Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egis Körmend – DEAC

Élesedik a rájátszásért folytatott harc.

Egis Körmend - DEAC

Bajnokság, 23. forduló
Körmend, Körmend Városi Sportcsarnok, szombat, 18:00.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Nagy Viktor (Hartyáni Zsolt)

Körmend: Chambers - Mitchell - Takács K. - Durázi - Cakarun.

DEAC: Govens - Neuwirth - Mócsán - Drenovac - Tóth.

A rájátszás szempontjából sorsdöntő mérkőzés következik szombaton, amikor a 12-10-es Körmend, az ugyan ilyen mérleggel álló DEAC-ot fogadja. A két csapat első körös meccsét a Debrecen nyerte 90-72-re.

Kocsis Tamás, Egis Körmend: Első lépcsőfok a Nyíregyháza elleni győzelem volt, ezt magabiztosan hoztuk, persze volt némi hullámvölgy a játékunkban, de a legfontosabb a siker. Ebben a fordulóban a DEAC érkezik hozzánk, közvetlen riválisunk, ott nem sikerült jól a mérkőzés, nincsenek jó emlékeink róluk, de szeretnénk visszavágni nekik az akkori vereségért. Jó csapat a Debrecen, az edzőváltás óta teljesen más csapat, mint előtte, ráadásul Govens is érkezett. Tóth és Taylor két nagyon erős belső posztok játékos, Mócsán pedig válogatott formában játszik. Nekünk most  mindegy ki jön, egyszerűen nyerni kell ha be akarunk jutni a rájátszásba, nyilván nekünk a legnehezebb sorsolásunk, de magunknak kreáltuk ezt a szituációt, meg kell oldanunk, hazai pályán csak a győzelem elfogadható.

Andjelko Mandics, DEAC: Nagyon nehéz meccs vár ránk Körmenden, sosem egyszerű ott nyerni, most ráadásul nagy a tét mindkét csapatnak. A mentális erő fog dönteni, teltház lesz, biztos jó hangulat, fel kell készülnünk egy fizikális csatára. Nem egyszerű a helyzetünk, de sokkal jobb, mint korábban, mindent megteszünk a győzelemért, nagyot léphetnének előre a célunk eléréséhez, de sokat kell dolgoznunk. Teljes kerettel vágunk neki a mérkőzésnek.

 

 

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MarilliondonnarummaTwin PeakszterulezVadkakas Recent comment authors
Twin Peaks
Olvasó

Gyere csak Govens, “imádunk” ???

donnarumma
Olvasó

Egyszer majd rájöttök, hogy Ő meg pont ezt “imádja” 20+ be is írhatod….

Marillion
Olvasó

Govens pont azok közé a játékosok közétartozik akiket éppen hogy doppingol az “állandó ekézés/kikezdés” de ti tudjátok hogy tesztek!

Vadkakas
Olvasó

Drenovac-al előrébb vagyunk, mint múlt héten a ZTE ellen, de Körmenden mindig mindenkinek nehéz.
Jó meccs lesz.

Hajrá DEAC!

TV?
comment image

zterulez
Olvasó

Múlt héten ellenünk játszottatok? Ok..

Vadkakas
Olvasó

nem, a Szegeddel, előtte a ZTE-vel.
Kösz Sherlock!

zterulez
Olvasó

Gyorsan megnézted. Ügyes voltál!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés