasztalhattuk meg, hogy semmit nem jelent, ha egy csapat 2-0-ra vezet, ugyanúgy az sem, ha 2-0-s hátrányba kerül, a párharc a harmadik győzelem után ér véget. Mario Delason kívül mindenkire számíthatok.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Először is gratulálok a Körmendnek, hogy bejutott a döntőbe, az egész szezon során nyújtott teljesítménye alapján abszolút megérdemelte. Megnyerték az alap- és középszakaszt, háromszor legyőztek már minket a szezon során, és most a hazai pálya előnye is mellettük van. Emiatt azt gondolom, hogy talán egy kicsivel esélyesebbek, ők a favoritok. Természetesen ezúttal is, akárcsak korábban, igyekeztünk maximálisan felkészülni, készen állunk, bár egy kicsit izgatottak, pozitív értelemben feszültek a játékosaim, mert nagyon várják már, hogy kezdődjön a döntő. Megvan a tervünk, úgy érzem, méltó kihívói tudunk lenni a Körmendnek. Jelenleg mindenki egészséges nálunk, de nemcsak fizikálisan kell topon lennünk, ugyanannyira fontos, sőt talán még fontosabb, hogy mentálisan is rendben legyünk, észnél legyünk. Biztos vagyok benne, hogy ebben a döntőben legalább akkora szerepe lesz a tiszta fejnek, mint az izmoknak. Természetesen kemény meccset várok, akárcsak korábban, most is azt mondom, hogy lépésről lépésre haladunk, egyelőre csak az első mérkőzéssel foglalkozunk. Végezetül szeretnék meghívni a találkozóra minden szurkolót, nemcsak szombathelyit, körmendit is, jó lenne bebizonyítani mindenkinek, hogy Vas megye megérdemelte ezt a finálét. Ennek egy kosárlabda ünnepnek kell lennie, nemcsak Vas megyében, hanem egész Magyarországon. Riválisok és ellenfelek vagyunk, nyilván mindenki mindent megtesz majd a saját csapatáért, de nagyon fontos, hogy ne veszítsük el az egymás iránti tiszteletet. Élvezzünk ki együtt minden percet, mutassuk meg, hogy a döntők a legfontosabb részei a kosárlabdának és legyen ez egy sportszerű harc.

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Sitku Ernő, a B-csoportos Nyíregyháza Blue Sharks ügyvezetője, a Honvéd, a Paks, a Szolnok, a Debrecen és az NYKK négyszeres magyar bajnok, 149-szeres magyar válogatott centere elemezte:

– A döntő egészében a Falcót tartom esélyesebbnek. Furcsának tűnhet, hogy ezt mondom, mert a Körmendnek van pályaelőnye, holnap Körmenden kezdődik meg a döntő, és ráadásul egy ilyen párharc esetében soha nem lehet megmondani, hogy ki az esélyesebb. Még akkor sem, ha esetleg a tabellán komoly különbség van a két csapat között. Ezúttal pedig különbség sincs a két csapat között.

Azért gondolnám, hogy a szombathelyiek az esélyesebbek, mert sokkal hosszabb a rotációs lehetőségük. Delas kiesése a körmendieknél nagyban befolyásolja a játékukat.

Csorvási az egyetlen, aki a palánk alatt és a külső játék közötti egyensúlyt meg tudná teremteni. A Pécs ellen is megmutatkozott már a magas ember hiánya. Az ötödik mérkőzésen extrán dobtak, és a külső dobások bementek. Ilyenkor lehetetlen őket megverni Körmenden. Ha az első meccsen is így dobnának, akkor nyerhetnek holnap a hazaiak. Ellenkező esetben viszont nehéz helyzetbe kerülnek, és a palánk alatti játékot nehéz lesz Csorvásinak egyedül megoldania.

El tudom képzelni, hogy már az első meccset megnyeri a Falco, de ehhez le kell lassítania a Körmendet, és arra kell kényszerítenie, hogy felállt védelem ellen támadjon. A szombathelyiek többet pihenhettek, de ennek van egy olyan oldala is, hogy ilyenkor nehezebb újra felpörgetni a csapatot. A hazaiak a PVSK ellen ahhoz is jobban hozzászoktak, hogy milyen nehéz nagy nyomás alatt játszani, hiszen az ötödik meccs már “élet-halál” kérdés volt. Ezért nem nagy hátrány, hogy ötmeccses sorozatból jönnek.

Ami hátrány lehet, az inkább az, hogy nem sok idejük maradt videózni. Nem sok idejük maradt kiértékelni a Falco játékának minden egyes mozzanatát.

Ez még akkor is igaz, ha jól ismeri egymást a két csapat, mert egy-egy edzés alatt is meg lehet változtatni egy játéknak vagy egy védekezésnek a szerkezetét. Erre nem biztos, hogy volt a Körmendnek elég ideje.

Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy már az első meccsen nyerni fog a Falco.

  •   
55 hozzászólás

55
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
37 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
HajráKörmendHajráVasdonnarummaderrylTomika2mte7 Recent comment authors
derryl
Olvasó

Gondolom, mindenki kedvence, Jenő közvetít. A Körmend – Pécs meccsen:

“A Körmend fog nyerni, mert számszaki fölényben van”! Ez kész! Mindezt a vége előtt 5 percel, 26 pontos Mte vezetésnél!

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Na ez is eljött. 11 év után pont újra döntös a Körmend. Fel lehet fogni egy visszavágónak is a döntőt. Isten segítségét kérem a Körmendnek. Nagy élmény lesz nekem ez a döntősorozat. Neki kell rontanunk a Falconak, Ők meg az Arénában fognak nekünk. Az országban most Vasi uralom van. Már mindenképpen lesz valamilyen érmünk. Ez a lényeg. Ha a legfényesebb lesz, az már maga a mennyország. Ki fogom élvezni minden pillanatot. Ne a szürkékről szóljon a mérkőzés. Okorn respect! Labdát fel!
Hajrá Körmend, Hajrá Vas!

derryl
Olvasó

Nem olvastam a kommenteket, nyilván mindenki szimpátia, vérmérséklet szerint szurkol a két csapat valamelyikének. Ez az a nap, amiért valamikor ősszel feldobták a labdát, mint a “Hegylakó” módosítva, csak kettő maradhat! Irigylem a két csapat szurkolóit, de idén az ő kedvenceik voltak a legjobbak, minden körülményt, fanyalgást, kifogást félretéve. Irigylem azt a fílinget, ami ilyenkor áthatja a szurkolókat, nem panaszkodom, sokszor volt benne részem, ( hatszor személyesen) ezt semmi nem pótolja. Remélem Körmenden megadják a módját, felvezetik rendesen a meccset, mondjuk én az MTE játékosok bemutatására rátolnék egy Carmina burana-t 1000 wattal, fejgép, tüzijáték, stb, a Himnusz mellett. Szüksége lesz… Olvass tovább »

Downtown
Vendég
Downtown

Koszonjuk!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Ki nem ugrál…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Szimpatikus volt Gáspár mester nyilatkozata!Matthias egyébként nagy Liverpool rajongó vagyis inkább Klopp ugyanazt probálja játszani a kosárpályán mint amit a Pool a focipályán letámadás,”beketőzés” ő is szimpatikus.Jó kis döntő lesz mindkét félnek Sok Sikert!Ernő meg nagy tippmixes ám ugyhogy biztos vagyok benne ,hogy az alapján latolgatott ami a szelvényén szerepelt…

derryl
Olvasó

Kedves fehérvári kommentelő! Nem froclizásképpen, de legközelebb rakd már ki a szavak után a vesszőket, ahová kell, mert így egy nagy baromság jön ki abból, amit írtál!
“Matthias egyébként nagy Liverpool rajongó vagyis inkább Klopp ugyanazt probálja játszani a kosárpályán mint amit a Pool a focipályán letámadás,”beketőzés”

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Kedves szolnoki kommentelő!Nem froclizásképpen, de legközelebb ne a hibát keresd a szövegben hanem a mögötte lévő tartalmat amit én mint kommentelő társad gondolok. HAJRÁ PÉCS!!!!! HAJRÁ VASÚT GYERÜNK!!!

derryl
Olvasó

Hajrá Olaj!

mte7
Olvasó

Hajrá Körmend!!!

Outlaw
Olvasó

Okornnak grat, korrekt nyilatkozat.
Sportszerű mérkőzéseket, illetve ne a három szürkéről szóljon egy összecsapás se.
Hajrá MTE!

Puntigamer
Olvasó

Minden falcós nyugodjon le…
Körmend nyeri a bajnokságot!!!
Egészségetekre!

2lee14
Olvasó

Minden Körmendi nyugodjon le..
A Falco nyeri a bajnokságot!!
Egészségedre!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Nálunk, a kertvárosi részben megfigyelhető pár 4-5 éves kisgyerek a homokozókban, hasonló színvonalú és tartalmú vitákkal,mint amit most ti itt rendeztek. Ehhez feltétel nélkül gratulálok ! 😉

2lee14
Olvasó

Na pont te beszélsz erről 😂

Leklibajsza
Olvasó

Körmend idén már kétszer megnyerte, had nyerjünk már mi is egyszer.

Kobayasi
Olvasó

Távol Vastól, ez egyértelmű Falco sikert ígér. De…
Az ilyen helyi rangadókon minden lehetséges.
Ez a Vasi rangadó!
Az, hogy aztán ki fog nyerni nem nagyon hoz lázba.
Amúgy az egész idei magyar bajnokság borzasztóan gyenge volt!!!
…és egyre gyengébb lesz!!!

Marillion
Olvasó

Pár gondolat…Okorn szépen beszélt…a Körmend dominált a bajnokság során az egymás elleni meccseken is…Kupa döntőben sem bírta el a Falco az egyértelmű esélyesség terhét…Most a bajnoki cím a tét,megint ugyanaz,rotáció,pihentebbek vagyunk stb…Nálam továbbra is a bravúr kategória elvenni a Körmend pálya előnyét….a 2008 szupercsapat/bajnokcsapat volt az egyetlen amelyik az ország bármelyik csarnokában ki tudta zárni a körülményeket…végig darálta a bajnokságot….Ettől függetlenül a jelenben azt mondom amit Okorn hogy ők a favoritok,és ezt ő nagyon jól tudja hogy miért gondolja igy….Vas megye ünnepel..

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Csak egyszer lennél optimista! 😉

Marillion
Olvasó

Jó…de akkor Okorn sem optimista?! Elég mézes mázas a felvezetése…pedig aztán kinek ha nem neki kéne azt mondani,hogy odatesszük magunkat buktunk már kínosan és most nincs kímélet!
BOCS ELGONDOLKODTATÓ!!!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Jó,de NE NYALJ ! Ne nyalj!

SPARTAN
Olvasó

Hajrá Körmend!

Rouge
Vendég
Rouge

Fifty-fifty.

Egyik oldalon a hosszabb pad,
a másikon a pályaelőny…
mindkét oldalon fanatikus közönség, teltház…
könnyen kiboruló edzők…Gagyi bácsi…

A Körmend-falco döntő az mindig ötven-ötven;
a mentális erő fog dönteni,
az önbizalom vagy annak hiánya.

Az lesz a győztes,
aki kellő önbizalommal áll neki a párharcnak.

Az lesz a győztes, aki úgy megy oda,
hogy itt és most csak mi győzhetünk.

Az lesz a győztes, aki úgy lép pályára,
hogy most megeszi vacsorára a másikat…
a sárga majmokat.

Ahogy mi tettük Győrben.

HAJRÁ KÖRMEND!

kalapos
Olvasó

Muszáj volt majmozni. Gratula.

2lee14
Olvasó

Megszokhattad volna tőle hogy bárki csak ne a Falco.

kalapos
Olvasó

Ellenszurkolni is lehet úriemberként, ez itt hiánycikk.

derryl
Olvasó

Erről éppen te beszélsz!

Rouge
Vendég
Rouge

“…Muszáj volt majmozni. Gratula…”

Bocsi.

Mindig elfelejtem,
hogy majmozni nem szabad…csak cigányozni.

De igazad van, ne menjünk le állatba…
maradjunk a jól bevált,
megszokott kis hazai rasszizmusnál…

https://www.youtube.com/watch?v=zIdAzDaaMKU&feature=share

KyrieIrving
Vendég
KyrieIrving

Jajj, Nyuszifül! Remélem, otthon sem jársz meccsre! Képzeld, néha-néha a híres Olaj -tábor tagjai sem fejezik ki magukat választékosan. Nem szeretném, ha azt a sok trágár kifejezést is elsajátítanád… A végén még beépíted a tudományos igényű munkáidba. 😀

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Vicces ezt olvasni az oldal legnagyobb rasszistájától,rúzs/szakértő! Csak azért mert most más néven írogatsz,attól még az oldal legrasszistább bohóca vagy! 2 éve miket írogattàl az Albáról meg a légiósairól,te birka?

Rouge
Vendég
Rouge

“…Vicces ezt olvasni az oldal legnagyobb rasszistájától,rúzs/szakértő! Csak azért mert most más néven írogatsz,attól még az oldal legrasszistább bohóca vagy!..”

Most miért bántasz, Vince?

Pont arról beszélek, hogy ne majmozzunk,
hanem cigányozzunk:
“….maradjunk a jól bevált, megszokott kis hazai rasszizmusnál…”

Ez való nekem, ez való neked, ez való nekünk…
én vagyok a legnagyobb rasszista,
és bizony isten tényleg szégyellem magam,
hogy cigányozás helyett majmozni kezdtem…

Eltévesztettem, ne haragudj.

De tudod mit, Vince, most hogy már így egyetértünk, legközelebb cigányozzunk együtt, jó?

Addig is küldöm, élvezd csak, még egyszer:

A cigányozás 3:35-nél kezdődik:
https://www.youtube.com/watch?v=zIdAzDaaMKU&feature=share
Aztán 12:55-nél a kupát a magasba emeljük, és jön a “szolnoki cigányok…”.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ne terelj szakértő! 😂 A Alba légiósaira te sokkal durvábbakat írtál!
Azt miért nem linkeled be,hogy miért kezdték el??? (hozzáteszem:nem értek egyet vele) Az agyatlan tóth ádika kezdett el a meccs végén kimutogatni,az ünneplés helyett!

Rouge
Vendég
Rouge

“…Az agyatlan tóth ádika kezdett el a meccs végén kimutogatni,az ünneplés helyett!..”

Igazad van, Vince, igazad van!

Ha egy játékos nem eléggé elítélhető módon kimutogat, bizony, cigányozni kell…
ez mindent megmagyaráz…
így már kerek a történet.

Ha egy játékos kimutogat,
akkor az egész aréna szolnokicigányozik.

Értem.

Én kèrek elnézést.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Miért terelsz,kamuzol szakértő? 😂
Ott írom,hogy nem értek vele egyet!
Ellenben te osztod itt az észt,amikor te vagy a legrasszistább ezen az oldalon! Egy hiteltelen rasszista bohóc vagy,kamukiràly! 😂

Rouge
Vendég
Rouge

“…! Egy hiteltelen rasszista bohóc vagy,kamukiràly! ..”

Vince, nem tudsz szöveget értelmezni,
ne haragudj.

Én vagyok itt a legrasszistább,
de ezt én vállalom is…és ezért azt kikérem magamnak, hogy hiteltelennek nevezzél.

Kikérem magamnak.

Én hiteles rasszista vagyok…:);)

Egyébként attól függetlenül, hogy nem értesz vele egyet, azért volt cigányozás, ugye?
(Videó!)

ldd
Olvasó

Rúzs! Azt tudom ajánlani amit nekem is ajánlottak …
Azért mert bejártál egy-két “főiskolai” órára még nem kell osztani az észt.
Engedd el , megöregdtél …
Nem értik …
Más az érték …

donnarumma
Olvasó

“Cigánybálban sok a roma”

derryl
Olvasó

Valóban!

Leklibajsza
Olvasó

Falcót szigorúan csak kisbetűvel!

kalapos
Olvasó

Hogy itt mitől jó egyeseknek, elképesztő.

KyrieIrving
Vendég
KyrieIrving

Zombori Sanyi, Te vagy az? Vagy inkább a Bb1 Coelhója?

Aramis
Vendég
Aramis

Seprűs szopnoki cigánygyerek megint itt okoskodik? 😂😂😂

MTE4ever
Olvasó

Sok sikert a csapatoknak! Izgalmas, kiélezett mérkőzéseket a szurkolóknak!
MTE!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Húzzuk be! Hajrá Falco! 😊🏀

Emőkevagyok
Olvasó

Mi anyukámmal nem megyünk sörivó vademberek közé….
De azt valahogy nem lehetne elintézni, hogy a VIP-ben is legyen egy kamera, ami tolja élőben? Azt a cirkuszt, amit Pista fog csinálni a cumimumi után mindenkinek látni kéne!!!!

Downtown
Vendég
Downtown

Jajj Emcike.

Mi van veled? Megartott a meleg? Langyos volt a sör?
Uzenem anyukadnak,hogy gyereket ne itasson sörrel,mert akkor ilyeneket irsz mint most.
Semmi eleje, semmi vége.

Nulla vagy Emci.

Te is kifaradsz a bajnoksag végére?

Jajj nagyon gyenge vagy ☹️

Szolj Anyukadnak, hogy locsoljon fel hidegvizzel.

Emci.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Zoli a család már vár kezdődik a Barátok Közt legyél igazi családapa. 😀

Milos
Olvasó

Azért az mindent elmond, hogy 2 vasi csapat van a döntőbe, ki így ki úgy.
Vas megye jelenleg uralja a kosárlabdát Magyarországon.
Győzzön a jobb! 😉
MTE!!!

Rouge
Vendég
Rouge

A kupadöntőn mégis egy másik megye csapatai verték ki a két vas megyeit.

Az meg hogy lehet?

2lee14
Olvasó

Ki beszélt a kupadöntőről?

Rouge
Vendég
Rouge

A sérülések előtt a bajnokság élén is Szolnok/Jászberény egy-kettő.

Örüljetek a döntőnek,
de azért nem kell elszállni..

2lee14
Olvasó

Az elszállás és a realitás szerintem nem ugyanaz. Mégpedig most az a realitás, hogy idén az ország kettő legjobb csapata Vas megyei. Igen, erre illik büszke lenni.

Milos
Olvasó

Rúzs..ott van, hogy JELENLEG!

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Hajrá Falco! Legyen igaza Sitkunak!

2lee14
Olvasó

Húzzuk be fiúk!! Hajrá Falcooo!!!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés